Tóth Ádám pennája:

1.

Mentem-mendegéltem a mocsaras orosházi tanyák közelében, amikor is ricsajt hallottam a falu főteréről. Közelebb érvén halottam a dobos bejelentését, arról a tényről, hogy hamarosan kezdetét veszi a vásár a faluban. Sok népek összegyűltek itt, egészen az apró néptől az asszonyokig, kackiás bajuszú urakig. Többek körbe állták a dobost, hallgatván hirdetését. Beljebb ámolyogok és látom, hogy többek már állítják fel sátraikat és készítik ki az eladni való portékákat. Sok pompás termékkel találkoztam itt, s igazán szemre való pej paripákkal, de bánatomra az én bugyellárisom teljesen üresen lógott, ámbár a gyomrom igen korgott. Szerencsémre látok néhány betyár cimborát, hátha megszánnak egy kis cipóval és néhány korty nedűvel…

 2.

Amikor a tiszántúli Orosházára érkeztem, átkelve a mocsaras, lápos vidéken, nagyon megszomjaztam és betértem a város közepén lévő csárdába, ahol mindenki az öreg kovács, Bicskei Pista haláláról beszélt. Szegényt váratlanul ragadta el a halál, hiszen a főtéren a vasárnapi vásáron taposta agyon egy megvadult ló. A temetése éppen a mai napon volt esedékes. Délután két óra körül a falu lakosai a városon kívüli köztemetőben gyűltek össze, hogy végső búcsút vegyenek. A ravatalozóban volt nyitva koporsó, ahol a hozzátartozók az elhunyt testét utoljára láthatják. Majd a ravatalozóból menet indult a sírhelyhez. Az elhunytat utolsó útjára kísérik. A pap beszédet mond az öreg életéről, majd a koporsót lassan befedi a föld.

Hargitai Ákos szüleménye:

S beülék abba a csárdába. Szétnézek, hát látom, vendég az van bőven, nem hiába járja felénk az a mondás :,,Nyiss egy csárdát és megélsz belűle”. Azonban még szerencsémre sikerült egy üres asztalt találnom ahova letelepedék. Kis idő múlva előkaparom pipám és dohányom. Megtömtem jó alaposan azt a pipát. Majd miután meggyújtotam élvezettel szíttam belűle. Haj egy külön könyvet megérne írnom errül a pipárul. Olyan nehéz módon sikerült ellopnom egy kereskedűtül hogy azóta csak ünnepnapon gyújtok rá. Na de hát füst után a torok szomjazik, megkérdem hát: -Csapláros mid van, hogy szomjamat oltsam? -Hát fiam van jó pálinkák és borunk, de a sörünk sem utolsó. -Bor jó lészen mennyiért adod? -Kettő koronáért. No miután megittam borom érdekes párbeszéd csapta meg a fülemet a szomszéd asztaltul. Szó volt benne egy gyönyörű szép lányról állításuk szerint olyan szép formás csípője volt, hogy minden férfi megkívánta. de hát a sors olyan kegyetlenül bánt egy olyan férjet kapott aki nem törődött vele, és hiába vótak mán házasok de hát gyereket nem nemzet, emiatt a lányka elég forró vérű lett. Nahát gondolum abból nem lesz semmi ha elnézök feléjük. Mivel tudtam dél körül járhat elindultam hát a tanyájok felé. Miután átvágtam magam magam a susnyáson megláttam a tanyájokat, s ott azt a lányt akiről a fogadóban szó esett. Tényleg megmondom őszintén szemre való tekintés vót. Miután odaértem kedélyesen hozzám szólott: -Táncsak nem maga az az embör aki a vidéket járja oszt abbul él él hogy más fáját felhasogatja? Futólag hallottam magárul. Nekünk is van egy diófánk ami sajnos kiszáradt, mondja miért vágná ki? No hát gondolom isten tudja ki az de ha már így adta magát az alkalom. –De jól gondolja, nos mive épp dél van én meg nem igen ettem egy kis kenyérért szalonnáért szívesen kivágom. Nosza hozta is a menyecske a baltát, én mög nekiláttam. Jó nagy fa vólt, tartott félóráig míg kivágtam, közben a menyecske tartott előadást a nyámnyila férjilül, különösen sokat panaszkodott arrul hogy nincsen gyereke. Noö miután kivágtam fát bemutatkoztam: -Nem vagyok én favágó, betyár vónék Fabrícius Dénes a becsületes nevem! No hát majdnem halálra ijedt tűlem. Miután sikerült eszméletihez térítenem megmondtam nem fogom bántani, majd utána elmesíltem életem történetjit. Mire végeztem a meséléssel ő uis elkezdett mesélni magárul, megtidtam Juli a neve sajnos a vezötéknevire nem igazán emlékszem. Egészen közel kerültünk egymáshoz, addig-addig míg nem a vánkoson találtuk magunat. Ekkor mán késő délutánra járhatott az idő. Mikor elbúcsúztunk egymástul aszonta utánom Dénesnek fogja keresztelni a fiát. No hát elsiettem a házok elől. Ahogy teletek múltak a napok elkaptak azok a kegyetlen zsandárok. Míg a dutyiban tengődtem egyszer csak gyün a padúr. Aszonta nekem hozott valamilyen levelöt. Nahát a Julcsa írtmmég pedig hogy három hét múlva lesz a fiam keresztelűje ,még ha titokban is, de örülne ha elmennék. Nohát nem köllöt sokat várni hét-nyolc nap múlva jött is a kedvező alkalom. Sikerült leütni a börtönőrt az éjszaka folyamán és megszöknöm. Nosza loptam egy lovat is rögtön elindútam Orosháza irányába. Mivel a börtönben meg tudtam a töbi betyártul hun vannak a rejtekhelyeik oda el tudtam rejtezni nappalra csak éjszaka tudtam haladni. Mikor aztán a falu határába értem néhány óráig elrejteztem. Majd titokban odalopakodom kedvesem házához. Habár a találkozó nem tartott sokáig sikerült megtudnom hogy holnap lesz a keresztelő, kaptam tűle annyi élelmet is hogy kihúzzam addig. Nohát más nap délben be is megyök a teplomba. Láttam hogy fiam egészségös szép gyermök lett, akárcsak az apja. Miután vége lött az egésznak nhány pillantást váltottunk Julival aztán indultam kifelé. De látom a templom előtt két zsandár száll le a lovárul, valószínűleg követhették a nyomomat….

Nohát, mondom, olyan vigadalom csapta meg fülem a fogadóból hogy csak csuda. Fogtam is a birkát kikötöttem, és betértem a fogadóba, letelepedtem egy asztal elé a székre és bort kértem. Miközben iszogattam azt gondoltam ilyen zöngés nincs a kocsmába egy átlagos napon. Kérdem is hát a csapostól miféle ünnepség lesz. Hát az válaszol mégpediglen azt, hogy éppen egy legényt búcsúztatnak a cimborái, mert megnősül. A falu legszebb lányát a Csinos Rozáliát veszi el, holnapután lészen az esküvő. No, mondom, ezt megnézem magamnak. Miután megittam a boromat elmentem, hogy túladjak a birkán. Nagy nehezen találtam egy orgazdát, a határba, akinek a birkát eladhattam. Nem sokat kaptam érte éppen csak ara volt elég, hogy három napig el tudjon élni az ember. Visszamentem a faluba, betértem a fogadóba, megkérdeztem a csapost van e szobája két napra, azt mondta van. Másnap körbejártam a faluz, és a határt, hogy ha valami baj van menekülőre tudjam fogni a dolgot. Szinte az egész napom ráment, a fogadóban megvacsoráztam, majd az esővizes hordónál megmosakodtam. El is gondolkodtam azon, hogy fogok majd besurranni az esküvőre, de hiszen minek gondolkodom rajta annyit, ha a vőlegény részéről kérdezik, honnan vagyok, akkor azt mondom a menyasszony rokonságából, ha a mennyasszony részéről kérdezik akkor pedig a vőlegény rokonságából. Másnap a kakaskukorékolás előtt ébredtem, keveset reggeliztem. Miután elkezdődött az esküvő csak távolról figyeltem a templomba se mentem be. Már alig bírtam várni mikor végre elkezdődött a lakodalom a dínom-dánom. Mivel a falu még fiatal volt nyugodtam csatlakozhattam, senki sem vont kérdőre. Ettem-ittam annyit amennyi belém fért, tudtam nem sokszor lesz ilyen alkalom többet. Futó pillantást vetettem az újdonsült párra, és őszintén megmondom jól mutattak együtt, irigyeltem őket a boldogságuk miatt de hát tudtam, betyárként nekem ebben nem lehet részem. A menyecske olyan szép volt hogy leesett az állam, mondtam ilyen lányt nem lehet kapni minden határba. Ahogy telt az idő a helyeknek kezdett feltűnni hogy nem oda való vagyok, azonban mielőtt komoly gyanakvásba kezdtek volna, gyors elsurrantam. Mivel ismertem a falut könnyen elkerülhettem az embereket. Fölpattantam a lovamra és gyorsan elvágtattam a határba.

Nohát be is tértem a fogadóba, természetesen a birkát kint hagytam kikötve természetesen. Mivel pénzszűkében voltam így éppen hogy alig csak egy kis bort tudtam venni. Egyszer csak a szomszéd asztaltól érdekes hang csapta meg a fülemet. A szóbeszéd szerint a szép Marikát elveszi a falu leggazdagabb emberének a fia a Fodros Marci. Állítólag annyira gazdagok hogy az országot is meg tudnák venni, ha akarnák. Habár alig érthetően de annyit sikerült kivennem a beszélgetésből, hogy a háztűznéző holnap lesz. Aha, akkor mondom én holnap elnézek afelé a Marciék felé, hátha van egy két elemelhető dolguk. Ezután kisétáltam a fogadóból, és a határba megpróbáltam keresni egy orgazdát, mert idefele azt hallottam a többi begyártól hogy Orosháza környékén él egy tehetős fekete kereskedő. Nem sok ideig bolyongtam, hamar megtaláltam,igyekeztem aron fölül eladni a birkát. Hát emberek ne tudjátok meg milyen kemény alkuba keveredtem vele, de azért csak sikerült eladnom. Gondoltam ha még nem is sikerül Marciéktól meglovasítani semmit akkor is kerestem néhány garast. El is érkezett a másnap, kifigyeltem mikor indultak el, majd, körülnéztem nem-e figyel valaki, mikor senki sem látott beosontam a portájukra. Szerencsére a béreseik még kint dolgoznak a földeken, habár tudtam nem sok időm van. Mivel volt már kellő tapasztalatom a zárfeltörésben, sikerült bejutnom. Elég nagy volt a házuk tehát gyorsan kellet cselekednem. Csak a drágább ingóságokat tettem be a tarisznyámba, elsősorban a pénzüket akartam megtalálni. Nagy nehezen egy láda legalján sikerült találnom legalább százötven koronát. Nos, miután a pénzt elsüllyesztettem a tarisznyában, mindent visszarendeztem pontosan úgy, ahogy volt. Aztán ahogy bejöttem úgy ki is tudtam surranni. Gyorsan fölpattantam a lovamra, és arra gondoltam, hogy a lánykérésen kívül lesz itt még meglepetés. el is mosolyogtam magam e gondolat közben, majd elvágtattam a pusztába.

Nyári Józsi úr tollából:

Az orosházi feleségek

Egy téli vasárnap érkeztem Orosházára és betértem a fogadóba, ahol egy korsó kellemes borocska társaságában ültem le a csárda egyik sarkában és figyeltem, amíg a tősgyökeres orosháziak hatvanhatoznak és verik el a félretett pénzüket, amit az asszonyoktól eldugnak, de a kocsmákban már nem olyan fukarul bánnak a garasokkal.

Mivel már hetek óta a nyergeltem a pusztákban és a higiénia igen csak ritkán látott vendég a Tiszántúli mocsaras, nádas lápokon. Odamentem az urakhoz, akik az utolsó felesükkel éppen a bánatukat csillapították, mivel tudták, hogy otthon előkerül a nyújtódeszka, ha beszámolnak imádott nejüknek, hogy ebben a hónapban kereshetik az eldugott garast, de nem fognak találni semmit. Illedelmesen megkérdeztem az uraktól, hogy akad-e valahol a faluban olyan zug, ahol levethetem retkes gönceimet és esetleg megmártózhatok egy lavór kellemesen langyos vízben. Hát ajánlottak egy szállót, ahol a szálláson felül még meleg ételt is kaphatnék, de ennek ára igen borsos, én meg aztán igencsak le voltam gatyásodva, annyi pénzem volt, mint békán a szőr és az urak sem voltam abban a helyzetben, hogy esetleg kisegítenének, hiszen ők sem voltak túlzottan eleresztve az anyagiak terén. Hát annyit tudtak javasolni, hogy nézzek szét a községben, hiszen vasárnap van és az asszonyok ma mossák ki gúnyáikat, és ha igazán szépen megkérem őket, akkor talán az én gönceim is terítékre kerülnek még a mai nap folyamán, és ha tényleg jó benyomást keltek, akkor még szállást kaphatok. Hát megfogadtam a jó tanácsot és körbenéztem a falucskában. Már a községet is elhagytam, szinte már lemondtam, hogy még ma ráakadok a hőn áhított mosónőkre, akikről a félrészeg urak zengtek a csárdában. Egyszer csak egy tanyára akadtam, ahol kendős fejek mozogtak a lavórok felett, mivel télen nem hiszem, hogy déli bábot látnék, így gondoltam, hogy most megtaláltam az „Ígéret földjét”. Paripámmal odavágtattam a tanyán az asszonyokhoz, leszálltam a lovamról és odamentem a hölgyekhez.
- Adjon Isten szép napot, messzi földről érkeztem ebbe a faluba és ez alatt igen csak beszennyeződött a gúnyám és tudnának szánni rám annyi időt, hogy megtisztítsák a ruháimat és esetleg némi meleg ételt és szállást kapjak e hideg téli éjszakán.
Az asszonyok egy alkut ajánlottak, hiszen már igen idősek voltak és már igen régen lejárt a garancialevelük, itt is fájt, ott is fájt már nekik mindenük. Azt mondták, hogy kimossák a ruhámat, kapok meleg ételt, sőt még szállást is, hogyha segítek cipelni a teli kosarakat és segítek adogatni az eszközöket a mosás során.
Hát valamit valamiért, így elvállaltam örömmel a feladatot.

Cserében nagyon finom levest kaptam vacsorára és vastag paplanban vészeltem át a hideg, téli, zimankós éjszakát és másnap patyolat tiszta göncben ültem a paripára és hazafele indultam a Dunántúlra.

A balul sült látogatás és az orosházi vendégmunka

            Tavaly decemberben úgy hozta a sors, hogy e Tiszántúli kisközségre, Orosházára érkeztem meg a paripámmal és pénzhiányában néhány kedves asszony kimosta a ruháimat és szállást és meleg ételt biztosított számomra. De most kilenc hónap elteltével szeretném megköszönni az orosháziaknak, hogy szorult helyzetemben kisegítettek és éppen ezért újra a Tiszántúlra vettem az irányt.

            Amikor a mocsaras, nádas, lápos vidéken nyergeltem megálltam, hogy meggyújtsam a pipámat, mert már reggel óta nem szipákoltam egy jót. Amikor letelepedtem egy fa alá és elmerültem a gondolataim tengerében egyszer csak a tarkómon egy nyomó érzésre lettem figyelmes és egy erőszakos hangon valaki arra kért, hogy ereszkedjek térdre és a kezeimet tegyem a tarkómra. Teljesen ledermedtem, a pipa kiesett a számból és szinte levegőt venni sem mertem, a szívem szinte a majd kiugrott, folyt rólam a víz és remegtem. Az anonym bandita megmotozott és a zsebemben lévő összes pénzt elvette, majd szinte szempillantás alatt eltűnt a pénzemmel. Hála Istennek a lovamat nem vitte magával. Teljesen tanácstalan lettem. Ott voltam a nagy semmi közepén, pénzem szokás szerint, nincs és ha még hazafelé is veszem az irányt, akkor sincs annyi pénzem se, hogy egy falat száraz kenyeret egyek. Hát abban bíztam, hogy az orosháziak most sem lesznek fukarok és most is kisegítenek, hát Orosháza felé vettem az irányt. A város határában láttam, hogy éppen az aratással foglalatoskodnak a falusi földművesek. Odamentem és megszólítottam az urakat és elmeséltem nekik, hogy jártam. Akik elmondták, hogy elszaporodtak a lopások Orosháza környékén és nem csak én vagyok az egyedüli, akit így megtréfált szerencse, de mit ad az Isten, éppen van egy lehetőség, hogy elkobzott pénzemet pótoljam. „Kevesen vagyunk ehhez az igen nehéz munkához és igazán hálásan honorálnák a segítségét”- szólt egy vasvillás fickó. Hát mivel nem volt más választásom, így elvállaltam a munkát. A napvégére igencsak elfáradtam, de a falusiak állták a szavukat és kifizették a munkabéremet, ami éppen annyi volt, amennyit az a tolvaj ellopott tőlem.

            Továbbra is hálás vagyok az orosházi lakosoknak, hiszen másodjára húztak ki a nyakig érő pácból, de amíg a banditát nem kapják el, addig inkább maradok Dunántúlon és elhalasztom a hálálkodást.

Bjelik Evelin pennája:
1
Ahogyan a fogadó fele tartottam a váltamon a birkával egyre jobban érdekelt mi lehet ez a hatalmas zaj odabent. Ezért be is tértem hát. Rögtön kértem is egy korsó bort mert igen csak megszomjaztam az út alatt. Majd meg is kérdeztem a kocsmárost mi ez a hatalmas ünneplés erre fele. Meg is kaptam rá a választ hogy éppen a város születésnapját ünnepelik az emberek errefelé.
És ezért van ez a nagy mulatozás. Közben már lassan a végére jártam a korsó boromnak ami meglehetősen ízelt. Így a kocsmáros javaslatára neki indultam hát megtekinteni a falut. Nem is kellett sokat mennem és rögtön ünneplő tömegbe ütköztem. Mindenki vidáman énekelt mulatozott, örvendezett. Nekem megtetszett ez a vidám mulatozás így hát beálltam közéjük.

2
Be is mentem hát a fogadóba és meg is érdeklődtem kocsmárostól hol is vagyok most pontosan és mit is tudnék itt mostan csinálni. Rögvest ajánlotta hogy kóstoljam meg a fogadó legfinomabb borát. Így hát nem is tetem másként kikértem egy korsóval.
Igen csak ízletes volt, és mire a végére jártam a korsónak azt ajánlották nézzem meg az állatvásárt. Mert ma éppen lóvásár van és ezt érdemes megtekintetni. Gondoltam miért is ne, így hát el is indultam vállamon a nemrég szerzet zsákmánnyal.
Majd mikor már igen csak közel kerültem a vásárhoz, mer már az emberek és lovak hangja is igen csak felerősödött gondosan eldugtam az állatot. Bementem hát a vásárra. Itt volt is aztán kavarodás meg zsivaj. Ki ki vinni ki ki eladni akart, ment ám az alkudozás. Én meg el e tudtam igazodni az egészen nem is tetszett nekem ez a dolog. Így hát mikor éppen senki nem figyelt elcsentem egy lovat, és elvágattam vele, hisz mégis csak egy betyár vagyok.

3
El is indultam a fogadó felé, de aztán úgy döntöttem még se kéne bemenni ezzel a zsákmánnyal a hátamon. Így hát az ellenkező irányba indultam el. Nem sokára meg is pillantottam egy földet, ahol éppen a helyiek kaszálták le a terményt. Gondoltam odamegyek hozzájuk beszélgetek velük egy kicsit. Ahogy feléjük tartottam a fák árnyékában egy asszonyt pillantottam meg. Aki a munkásoknak csomagolt ebédet csomagolta éppen ki. Ekkor jöttem rá én is hogy már igen csak délre áll a nap. Oda mentem hát hozzá, ekkor láttam meg a rajta pihenő kisgyermeket. Az asszony nagyon barátságos volt, bár az étel nem volt túl bőséges de nagy szeretettel hívott engem is hogy egyem velük. Én meg gondoltam hát mégis csak dél van és ebédidő, meg ha már így hívtak is csak velük tartok már. Hívta is a munkásokat és neki is látunk az evésnek.
Tisztelettel: Bjelik Evelin

Major Nikolett úrhölgy irodalmi vérfrissítése:

Út közben vettem észre,hogy nagy sürgés-forgás van kint a házak előtt. Gondoltam megnézem mi a csudát csinálhatnak ezek a népek,hisz nem veszítek vele semmi időt sem.

Fejkendős asszonyok és fiatal leányok és fiatal fiúk ültek körbe egy tehetősebb halom kukoricát,pörlekedve nevetgélve fosztották meg a héjától.

Mikor észrevettek engem egy pillanatra- vagy talán többre is- elhallgattak,majd folytatódott a zsongás tovább.

Egy fejkendő öregúr állt fel a halom mellől és lépett oda hozzám.

Megkérdezte mi járatban vagyok erre felé,milyen ügyben jöttem erre a vidékre,mert az egyből látszik,hogy nem vagyok a környékre valósi.

Röviden elmondtam neki a történetem és azt is,hogy csupán a kíváncsiság hajtott erre a vidékre és a remény,hogy talán találok erre valami munkát.

Az öreg azt mondta,nem tud semmi -féle munkát sem. Idő közben észre vette a birkát a vállamon,majd azt tanácsolta,hogy talán ha megérzik a birkapörkölt illatát a falusiak,megered a nyelvük. Beleegyeztem a burkolt,ám határozott utalásba és elkezdtem megnyúzni a birkát.

Az öreg vissza ment a népes társasághoz,majd magyarázott nekik valamit és fiatal leánykák szaladtak be a házba és tértek vissza a kezükben tetemes mennyiségű borral,mézes pálinkával és főtt kukoricával.

Az idő múlásával egyre jobb lett a hangulat, a falusiak kerítettek bográcsot,az asszonyok zöld fűszereket, a fiatal legények készségesen segítettek felaprítani a birkát,s lassacskán felkerült a tűz fölé az étel. Miközben serényen tevékenykedtünk, a falu lakói engem is előszeretettel kínálgattak a mindenféle házi készítésű italaikkal. Nem mondom,volt néhány amitől úgy éreztem magam mint ha tüzes piszkavasat nyalogatnék,de amin a legjobban meglepődtem az az volt,hogy az én nyelvem is megered és elkezdtem mesélni a saját történeteimet,miközben beültem közéjük hántani.

Tréfás jelenet szemtanúja lettem,mikor az egyik leány piros kukoricacsövet talált. Ha az a legény aki tetszett neki el tudta venni tőle a kukorica csövet, csókért adta vissza. Volt is ám hurrogás,meg a vénasszonyok pörlekedtek,de látszott mindenkin,hogy jól érzi magát.

Úgy eltelt az idő,hogy észre sem vettem, már egészen késő délután felé kanyarodott,mikorra készen lett a birka pörkölt. Ugyan ezen időben be is fejeztük a hántást,s most az asszonyok evőeszközöket pakoltak ki,az idő közben már kihurcolt és szép fehér abrosszal lefedett asztalokra.

A jókedv töretlen marad,talán soha nem éreztem még magam ilyen jól emberek társaságában, a falusiak igen kedvesek voltak, kérdezgettek,mit akarok,van-e feleségem, akarok-e feleséget. Majd miután felvázoltam nekik,hogy semmi ilyen tervem nincs a jövőre nézve, a késői ebéd hátra lévő részében, a falu csinosabb leányainak erényeit sorolták föl nekem. Megtudtam,hogy közel,s távol itt vannak a legszebb leányok az egész alföldön.

Mikorra befejeztük az evést, az öregúr isten áldásával engedett útnak,s az orromra kötötte,hogy feltétlenül nézzek be a fogadóba,mert ő hallotta,hogy az egyik öregasszony mesélte a másiknak,hogy talán mégis akad valamiféle munka a közelben.

S mivel eredetileg is oda tartottam és nem akartam magamra haragítani az öreget sem, utamat újra a

felettébb hangos fogadó felé vettem....

Zsedényi Fanni költeménye:

A fogadóban igen nagy vigadalom volt. Ettek-ittak az emberek, így nekem is kijutott a jóból. Hajnalig mulatoztam. Amikor aztán elindultam éppen csak kiléptem az ajtón, és mit látok, két suhanc próbálja ellopni a bárányomat. Erre én igen nagy haragra gerjedtem és jól elagyabugyáltam őket. Az egyiket szerencsétlenségemre agyon is ütöttem. A helybelieknek ez nem tetszett ezért nyomban üldözni kezdtek. Én a birkát vállamra kapva ugrottam fel a lovamra. Jó ideig üldöztek de, végül feladták. Sokáig mentem, még míg találtam egy újabb települést. Itt éppen vásár volt, ami kapóra jött. Eladtam a birkát, amiért igen szép pénzt kaptam. Ezért betértem a kocsmába. Balszerencsémre az Orosháziak mégsem hagyták abba üldözésem. Elfogtak és visszavittek. Tárgyalás nélkül vetettek kalodába. Szerencsére balszerencsés történetemet meghallották betyár társaim és eljöttek értem. Nem kis bánatára az orosháziaknak, mivel társaim nem voltak oly szelídek, mint én. Feldúlták az egész települést. Miután végeztek tovább álltunk együtt a felkelő nap fényében, újabb kalandokat keresni.

Németh Marianna kisasszony tollforgatása:

A fogadóhoz vezető út a piacon haladtam keresztül. Csütörtök lévén hatalmas piac volt Orosházán, a kofák hangosan kínálták portékájukat. Volt ott minden: méretes tökök, krumpli és paradicsom, alma és körte, másutt tejes köcsögök sorakoztak, tyúkok káráltak, kacsák hápogtak minden felöl.

- Hé, fiatalember – hallottam a kiabálást a hátam mögött -, mit keres itt azzal a birkával?

- Ez egy piac, nem jól látom? - kérdeztem vissza.

- Lát itt maga nagy állatokat? Két utcával arrébb van az állatpiac!

- Nem adom én el, most kaptam a komámtól!

- Ki a maga komája?

- Tudja a város szélén az a magas ember…

- Gyanús ez nekem, mindjárt hívom a csendőrt.

Na ennek már fele sem volt tréfa,szaladtam mindenen keresztül. Volt ám csetepaté: borultak az asztalok, törtek a tejes köcsögök, folyt a tej minden felé. Persze mindjárt ott termett két csendőr és bevittek a fogdába.  Hamar kiderült, hogy senkit sem ismerek itt Orosházán, nem kaptam, hanem loptam ezt a jószágot. Így aztán volt szerencsém az orosházi börtönt is mergismerni…

Az idei csoport sziporkái következnek.

Kovács Emese folytatása:

Suta Máté tollából után…

 Pali javasolta, hogy nyugodt körülmények között beszéljük át a dolgokat, nem akarta, hogy bárki hallja a beszélgetésünket. Így elvezetett szülőházához, ahol egész családja fogadott. Anyja igazi nemes lélek volt, mintha érezte volna, hogy mily nagy szükségem van arra a kis puliszkára, amit elém tett. Már napok óta gyötört az éhség.

  Pali ezután egyből rátért a lényegre, bár a kép még számára is homályos volt.

-Barátom, Dénes. Emlékszel arra a homályos estére, amit a pálinka mámorában töltöttél a kocsmában, és a lakodalomban?

-Hogy is ne emlékeznék! Azóta vagyok ilyen nagyon beteg!

-Jól figyelj most énreám! Attól tartok, hogy a kocsmárosné bájaival túlságosan elragadott, s míg te kegyével enyelegtél az emberei elintézték a gulyádat.

Most aztán beötlött a nagy felismerés. Azért öntögette oly bőszen a szeszt, és gombolgatta lejebb és lejjebb ingét. Szörnyű haragra gerjedtem, hangos szavakkal szidtam a kocsmárosnét, mire családja egy emberként mozdult, és tartott vissza a kicsitől egészen a meglettig. Nyugodt vérmérsékletű emberek lévén próbáltak jobb belátásra bírni. Kértek, üljek le, és beszéljük meg, készítsük el stratégiánkat……

Tompa Vivien irománya:

…Elértem a csárdát, de a lárma csak nem szűnt meg, sőt már egyre kivehetőbb volt a hangokból, hogy valami csuda nagy mulatozás lehet odabent.

Egy „Adjon Isten” felkiáltással benyitottam a fogadóba, hát mit ad a jó isten egy lakodalom közepibe találtam magam.

Mint megtudtam az özvegy fogadósné lányát vette el egy szerencsésnek mondható félnótás, bár a szerencséje csak a lány szépségében és hozományában merült ki, a kiállhatatlan anyósért már valószínűleg nem szerencsét kell áldani, ahogy egy Palkó nevű legény néhány kancsó bor után bizalmaskodva magyarázta nekem.

Jómagam az este a lakodalom valamennyi hajadonját megtáncoltattam és igencsak felönthettem a garatra, mert egy idő után, mint Palkó másnap mesélte a foagdósnét, azt a házi sárkányt is táncba vittem, bár hála a Teremtőnek én erre nem emlékezem.

Másnap reggel, ahogy kiléptem a kocsmaajtón elindultam a falu közepe felé ahol a helység temploma állt. A főtéren egy körmenetbe botlottam, legelöl vonult a lelkész kezében egy nagy keresztet tartott, az atyát pedig a falusiak kísérték.

A menet szélén őgyelgő legény valahogy ismerősnek tűnt nekem, nem telt bele sok idő mire fel is ismertem benne a tegnap esti ivócimborámat, Palkót oda fordultam hozzá és megkérdeztem, hogy mi ez a nagy felhajtás itt, úgy látszik, a környék eseményeiben már csak hozzá fogok fordulni…

Pap István szerzeménye:

Kedves helynek tűnt ez a kis település,de mivel sok mindent hallottam az itt settenkedő nádi farkasokról emiatt a birkát mielőtt bementem a fogadóba előtte kiköttöttem a csárda elé,nehogy lába keljen miközbe én bent mulatozással és borozgatással töltöm el régóta várt szabad időmet.Amint betoppantam olyan nagy üdvrivalgás tört ki,mintha nekem örülnének,de tévedtem,mert mindez nem miattam tört ki hanem,mert férjhez ment a település legszebb lánya és a nászmenet épp a fogadó előtt haladt el és ezt a bent egyébként is jó "állapotba" lévő mulatozók észre is vették.Na persze engem Fabricius Dénest ez nem tántorított el attól,hogy ne kérjek egy országszerte közismert jófajta minőségi szőlőből termelt orosházi borocskát egy pohárral,de amint megittam én is megnéztem,ki az a szép lány és hirtelen feltűnt,hogy eltűnt a birkám.Gondoltam,majd visszajön biztos csak a lakodalmasok vitték el egy-két pillanatra.Visszamentem a fogadóba,ahol viszont rendületlenül jó volt a hangulat,hisz valami Gyurinak pont a születése napja volt.Kellő mennyiségű bor fogyasztása után és igen fáradtan tántorogtam ki a fogadóból és láss csodát a birka ott volt ahova előzőleg kötöttem.Tudtam én,hogy kedvesek ezek az orosháziak.Szépen kikötöttem,de mivel nehezen tudtam megmozdulni emiatt ott aludtam a birkával együtt a csárda előtt.Reggel miután felkeltem bementem egy pohár borra,majd hirtelen meg kellett,hogy látogassam a mellékhelyiséget.Mikor onnan kiléptem vissza a fogadó részbe egy csodaszép lány állt ott és amikor megláttam rögtön tudtam,hogy ő lesz a feleségem.Ő hasonlóan gondolkodhatott,hiszen 1 hónap múlva már férj és feleségként éltük napjainkat e kis alföldi településen...

Kovács Krisztián írása:

.........eközben a birka hirtelen ki szaladt a lábaim alól és a porban találtam magamat.A körülöttem lévő dolgozó emberekből kitört a nevetés és gúnyos megjegyzéseket tettek rám.A szénát lapátoló ifjak nem vették észre,hogy a lovak alá is lecsúszott a sok száraz gaz és teljesen elsüllyedtek benne.Ekkor úgy éreztem eljött az én időm és vissza kell vágnom,ezért szemrehányó szavakat dobáltam feléjük: "Na mi van okosok nem látjátok mit csináltatok ??" "Lovaitok a szénába vannak temetődve,ti parasztcsírák":és a szó végén alig bírtam a lábamon állni,így ismét eldobtam magam a porban és csak hahotázni tudtam a szerencsétlenkedésükön. Azonban újra figyelmes lettem a velem szemben álló hangos fogadóra! Amint beléptem a szórakozó helyre valahogy észrevettem,miért van lucifer bűz,mert ez maga a lucifer szórakozó hely,ami tele volt betyár és részeg népséggel.
Beljebb mentem és megkérdeztem:"Mire véljem,ezt a nagy felhajtást???"
Válaszolt a tulajdonos,hogy a város ünneplésére rendeznek jó hangulatú bulit,ahová mindenki eljöhet,aki akar köztük engem is meghívtak,mint Orosházi lakost!
Kissé meglepődve mentem vissza a kevésbé forgalmas utcákra és sétáltam míg nem kezdett szürkülni.
          Eljött az idő este 8-9 óra körül lehetett,amikor már a vénasszonyok is nyugovóra térnek,de nem Orosházán a Lucifer Csárdában most kezdődött el az élet libát-libára,piát-piára halmoztak az emberek és jó ízűen ettek és táncoltak,az akkori zenékre. Összeismerkedtem a kezdetben por népnek hitt emberekkel és a buli felétől kezdve én is Orosháza lakosának éreztem magam,vagyis (beavatottnak),ahogy sokan próbálták túlordibálni egymást. Az étel és az ital csak fogyott,de a hangulat egyre jobb lett.ennek csak az lett az eredménye,hogy túl jóra sikeredett ez a kis mulatozás,még hozzá annyira,hogy másnap egy árokban tértem magamhoz semmire sem emlékezve...

Rattai Renáta stílusgyakorlata:

Nagy Zsuzsi írott lehellete:

...Ám a fogadótul pár utcára egy helyes kis parasztház keltette fel a figyelmemet, a kertben sok disznóval és libával. Gondoltam lopok onnan vacsorát még a birkámhoz. Elvégre nem hiába voltam én betyár. 
   Amikor osontam be a kertbe, megpillantottam egy gyönyörű- amolyan bögyös, faros parasztleánykát. A szívembe csak úgy belehasított az érzés. Gondoltam egyet, s arra jutottam, hogy valahogy megszerzem magamnak. Leraktam a ház elé birkám. Gyorsan megpenderítettem bajuszom, és legszebb ábrázatomat vettem fel. Mellyem kihúztam, majd odamentem hozzá. A leány felháborodva kizavart a kertből, mondván nem elég hogy zargatom még véres is ingem. Szerény személyem nem tudta, hogy erre fele ilyen bolond népek laknak, hogy az udvarlást sem fogadják jó néven. 
   Elkeseredésem tetőpontján úgy döntöttem, hogy elhagyom ezt a rút koszfészket. Így hát továbbálltam, de időm már nincs írni, mert újból áristomba kerültem. Mondták hogy ez lesz az utolsó feljegyzésem az ott töltött idő alatt. Remélem kiszabadítotok.

Horváth Evelin szösszenete:

Be is mentem a fogadóba,ahol a helyi kocsmatölteléktől megtudtam,hogy holnap nagy lakodalmat tartanak. El is határoztam,hogy elmegyek megnézem ezt, hátha húzok belőle egy kis hasznot. Kora reggel már a menyasszony házánál voltam,és csendesen figyeltem az eseményeket a bokor mögül a birkámmal. A vőfély nagy kedéllyel megérkezett a helyszínre,ő volt az egyedüli aki észrevett a nagy tömegben. Megkérdezte mit csinálok itt és ki vagyok...én persze szokás szerint hazudtam össze-vissza. Pár fontos dolgot azonban megtudtam tőle. A jövendőbeli házaspár nagyon szegény volt és "pörköltnek valót" se tudtak készíteni a vendégeknek. Én nagylelkűen felajánlottam a birkámat,de persze betyár vagyok,nem adhattam ingyen,cserébe a gyönyörű menyasszonyt kértem. A vőfély nem adta,azért leütöttem a menyasszonyt a hátamra vettem és otthagytuk a népséget. A férjnek kárpótlásul,hogy mindenki lássa a kedvességem,a birkát otthagytam fizetésképpen.

Gelegonya Richárd úrfi elméncsége:

Miközben közelítettem a fogadó felé megláttam hogy egy asszony és fia a fa alatt üldögél. Oda léptem hozzájuk és így szóltam : - Hát magácska és derék fia miért üldögél e fa alatt?

-         Jó idő van itt kint ebédeltünk meg a szabad ég alatt…de hozzá tegyem elég rossz volt ez az ebéd.

-         Hát akkor jöjjenek velem el a fogadóba, éppen arra tartok és talán akkor normálisan meg tudunk ebédelni!

-         Ez remek ötlet magával tartunk.

El is indultunk a fogadóba. A helység teljesen tele volt, épp egy asztal volt csak szabadon hátul a sarokban, hát leültünk oda mivel más szabad hely nem volt. Volt egy cetli az asztalon ezzel a felirattal hogy ’foglalt’.  Gondoltam nem lehet nagy gond ha gyors meg ebédelünk itt. Kikértük az ebédet, és pár perc múlva ki hozták és  neki is fogtunk az elfogyasztásához. Ekkor egy nagy termetű fiatal ember lépett a fogadóba. Körülnézett jó alaposan és elindult az asztalunk felé. És így szólt: - Maguk foglalták ezt az asztalt?

-         Nem! Csak ide ültünk  megebédelni.

-         Nem kellett volna ideülni ha nem maguk foglalták le!

És ebben a pillanatban egy határozott mozdulattal felborította az egész asztalt. Megfordult és elindult a kijárat fele, a kijáratnál megállt és visszanézett: - Mi a neved?

       -Fabrícius Dénes a becsületes nevem!

      - Megjegyeztem a neved!

Czombos Alíz kalandja:

…Mikoron a fogadóba értem kértem egy szállás helyet, majd miután megétkeztem és együtt ünnepeltem a népekkel a Szent György napját ,nyugovóra tértem. Másnap reggel úgy gondoltam felfedezem hát e kis falucskát. A fogadótól úgy egy mérföldnyire volt található a település, még látszódtak a tegnapi mulattság maradványai, szalagocskák , pislákoló fáklyák. Nem nagyon találkoztam a népekkel, csak egy két öregemberrel, gondoltam az esti mulatság miatt ma tovább alusztak a jó emberek. Így hát boldogan ebben a gyönyörű tavaszi időben sétáltam tovább míg nem egy nagy vonuló tömegre lettem figyelmes és ekkor jöttem rá miért is nem találkoztam a népekkel. Sajnos szomorú napra virradtak az orosházi lakosok, az egyik asszony meghalt az este szörnyű vajúdásában. Az egész falú elkísérte utolsó menetelére, ott volt kis családja, férje és két szép gyermeke is. Csöndben a gyászoló nép mögé beálltam és végig néztem a temetést melyen a koporsót az asszonyok vitték. Gondoltam is milyen furcsa népek ezek,  majd mikor vége lett és a tömeg oszlani kezdett én is velük tartottam a család házába a torra és poharamat emeltem az asszonyra. Majd napnyugta felé visszatértem a fogadóba és álomra hajtottam fejemet.

Új évben egy-kétúj szösszenet!:)

Suta Máté tollából:

Miután megvacsorázott a betyár elment egy kicsit könnyített magán. Hamar elaludt hisz egésznap elfáradt, tudta hogy holnap várja a következő kaland. Elég soká kelt fel másnap  Fabricius  Dénes, amikor meglátta hogy nincs ott a gulya jó nagyokat nézett. „Hát hová tűntek ezek??” mérgelődött magában, majd hirtelen meglátott valakit a nádasban. 
- Ki vagy te? – ordította – És a fontosabb mit keresel itten?

A furcsa alak nem válaszolt csak nagy mosollyal elvágtatott. Fabricius Dénes egyből lóra ugrott, és követte őt amíg csak tudta. Mikor már majdnem utolérte egy hatalmas ménes közé keveredtek. Egy pillanatig szem elől tévesztette a másik betyárt, ám mikor tisztult a kép észrevette és utolérte. Fabricius Dénesnek könnyebbséget jelentett, hogy az ismeretlen alak lova megbotlott és a betyár a földre hullt. Dénes odavágtatott lováról leugrott és így szólt:
- Ki volnál te?

- A nevem Gulyás Pali.

- És mit kerestél ott reggel a helyemen?

- Tudok valamit ami téged is érdekelne.

- Igen és mi volna az?

- Láttam éjjel ki lopta el a gulyád megmaradt felét.

Folytatjuk

Czecze Dorkától:

De hisz’ az az út sem tartott sokáig, csak éppen a kocsmáig. Az elhatározás,mi szerint eltűnök a városból szertefoszlott,hiszen a jó öreg pálinka és a tánc csak úgy hívogatott be engem. A bejáratban állva a segítőkész csaplárnét pillantottam meg. Odamentem hozzá és megkérdeztem:

         - Hej, kendecske! De rég láttuk már egymást. Csak nem pihengetünk? Hozzon nekem egy üveg pálinkát!

         - Egy üveggel, édes fiam?! Nem lesz az egy kicsit sok?

         -  Igen, egy üveggel, de ne kérdezősködjön, inkább hozza a pálinkámat!

Miután a pálinka megérkezett Fabricius Dénes egyedül töltve az estét János bácsin gondolkodott.

         -„Vajon túlélte az öreg? Muszáj elmennem ebből a faluból?”

Mivel –e hosszas mélázásnak semmi eredménye nem lett, a körülöttem lévőket figyeltem meg, hiszen három részeg ember jött be nagy hangzavart csapva.

         - Üdv, emberek! Mivel ez egy fontos nap a lányom életében, így meghívlak titeket a lakodalomra. Gyertek csak utánam-szólt a kissé zömök, bajuszos ember, akin látszott, hogy már állni is alig tudott.

A tömeg megindult kifelé, mely a kocsmárosnét egészen feldühítette.

         - Megállj, te Józsi! Ide mersz jönni és a vendégeimet átcsalogatni?!

A nőről sugárzott a düh, így nem meglepő, hogy egy részeg embert fejen ütött a pálinkás üvegemmel. Mivel ez az ember senkit se érdekelt, így az emberek elmentek, az ingyen ital és étel valamint muzsika reményében. Mi kell ezeken kívül a jó estéhez? Semmi.

A fejbe ütött ember esete felelevenítette bennem János bácsit, így eldöntöttem, hogy a kocsmárosnét is magammal viszem a lakodalomra, hogy legyen társaságom az estére.

A meggyőzés gyorsan ment, így mire észbe kaptam, már a mulatozó nép között voltam.

Elnézve az emberek önfeledt táncát ráeszméltem, hogy nem futhatok el bűnöm elől, így eldöntöttem, hogy megnézem János bácsit. Az elhatározásom ismét kudarcba fulladt, hiszen miután megláttam a mennyasszonyt, eldöntöttem, hogy addig nem megyek el innen, míg szóba nem elegyedek vele. És ismét nem valósult meg a tervem, hiszen a hosszan tartó mulatságra hivatkozva az ifjú pár elment.

Csalódottságom következtében újra elindultam János bácsihoz…

Dér Henitől:

Hónapok teltek el ideérkezésem óta. Ezalatt az idő alatt jól összeismerkedtem a helyiekkel.

Egy idős öregúr mutatott be mindenkinek, nagyon jól összebarátkoztunk, s szállást is adott.

Egy napon a betyárral (akivel érkezésem óta már békét kötöttem ) útnak indultunk a napi betevőért.

Hazaérve az öregúr felesége ezekkel a szavakkal fogadott:

-Adjon Isten Fiam!

-Fogadj isten kedves asszonyom!

- Nem fogja elhinni milyen tragédia történt. Férjem uram éppen egy birkát hozott hazafelé, amikor a birkát meglátván egy nádi farkas hirtelen megtámadta, s szerencsétlen uram tehetetlen maradt. Még most sem tudom, hogy mit keresett arrafelé. -zokogott az asszony,s könnyes arccal folytatta.

- Karjából ömlött a vér, s az arca annyira összeroncsolódott,hogy már nem tudták megmenteni. -mondatát befejezve újra sírni kezdett.

Nem hittem a fülemnek. Sápadtság öntötte el az arcomat, olyan fájdalmat, mint akkor talán még sohasem éreztem.

Néhány nap múlva úgy döntöttem, hogy sétálok egyet , próbálom elfelejteni a történteket.

Rengeteg ember gyűlt össze az utcán afféle körmenet lehetett. Elöl a pap vitte a keresztet utána pedig a hívei mentek. A pap előtt az emberek tiszteletüket kifejezve meghajoltak. Közelebb mentem és végignéztem a menetet.

Benkő Alíztól:

Már ösz derekán járhat az idö majdnem egy éve, hogy letelepedtem itt Orosházán. Három hónapja feleségül vettem az én egyetlen Julcsámat. Szerencsémnek köszönhetöen meg persze jó alkuvó tehetségemnek, ha jól emlékszem, akkor úgy egy hónapja tudtam venni elég olcsón öt darab juhot melyekre most is vigyázok. Szépek és olyan békésen legnek, hogy egészen meg szerettem velük tölteni idömet. Sokszor elgondolkodom, hogy hogyan is éltem az elött, hogy megtaláltam ezt a békésebb falut. Sajnos viszont így kevesebb idöt tölthetek Julcsival, de mondtam neki, hogy amit megtehetjük fogadunk egy pásztor föleg, ha beköszönt a tél és több tenni való akad a ház körül. Idáig jutottam, amikor a szamaram elkezdett ,,kiabálni” erre én gyorsan talpon termettem, ugyanis eddig az enyhe ösznek köszönhetöen egy bokor mellet pihentem onna szemlétem a  nyájat meg a szamarat. Oda mentem hozzá megnyugtattam, de mivel semmi fenyegetöt nem láttam és úgy döntöttem, meg igazság szerint késöre is járt ezért elindultunk hazafelé…

Szemenyei Valentin tollából:

Indultam is, Vásárhely irányába mentem volna, a város szélén jártam már amikor megláttam egy jobbágyot a gazdája földjén dolgozni. Állattal dolgozott a báttya’ bizony nagy bivalyokat fogott az ekébe és szántotta a földet. Megtetszett nekem ez a könnyűnek éppen nem nevezhető munka és megkértem az öreget hogy híjja már ide a gazdáját hadd beszéljek vele. Így is történt, és másnap már munkába is állottam. Valóban nehéz volt a munka de a gazda rendesen megfizetett így hát csak nem hagyhattam ott ezt az állást. A várost eleinte a rossz fogadtatás miatt nem szívleltem de egyre jobban megkedveltem az itt élő tanyán nevelkedett emberek miatt. Nem akartam persze sokáig maradni, de pénzhez kellett jutnom és ez a munka pont kapóra jött. Két hónapig robotoltam a földeken volt hogy állattal volt hogy egymagam, de a lényeg az hogy sikerült annyi pénzt összekeresnem hogy továbbállhassak. Végleg Vásárhelyre készültem. Így telt hát el ez a valamivel több mint két hónap itt Orosházán, ezen a betyároktól hemzsegő településen.

Varga Balázstól:

... Nos, vagy mégis? Szóval ott hagytuk abba, hogy a saját ravatalomon vehettem részt. Az eseményen részt vett az anyám, a Bandi, meg még néhány haramia, akik feltehetően az ő szolgálatában álltak. Mindenki meg volt győződve róla, hogy halott vagyok, egy pillanatig még én is elhittem. Magamban elkezdtem szökésem tervét fontolgatni, de először még rá kellett jönnöm, hogy hogyan maradhattam életben. A válasz egyszerű volt, hiszen a fejem csakúgy lüktetett és majd szétpattant, ráadásul éreztem, hogy hátul a koponyámon egy meglehetősen nagy púp éktelenkedik. Hamarosan összebírtam rakni a képet. A helyzet úgy állt, hogy nem végeztek túl alapos munkát, hiszen azt hitték, hogy engem csak úgy el lehet intézni azzal, hogy egy husánggal fejbe csaptak, érti a kedves olvasó? Engem a nagy Fabrícius Dénest, ilyen könnyen nem! Elmélkedésem második fele kissé hangosra sikerült, ezáltal azzal a furcsa jelenettel kellett szembesülnie a „megjelenteknek”, hogy a hulla felüvölt, hogy „ilyen könnyen nem!”. Innentől kissé sietős lett a dolgom, hiszen gondoltam, hogy nem nézik majd túl jó szemmel, hogy még élek. Felugrottam és elkötöttem a Bandi lovát és elvágtattam. Ellenállással, azonban nem kellett számolnom, a banditák lemerevedve és elfehéredve álltak, anyám meg elájult. Ezután célul ismét Orosházát tűztem ki, mivel erre a legkevésbé sem számíthatnak, hogy visszatérek oda, ahol elkaptak…     

Szabó Melinda kisasszonytól:

Másnap már korán hajnalban elindultam az öregúrral, aki a hivatalba igyekezett, míg én a földjét művelem. Még akkor is kételkedett megbízhatóságomban, hiába bizonygattam, hogy nem áll szándékomban becsapni. A helyében lehet, én sem bíztam volna meg egy olyan zsiványban, mint magam.

Rövid séta után észrevettem, hogy több ember áll az utcán, asszonyok beszélgetnek egy bizonyos ház kerítésénél. Aztán hangos jajveszékelést hallottam, sírást, gyerekkacajt, egyszóval mindenfélét. Mikor odaértünk, az öregúrral bepillantottunk a nagy udvarba a kerítés felett. Kisebb megrökönyödéssel észrevettem, hogy két magas székre fektetve áll egy koporsó, koszorúval a tetején. Az emberek, akik a közelebbről körülállták, szemei vörösre duzzadtak. A legtöbb embert inkább a kíváncsiság vezérelte oda, s kérdőn tekintettem a mellettem álló öregúrra.

 - A jó Pista halt meg pár napja. Nagyon szeretett inni, én mondom, nagyon. Nem is tudtam, hogy ma ravatalozzák. Az a hamiskártyás… - sóhajtott fel szállásadóm, s látszólag mélyen belemerült emlékeibe, bajsza alatt többször is elmosolyodott.

Visszafordítottam tekintetem az udvar közepére, sok ember arcán végignéztem. Az asszonyok sokkal jobban elérzékenyültek, kik nem is ismerték annyira. A férfiak rideg komorsággal nézték a koporsót, mely örökre elfedte a testet. Szemeim egy asszonyon akadtak meg, aki a földön térdelve sírt. Az öregúr észrevette, hogy azt az asszonyt nézem.

-         A felesége volt. Higgye el, nem az urát sirassa az sem, csak a pénzt, amit eddig a férjura keresett.

-         Nekem őszintén szomorúnak tűnik.

-         Eh… - legyintett, s figyelmem nem kerülte el, hogy lekapta a fejéről kalapját. Ő is megadta a halottnak azt a tisztességet, amit megérdemel. Így tettem én is.

Az imént azt mondta az öregúr, hogy a nő a pénzt siratja. Hát csakugyan? Hiszen a házuk sem arról árulkodik, hogy főúr lett volna az a jó Pista. Bár ő maga honnan is tudhatná?

 - Majd később részvétemet nyilvánítom. Most már igazán induljunk, nem időzhetünk egész nap. A szatócshoz is el kell mennem. Hajaj, így is annyi a teendő! – panaszkodott, majd egy gyors mozdulattal fejére kanyarintotta kalapját, s elindult. Követtem útját, de vállam fölött néha-néha visszapillantottam.

Alig érkeztem ide, máris haláleset fogadott ebben az Orosházának nevezett faluban. Mintha én hoztam volna ide a balszerencsét. Na még csak az kellene.

Egy újabb érkezett:)

Szemenyei Valentin tollából

Nagy volt ám a mulatozás de nem csak a csárdában hanem az egész faluban. De én mégis a csárdát választottam mert eléggé szomjatos volt a belem. Alig lehetett eljutni a kocsmárosasszonyhoz annyi részeg betyár volt a mulatságon. Mikor aztán odaértem a pulthoz kikértem két felest, majd szállás után érdeklődtem a mai éjszakára való tekintettel. A csapos ajánlotta a ház mögötti pecót, amelyben négy kisdisznó és az anyakoca éldegélt várva a levágásukra. Ezt a pecót ingyé’ kiadta nekem erre az estére. Nem volt valami jó illat odabent dehát legalább a szalma és egy ajándékba kapott pokróc melegen tartott az áprilisi hűvös éjszakán. De nem ám eddig tartott a történetem, az esti mulatozás közben összeakaszkodtam egy nálam idősebb és erősebb betyárral. Mindezt a negyedik feles hozta ki belőlem ekkor már nem igazán tudtam felmérni az erőviszonyokat és hát akarva akaratlanul beszóltam néki. Ezután jött csak a java, nekem esett majd addig ütött amíg nem eszméletlenül feküdtem a földön. Már csak másnap reggel tértem magamhoz a disznók között, a kocsmárosasszony állítása szerint ő hurcolt be a pecóba és takart be. Mihelyst magamhoz tértem máris első dolgom az volt hogy elmenjek ebből a városból a további konfliktusok elkerülése végett.

A kocsmárosnénak megköszöntem a segítséget majd továbbálltam. Legközelebb ha Orosházára tévedek kétszer is meggondolom hogy beüljek e egyáltalán valami kocsmába.

Új, idei folytatások születtek, jó olvasást kívánok hozzájuk! Régi-új Orosháza lesz ebből, én már látom! ;)

A Betyár

Suta Máté úrfi tollából:

Beléptem hát ebbe a fogadóba, kíváncsi voltam mi lehetett a nagy hang oka. Oszt mit látnak szemeim? Hát 5-6 embert verekedni. No hiszen, nékem se kellett több, el is dördült néhányszor az öklöm. Öt perc se telt még el talán, oszt kifeküdtek mint ivás után. Ezután a fogadó ura lépett be, aki kintről leste eme tettem.

-          „Ejj te derék legény”- mondta ezt így felém-„az erőd és a bátorságod kéne nékem!”

-          „Először is, a nevem a Fabricius Dénes. Másodszor mit kéne há’ tennem, és ami fontosabb, hogy mennyiért?”

-          „Ne izguljál, jól megfizetném!”

-          „Rendben van há’ uram. Na de akkor mondja a dolgomat”.

-          „Holnap reggel, mikor a Nap felkel, már légyen ott ama gémeskút mellett. Ottan leszek már a szamárral, a gulyával, de reggelit, ebédet vacsorát hozzon majd magával. Éjjel-nappal vigyáz majd a gulyámra, én meg 10 rénes forintot adok magának. Megegyeztünk jóember?”

-          „Holnap reggel ott leszek!”

A gémeskúthoz értem reggel, láttam hogy a gulya szépen legel.

- „Na most már rám bízhatja jó uram!”

- „Rendben van há’ fiam! Viszont mikor a Nap eléri annak a fának a tetejét, a gulya a szamárral legyen már ugyanitt!”

- „Értettem uram, akkor viszlát!”

- „Viszlát!”

Beesteledett már, természetesen nem vittem vissza a gulyát. Orosháza másik végére vezettem át őket, gondoltam belőlük jó vacsora főhet. 

Nyíri Feri úrfitól:

Hát, ebbe a fogadóba bejutni sem volt könnyű, már kívül is nagy volt a mulatozás.

A fogadóba belépve majdnem átestem egy betyáron, aki épp a földön feküdt.

Hej, de látszott rajta hogy nem azért hevert a földön, mert agyonverték, hanem a bor már a fejébe szállt.

Nagy volt a mulatozás, mindenfelé felborított székek, asztalok,  miféle nép is ez az Orosházi?

Csak középen volt egy asztal, amin egy paraszt bácsika táncolt.

De az öreg az olyan intenzitással ugrált, hogy  csak kevés betyár tudná megismételni azt a hősies ugrándozást.

Látszott is rajta, hogy valamiért nagyon boldog. Eléggé esküvő szaga volt a dolognak.

Egyszer aztán elindult a nép, de nem úgy, mint ha gyászolnának valakit.

Lakodalmat tartottak ma!!!

A birkát nem akartam letenni sehova, féltem, hogy a végén még elhalászná valaki.

Hát akkor biztos hogy én fordulok fel!

Úgyhogy így, birkástól követtem a tömeget.

Közben figyeltem miféle népek is lakják.

Elég sok tenyeres talpas menyeske volt a nép között, gondoltam magamban, hogy jó hely ez az Orosháza, bármennyire is bűzös-mocsaras vidék!

Én itt fogok lakni, ha addig élek is!

Mindenesetre a lakodalmon rengetegen voltak, nagy volt a dínom dánom.

Annyi gyerek szaladgált, hogy azt hittem ezren vannak.

Szegény birka még mindig a hátamon bégetett. De legalább már nem olyan trágya a szagom, mint amikor útra keltem.

Így könnyebben találok valami friss menyecskét.

Olyan büszke még sosem voltam egy birkára sem.

Ez a jószág képezte minden vagyonomat

Hejj, majd meggazdagodok belőle, aztán majd veszek valami jó kis vityillót, lesz majd föld amit be tudok majd vetni, és akkor aztán bizisten hogy megnősülök

Ki is néztem magamnak egy menyecskét.

De annyira tüzetesen megnéztem, hogy észre se vettem, hogy a birka eltűnt a hátamról.

Később vettem észre, hogy épp a gyerekek hajkurásszák.

Életem addigi legnagyobb távját futottam le, a birka egyenest a mocsaras rész felé futott.

Na ott nem maradna meg sokáig, én meg csak egy koldu lennék egy kis faluban!

Márpedig én nem leszek koldus!

Úgyhogy nekiiramodtam, mint a róka, ami nem akarja veszni hagyni a már megszerzett prédát.

Sikerült is elkapnom, és hála a magasságos égnek, a lakodalom is sokáig tartott.

Visszatérve találtam egy kötelet. Odakötöztem a birkám lábait a hátamra.

Nem veszi azt többet le rólam senki, még az atyaúristen sem!

De legalább jót mulattunk!

Harmati Dóra kisasszony pici kacsója által:

Biz' Isten ilyen danoló, joviális népséggel még nem tanálkoztam, de azt bizt mondhatom, kedvemre volt nekem is a mulatozás.

Ahogyan betértem a csárdába, a birkát egészen a csárda középűig hajítottam. Épp egy szemrevaló matróna asszony lábai elé.

Hej, Isten kegyelme! Szemrevaló teremtés, éppen jó korba, megette már a kenyere javát, de tűzről pattant kis menyecske az egyszer  biz!

Közelébb mentem hát énis, felkaptam a birkát lába alól, megkérdeztem mily szép nevet ádott néki szülő anyja.

- Hogy szolgál kedves egészsége, Rózsaszál?

-Kend Uram, későre jár, eltette már hónapra magát a kend nemtője, jobban járna Kend is, ha követné!

-Az ördög vitte vóna el a csipkelődős kedvét, hát nincs aki jobb kedvre derítené, mondja meg nékem nevét kedves asszony, hogyan szólítsam az

estvén?

-Rezeda... Kend Uram! Rezeda! Szólítson csak így!

Ahogyan azt jó anyám is megmondta, "egyszer elvisz az ördög"! Rezeda volt maga az ördög, belé szerelmesedtem,

azon pillantást. Hogy a jó Orosházi vörösbor, vagy azok a keblek ejtettek szerelembe, csak a Jó Isten tudja!

De nem csak engem ejtett szerelembe Rezeda bájos tekintete! Az Orosházi betyár, Namurek Patkan, Rezeda ura, elődrukkolt, menjek ki a csárda elé véle egy párbajra! Ne is essék több szó Namurekről, ugyanis néki adtam a bárányt, tudtam én hogy hasznát fogom még lelni. Néki adtam én a magam módján! Fogtam Rezeda törékeny kezét, a bárány meg Namureket, Namureket meg a padló, merthát nem állot meg ahogyan nékivágtam midőn jószándékból, merthát

jóanyám mindég arra tanítatott! Rezedát fölültettem a kispej csikómra, dehát az se tegnap látta meg a napvilágot, ki-ki

bicsaklott a bájos rózsaszál alatt a lába! Aznap este hosszú utat tettünk meg,bandukoltunk átabota, míg nem jó alvóhelyre tanáltunk.

Egy istálló állott az alvégen, oda hajtottuk be a lovat is, volt ott friss szóma, aztat evett! Én már csak tudhatom,

hogy friss volt, tudja azt Rezeda is..... Tudja azt a Jó Isten is, mert megáldotta Rezedát fél évre meg rá egy pár hónapra

egy porontyal. Minden földi jót megadattunk néki, még keresztelni is elvittük. Az egész falu népe ottan volt, az én családom, sőt még  a

gyereké is, akit Maradeknek kereszteltünk! ...

Dér Heni kacsókájából:

…..A fogadó felé tartó úton számos kedves emberrel találkoztam, viszont volt valami helyesebben mondva valaki, aki nem hagyott nyugodni… egy titokzatos alak tűnt ki távolról a fák mögül. Magas erős testalkatú férfi nek látszott ,kalapban ,pipával a szájában s  lován ülve szúrós tekintettel figyelt.

       Miután beértem a fogadóba megismerkedtem azt ott mulatozó helyiekkel, elmeséltem nekik kalandos életemet. Mivel ugye Orosháza születésének napját ünnepelte, ezért a fogadós meghívott egy ingyen italra. Volt nálam egy kis pénz ,s ittam még úgy 3-4 pohárkával. Mivel éjszakára szállásra volt szükségem érdeklődni kezdtem a fogadósnál:

-Adjon Isten Komám!Volna-e számomra szabad hely az éjszakára?

-Természetesen Fiam, tudok neked elég olcsón szállást ajánlani. -felelte a fogadós.

Sajnos már arra sem volt pénzem, hogy ezt a kis összeget kifizessem ezért megegyeztünk, hogy a birkám felét neki adom. Hirtelen csend lett. Egy magas komor tekintetű férfi lépett be a fogadóba. Nagyon ismerősnek tűnt, s néhány perccel később rájöttem, hogy ez a férfi figyelt a fák mögül. Most már tisztán láttam, hogy egy betyár. A fogadós azt is elárulta, hogy ő itt Orosházán a főbetyár. A közelemben ült le, és néhány pohár bor elfogyasztása után, odajött és megkérdezte, kiféle, miféle vagyok. Elmeséltem neki, hogy nem messze én voltam a fő betyár, s ezt hallván dühösen megivott még néhány pohárral, majd belémkötött, hogy mit keresek én itt, s azzal verekedés kezdeményezett. Szerencsére a helyiek azonnal kiteremtették a fogadóból. Későre járt, s aludni mentem. Másnap birkáért indultam, hogy ma is tudjak valamivel fizetni, amikor is újra találkoztam a főbetyárral. Elnézést nem kért a tegnapiért (gondolta ez nem betyárhoz illő szokás) viszont békét ajánlott. Elfogadtam a békét, s mutatott egy jó helyet ahonnan könnyen lehet elkötni a birkákat…

Benkő Alíz művésznőtől:

Éppen vacsorára értem a fogadóba, ahol szerencsémnek köszönhetően volt még egy szabad szoba, amit azon nyomban ki is béreltem. Legelöször biztonságba helyeztem portékáim, majd elindultam vacsorázni. Elég jól föznek errefelé, de akkor még nem beszéltem a kiváló borról, amivel leöblítettem a vacsorát. Vacsora közben megint csak nagy szerencsémnek köszönhetöen meghallottam, amint valaki arról beszélt a mellettem lévö asztalnál, hogy bizony neki sajnálatos módon el kell innen költöznie, de a házát nem bírja eladni. Gondoltam egyet magamba és beszédbe elegyedtem a házát sirató férfival. Késöbb boldogan aludtam el, mint egy új ház tulajdonosa. Másnap este már tulajdon házamban aludhattam. Ettöl kezdve békességbe éltem kicsiny házamban. Teltek-múltak a napok és beköszöntött a tél. Egy hideg téli napon, amint sétáltam a faluban, mosó asszonyokat pillantottam meg. Rendes heti mosást tartottak, mindig szoktam látni öket, ha erre sétálok. Éppen valami nagyon fontos dolgot beszélhettek, ugyanis a mosást félbe hagyva tárgyaltak. Izgatottságukban hangosabban beszéltek, mint ahogy azt máskor tették, amit kissé furcsálltam. Elsétáltam mellettük és azon gondolkodtam mi is lehetett a pletyka, amiröl beszélgettek, ám ekkor eszembe ötlött, hogy megígértem János szomszédomnak, hogy segítek fát vágni ugyanis szegény sajnálatos módon eltörte lábát. Megszaporázva lépteimet hazafelé vettem az utat, hogy segítsek barátomnak…..

Czecze Dorottya veszélyes tollából:

Amint beléptem a fogadó ajtaján, számos mulatozó férfit és asszonyt pillantottam meg. Mivel hosszú utat tettem meg azon a napon, odamentem a csaplárnéhoz - aki őszintén szólva kicsit sem jelentett túl szép látványt nagy termete és meglehetősen ronda arcberendeződése miatt - és így szóltam:

               - Hej, kendecske! Nem tudna nekem szállást mondani a közelben?

- Üdvözlöm jó ember! Tudnék, tudnék, de tudja, ezt csak akkor teljesíthetem, ha megiszik velem pár felest.

               -Talán nem jönne rosszul a hosszú út után.

Ezek után a kocsmárosné elmondta, hogy csupán a szomszédos házat kéne meglátogatnom. Mindez hatalmas örömmel töltött el, hiszen semmi sem lehetett volna jobb egy kiadós alvásnál. Megállapodtam a  tulajjal, hogy ezalatt a pár nap alatt szolgálataira készen állok.

Így hát a következő napra virradva a jó öreg János bácsi megbízott azzal, hogy hozzak vizet neki a gémeskútból. Örömmel teljesítettem kérését. A gémeskúthoz menet négy csikóssal találkoztam, akik épp a ménest terelgették. Jóemberhez méltón odamentem hát honfitársaimhoz, hogy Orosháza felől érdeklődjek. Biz’ ők aztán nem bírják az idegeneket. Éppen, hogy csak a közelükbe értem, bizalmatlanságot tanúsítva a ménest őrző kutyához fordult mind a négy csikós, és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy ezt kiáltják neki:

- Ejj, Bókony csípd el a zsiványt! Csípd el!

Nem kellett neki harmadjára is elmondani, egyből el kezdett kergetni. Szerencsére a hosszú utak során megtanultam, hogy kell futni az ellenség elől, így a kutya sem jelentett számomra akadályt. De alaposan kifárasztott az a korcs. Mikor végre feleszméltem, rájöttem, hogy a szállásomon vagyok és hirtelen megjelent előttem a jó öreg János bácsi:

- Hát hová lett-é az én vizem? Nem hoztál nekem, te zsivány?! Biz’ ebből aztán nem lesz hasznod!

Mivel a magyarázkodás nem segített volna a helyzetemen, így János bácsit leütve újra útnak eredtem…

Szabó Melinda úri kisasszonytól:

Már éppen azon gondolkodtam, a birkát vajon hova is köthetném le, mikor nem messze megláttam egy négyökrös ekét. Végibe öreg paraszt irányította a tülkös jószágokat, de biz’ Isten, olyan gyatrán sántikált az öreg, mintha törött lábakon menetelne. Nem is gondolkodtam tovább, hova helyezzem a birkát, azonnal irányt vettem a paraszt felé.

-         Adj’ Isten öregapám! Hát csak nem olyan rögös ez a föld, hogy ilyen nehezen járható?

Hangom hallatára azonnal fölkapta a fejét, s összeszűkült szemekkel mért végig, ismerhet-e engem.

-         Adjon Isten kendnek is. Nagyobb az én bajom, mint a földnek! Tetszik tudni, ezekkel a vén lábakkal még éppen-éppen ellenék, de csak nehezebb és nehezebb ez a munka…

Nosza, ebben a pillanatban kapva-kaptam az alkalmon, s felajánlottam a parasztnak, hogy egy hétig megcsinálom a munkát, ha cserébe szállást biztosít nekem.

-         Nem úgy van az! –ellenkezett.

-         Már miért is ne? Maga is jól jár, én is jól járok. Na, egyezzünk meg!

Az öreg vonakodott, így-úgy nincs erre ideje, de azért addig győzködtem, míg végül két hetes munkáját végzem el. Azonnal beálltam az iga mögé, s aznap én irányítottam az ökröket. A paraszt nem is tudta mit csináljon, hálálkodjon, panaszkodjon.

Amikor a Nap végre lemenőbe járt, s én is teljesen kifáradtam, az öreg, betartva szavát, mutatta az utat az otthonukhoz. Igaz, elég nehezen botorkált ott mellettem, így lassan haladtunk. Néha némáságunkat félbeszakította egy-egy kijelentéssel, miszerint az ördög átka ül rajta, hogy lábai ennyire fájnak, vagy éppen csak a sors nehezíti meg így is kemény munkáját…

A faluban járva viszont rengeteg kérdés merült fel bennem, s nem riadtam el megkérdezni ideiglenes szállásadómat sem felőlük:

 - Azt állítják, ágostai vallású ez a falu. Hát ha csakugyan, akkor hogy lehet ez?

 - Ágostai bizony.  Hát kérem, az még édesapámék idejében volt, kik Zombáról, tetszik tudni a Duna amaz feléről érkeztek ide.

 - És miért pont ebbe a nádas közepébe?

 - Hosszú história az!

S tovább haladtunk a faluban, az öregember minden velünk szembe jövő embert köszöntött, némelyikkel meg is álltak egy-két szót társalogni. Így volt ez egy másik paraszttal is, ki felőlem érdeklődött, s mikor megtudta, hogy bizony én elég jó segítségnek számítok, hozzám fordult, s felajánlotta, hogy két hét múlva szegődjem hozzá, pont ilyen fiatalemberre lenne szüksége. S mivel úgyis úgy álltam, hogy se lakásom, se munkám, hát kezet ráztam vele.

Ahogy közeledtünk a házhoz, elhaladtunk egy kicsi templom előtt, melynek harangjai mélyen zengtek. Szállásadóm felvilágosított, hogy ezt még a jó Dénes tanító idejében építették, s nem lesz még egy olyan lelkész, mint a jó Dénes tanító volt. Szívesen megkérdeztem volna, hogy ugyan, mi volt olyan különleges abban az Isten szolgájában, de inkább az öregre hagytam a dolgot.

Házához érve először is a pajtához vezetett, hol nyugodtan elhelyeztem azt az egy birkámat. Később a vacsora igazán bőséges volt, az öregember felesége szépen kitett magáért, nem is tudom megszámolni, mennyi kukoricás gombócot ettem, de rég éreztem magam olyan jóllakottnak. Vacsora után az asszony megjegyezte, hogy pont olyan siheder vagyok, mint a fia, ki most az uralkodó szolgálatában áll s katonáskodik. Úgy tekintett rám, mintha csak a saját fiát látná. Ettől pedig olyan érzésem lett, hogy olyan családhoz kerültem itt a nyakas Orosházán, mintha ide is születtem volna.

Vitális Lila-Lilla alkotása:

De a fogadó kurjongatását elnyomta a falu kisbírójának rikkantgatása, aki pergette a kisdobot.
A piac népe körülállotta, úgy figyelték mondanivalóját. Megállottam egy pillantásra, de csak annyira, hogy a vállamon pihenő birkát átvetettem a másik oldalamra, hát meghallám a kisbíró kikiabálta - elkötötték a falu széli nyáj legszebb példányát, aki tud felőle adjon hírt azon nyomban, nagy jutalom üti a markát! Inamba szállt a bátorságom, eszembe ötlött az áristom a váradi börtönbe, így hát nem időztem tovább. Nyakamba kaptam a birka mellé a lábamat is. Irány a hangos fogadó, ott majd menedéket találok, ha nem így lesz, hát gyorsan továbbállok. Beléptem a fogadóba, hát mit látok, egy fölöttébb csinos, szemrevaló teremtést a söntésben. Hínnye, igen kedvemre való volt a látvány, tekintetünk összefutott, mint a friss patak a zsenge tavaszi fűvel a partján. Egyből tudtam, a szívemet itt kell hagynom, ha tovább állok is! Szóba elegyedtünk, elmeséltem nehéz utamat, csúfos jelenemet, fájdalmas jövőmet. Láttam a szép szeme könnybe lábadt, riadtan tekintett a fogadó ajtaja felé. Gyere velem te legény, szólt halkan, hátravitt a fogadó kamrájába, annak is a padló alatt lévő pincéjébe. Ott bújtam egy teljes hétig. Miután a leány visszavitte a birkát a nyájba, így elmúlt a veszély a fejem fölött. Ez idő alatt a lány gondoskodott rólam, így hát ezek után nem mentem én innen egy tapottat sem. ,,Nyakas nép az orosházi", hallottam én a falu széli pásztortól, de én hallottam egyről, aki ellene szólt ennek a mondásnak. Itt élek azóta is, istenúgyse' megyek én innen sehova!

Szabó Melindától:

Madarász Zsófié

EGY KALANDOR TÖRTÉNETE III.

Kvártély híjján egy magára hagyott pajtában éjszakáztunk kedvesemmel, mikor szöget vert fejembe a gondolat:

Akár milyen betyár is vagyok, mégsem tengethetem életemet egy pajtában, főleg hogy most már Marcsikára is gondolnom kell, aki nem ilyen sorhoz szokott. S azzal hajtottam álomra a fejem, hogy bizony másnap munka után nézek.

Ahogy a reggeli fényesség -és egy kakas rikácsoló hangja- felébresztett, s láttam, hogy sajnos fogytán a félretett eleség, végképp elhatároztam magamat a munkakeresés ügyében. De ahogy lenni szokott, ismét megtalált a jószerencse: a faluban járván meghallottam, hogy egy háznál igen sürgősen számadó juhászt keresnek.

Amint ezt meghallottam, indultam is a házhoz. Itt azzal fogtak, hogy felvennének szivesen, de a fizetés igen kicsinynek ígérkezett. Már azt is gondoltam, hogy más munka után nézek, amikor megállapodásra jutottunk azzal, hogy szállást biztosítanak a szerény fizetés mellé. Ezzel megkötöttük az egyességet.

Tudtam, nem lesz könnyű, de búcsút kell mondjak betyárlétemnek, és nem szabadíthattam meg gazduram nyáját egy birkától sem, mert aztán nem lenne se munka, se kvártély, de talán még Marcsikám is visszasírná magát az apjához. Kedves galambom nélkül pedig mit sem ér a létem, se Orosháza vidékén, se más helyen.

Napjaim nyugalommal folytak, nemsokára már külön házban éltünk galambommal, s a vidék számadóit is megvendégeltük olykor. Így lettem én betyárból számadó, vándorból orosházi ember, s magányomat is elcseréltem Marcsikáért.

Tóth Kittié:

Az éjszakát egy faluszéli fogadóban töltöttem.Meg kell hagyni,ezen a környéken nagyon kedvesek az embertek.Reggel,sőt mondhatni még csak hajnalodott,óriási csörgés-zörgésre,kiabálásra ébredtem.Mivel jobb dolgom nem akadt és időmből is futotta,elgondoltam,hogy megnézem mi történhet ebben a kedves faluban ami ekkora riadalmat kelthet.Sietve felugrottam a lovamra,egy "Isten áldjon"-t mondtam a fogadós öregembernek és gyorsan elvágtattam a zsivaj irányába. De nem kellett messzire mennem mert a zaj már egészen közel járt. Ekkorra már a falu jó része egybe gyült.Mostmár tisztán láttam, hogy két legény próbál megfékezni néhány elvadult lovat.Mivel kora reggel volt,az úton asszonyok sokassága hordta a vizet a közeli kútról,akik közt óriási riadalmat keltett a megvadult lovak látványa és futottak amerre csak láttak.A legényeknek néhány ügyes mozdulattal sikerült megfékezni a megbokrosodott lovakat.Mire végetért az ügy,rengeteg ember gyült össze,ez aztán igazi falusi szokás látszott.Hatalmas port kavart ezen a meleg száraz nyári reggelen ez a néhány állat keltette riadalom.Elterveztem,hogy a délelőtt további részében utamat a falu központja felé folytatom és megnézem a település azon részét is.Néhány utcával arrébb már tudták az egész történetet az elejétől a végéig persze már némi változással.Hej ez a falusi élet...

Ahogy haladtam a faluban egyre bentebb,megpillantottam néhány módosabb házat amiről megsejtettem,hogy jó helyen járhatok.Lassan mentem,hogy mindent jól szemügyre vehessek,nem volt hová sietnem.Betértem egy utcába,ahol egy kis nádtetős háznál sarkig tárt kapukkal találtam szembe magamat.Rengeteg ember sietett ide,gondoltam benézek,hátha látok valami újjat.Rögtön megláttam,hogy egy szomorú eseményre tértem be erre az udvarra.Éppen egy temetés előkészületei zajlottak.A környék lakossága egybegyült,hogy együtt sirassák el - mint később megtudtam - a korához képest fiatal embert,aki két nappal ezelőtt halt meg.Különben szegényesen zajlott a temetés,csak egyszerü koporsó itt-ott egy kis faragott mintával és ez mind az udvarban.A közeli hozzátartozók mind-mind fekete gyászos ruhát viseltek.Azután a falun kersztül egy gyászmenet keretében elvitték a halottat a temetőbe.Egy pap,némi pénz-jutalom fejében,egy rövid beszédet tartott az összegyülteknek az elhunytról.Utána ebédet tartottak a háznál,sokan voltak,igy gondoltam elvegyülök a falusi nép között és reménykedtem,hogy némi ennivalóhoz is juthatok,mert valljuk be tegnap elött már nem most volt.Ez a tervem sikerült is,mert senkisem figyelte,hogy én ki vagyok,mindenki búsult még az is,aki nem is ismerte a legényt.Annyi bizonyos azt hiszem,hogy nagyon szerethették a fiúkát.A halotti tor még javában tartott,mindenki ivott már jó néhány pohár borocskát és szomorú régi történetek mesélésébe merültek a jelenlévők.Mikor már kezdtem érezni a bor hatását,legjobbnak láttam,ha visszamegyek a tegnapi éjszakámnak otthont adó fogadóba és nem lábatlankodom tovább a gyászolók között.Megköszöntem mindent,ahogyan illik és lovamat összeszedve visszatértem a fogadóshoz,aki örömmel fogadott.Legjobb leszz hha azonnal alszom egyet...

Malya Zolitól

Fabricius Dénes

I.rész:

Kiérvén az ingoványból, nemesb földre tévedtem. Szilárd volt az, ahogyan jó alföldinek kell lennie. Rackák legelésztek seregestül , pásztor nélkül. Mondottam magamban, de jó dolguk van ezeknek a juhászoknak, de a toportyánoknak is, mert azok bizony nem vetik meg a rackahúst. Nem tudtam mire vélni , mert hát az előbbi vigyázta a nyáját , no de azt csak az itteni népek tudhatják, ezért tova mentem.

Beljebb érvén ,népek sokasága látszott. Keresztes menet volt az, amit az orosházi emberek kísértek. Kíváncsiságom odavezetett a sokasághoz ,hogy megtudakoljam mi az eset.

Egy sötét hajú pór ácsorgott közelembe ,akit megszóltam , hogy adja tudomásomra a nép egybekelésének okát. S neki ez volt a felelete: ,,- Orosháza hanem egyik legszebb lánya életét vette szülőinek, azt beszélik ,hogy maga az ördög szállott beléje ,mert hát nem volt oka erre a szörnytettre, egyenlőn szerette s tisztelte apját-anyját.” Ekkor hát én is csatlakoztam a menethez ,mellyel a házhoz érvén rossz kedvem támadt . Az ajtónál két pandúr strázsált , s ki tudja még mennyi a házban. Tartózkodtam tőlük ,mert nem álltam jó legény hírében , s meghúztam magam a sokaság mélyében. Kinyílt az ajtó s azon kilépett egy díszes viseletű ember, négy pandúr és maga a lyány. Kecses ,vörös hajú szép teremtés ,nem éppen gyilkos lelkületűnek látszó. Durván ragadta vállain két pandúr, kezei vasban. Arcán látszott a szomorúság , zokogott. márpedig egy szörnyetegnél nem szokott a könny látványa.

Az atya közeledtére , ártatlanságát bizonyítani akarván búkeserves sírással kísérvén ártatlanságát hajtogatta , bízva ,hogy meghallgatja őt az orosházi emberek sokasága, de nem lelt pártolóra.

Az emberek szájukra vették ,hogy az atya előttük űzi ki az ördögöt a lányból a megnyugvásukért.

Ezt már nem viselhettem,-,, Meg kell mondanom nem vagyok jó hírű, a pandúrok szemében még úgysem, áristomba nem vágyok ,de szavamra ez a lyány nem bűnös”. Kipányvázott lovamat sietve eloldoztam ,ami legelt még én kíváncsiskodtam, felvont sárkánnyal oldalamon lovamra ültem ,majd a népeken át törtem hirtelen a pandúrok közé , s amíg azok a földön heverésztek én mögöttem a szép teremtéssel megiramodtam az ingovány felé.

Ott kérdőre vont , hogy miért segítettem neki. S én ekképp feleltem: ,, Tudod e ,hogy mire készült az atya , meg a pandúr sem ver jókedvében vasba olyat akit nem az áristomba hurcol”. A lány zokogva elmesélte igazát a következőképpen:

,,Istenfélő vagyok ,s voltak szüleim is , így templomba is gyakorta járok. Az aki Isten szolgálója falunkban , szemet vet pórok lánygyermekeire , s titkon nem hagyja azokat békességben. Nem tűrtem egy pillanatig sem ,s azzal terheltem tudatát ,hogy Orosháza népének tudomására fog kerülni miként gyalázza egyháza szabályait , s az ártatlanok lelkét ,de ,hogy óvja személyét a gaz , rám terelte a szörnytett elkövetésének gyanúját, szavam hitelét, s drága szeretett szüleimet  vesztettem ezért mindörökre”.Eme gazságot hallván irtózatos haragra gerjedtem, annak okán ,hogy hajlamos volt ilyen szörnyűséget véghez vinni maga Isten szolgája. Kutyái parancsra végeztek egy szerető családdal .-,, Ezt meg kell torolni , ezért ügyemként fogadom még ha vissza is kell térnem az áristomba vagy ne adj Isten a bitófára, mert itten sok a pártolója az atyának , bizony a tisztesek közt is……

2.rész:

Híre terjedt a környéken tettimnek, a lyány megmenekülésének. Keresték nyomaink,de hál(a) Istennek nem lelték azokat. Baj volt az ,hogy a kecses teremtésnek még vasat hordtak kezei , mert addig még attól meg nem vállunk ,addig a népben meg nem bújhatunk. ,, Szülőim régi jó barátja patkolókovács , kell lennie szerszámának, mivel megszabadítja kezeim. Jó lelkű az öreg , tudja ,hogy nem én vagyok ki bűnbeesett, meg fog segíteni meglásd!”- adta tudomásimra a lyány.

Azon okért, hogy ezelőtt még nem jártam eme vidéket, bizony ismerősöm sem volt erre ,így Ágnesre ,( mert hát ez volt a lány neve), hagytam a gondolkodást.

Elhagyván rejtekünk, útra keltünk , s hamarosan megleltük az öreg mesterműhelyét. Ajtaján belépve orcánk kipirosodott a tűz melegétől , izzó vasat sújtotta kalapácsával az ősz .  Az öreg elvetette kalapácsát meglátva boldogult barátjának lyányát, majd megszabadította Ágnest béklyójától . De nem időzhettünk ottan sokáig, búcsút vettünk tőle , s tova mentünk . Egy pandúr sem volt a faluban ,mert azok bizony minket kerestek a környéki falukban , így kipányváztam pejkóm a falunak egy dús gyepű részében , ahol nem ritkaság a mén látványa , majd beljebb tértünk , hogy szomjunk , s farkaséhségünket csillapítsuk. A Nap már régóta nyugodott ,így személyünk rejtve maradt a rosszakaróktól. Betérvén a csárdába , a söntéshez bátorkodtam menni ,ahol a kocsmárosné mérte a bort. Ételt s italt egyaránt kértem , no meg egy rejtett helyt ahol ,egy pandúr sem lel minket. Kedvünkben járt a kocsmárosné ,mert ő is jól ismerte Ágnest , s tudta róla , hogy nem gyilkos , mert ismerte ő az atyát , hiszen híve Istennek , csak a gaz szolgálójának nem. Külön helységt kaptunk a segítő asszonytól, jól is volt a dolgunk , de nem sokáig , mert a kocsmárosné sietve költött ágyunkból minket , hogy menjünk onnan hamar , mert négy pandúr zörgeti az ajtaját a csárdának, és biztosan nem inni jöttek ,mert akkor nem ilyen sietős a dolguk nékik!

3.rész.

A csárdabéli veszedelmünk elkerültük hála a jó lelkületű kocsmárosnénak , aki a csárda udvarában álló kútnak a kávája köré hurkolt gúzzsal segített annak a mélyibe ,szerencsénkre elkerültük a vasba verést vagy tán még a bitófát is.. A jó asszony ésszel volt, mert megszánta a pandúrokat borocskájával amitől még az a kevés sütnivalójuk is oda lett ami volt nekik. Jó ideje volt már a pandúrok továbbállásának s mi még a kút mélyén voltunk, de a jóságos Teri asszony, akinek nevét Ágnestől tudakoltam meg gondolta ,hogy visszakívánkozhattak volna a söntéshez s megfoghattak volna minket , így hát megkésve,de fölkerültünk a csárdaudvarra. Napkelte előtt búcsút vettünk a csárdától s visszatértünk derék pejkómhoz . Leheveredtünk ottan ,hogy megpihenjünk , s hogy kieszeljük miként tegyünk eztán. ,,Én  betyár vagyok s idegen e tájott , nem tudom hogyan tegyünk , hogy újból békességben lehess,de te, ki ezen falu igaz lyánya vagy ismerheted miként bánhatunk el a gazzal. Fejbe nem parittyázhatom , mert akkor el nem jár a nyelve tettiről. Beszélj hát te lyány!”

,, Büntetést érdemelnek kutyái is akik szülőim ellen vétettek, de a legszigorúbbat még is ő érdemli és ha kezeim közé véttetik akkor…..”. ,,Akkor hogyan lesz?”-kérdeztem, de nem válaszolt kérdésimre, csak a szemben álló viskó előtt álló díszes viseletű ferfiakat nézte mikor…. ,, Tudom én ! Gyere…..,még nem is mondtad nevedet te legény!” ,,Dénes vagyok én , Fabricius Dénes a becses nevem!De ne nevezz meg gyakran engem, mert a pandúr is meghallhatja! ” ,, Akkor hát gyere te legény!”. Odamentünk s Ágnes megszólta a díszes viseletű férfiak a közül az aggot. Én csak hallgattam anélkül ,hogy tudomásimra adta volna miként kíván tenni. . ,,Csete uram tudja ,hogy mivel vádolnak engem,de kérem ne adjon pandúrkézre ,mert nem vétettem,ahogyan híre ment annak! Segítségét kérem kendnek ! Mert ha mégsem segítene ,akkor elárulnám a Bárdos Mihálynak, hogy a lányának a kérőjének az apja ,biz az kend uram, miként beszélt ellene a szomszéddal esett birtokvitájában, boldogult édesapámtól tudom!”- Ágnes ezzel maga mellé állította Csete Ferentz urat , kinek bírói tisztje volt , s szerencsénkre nem katolikus , tudtam meg Ágnestől. A lánykérés megtörtént odabenn a házban , melynek vékonydongájú ablakán mi is benézhettünk. Azután visszatért mellénk a bíró uram, akivel Ágnes tudatta miként kíván tenni a rossztevő ,sátánkutyák ellen.

4.rész.

A lyánykérést követve Csete bíró urat pártunkon tudván megiramodtunk az Isten háza felé., de mielőtt odaértünk volna megvitattuk ,hogyan bújtassuk elő az ördögöt a szolgájából. ,,Kiszedem én belőle az igazat, ha felvonom a kakast meg fog eredni a nyelve meglásd!”- mondtam én Fabricius Dénes. ,, De a bíró uramnak kell meghallania azt mit mond és a sátánkutya biz a bíró uram jelnlétében meg nem fogjabevallanii tettit!”.-viszont mondotta Ágneském.

,, Akkor tán bújjon meg a bíró uram a rokolyád alatt te lány?!”.,, Nincsen ott helye Csete Ferentz úrnak, de a sekrestyében jól megférhet, mert azt csak egy lepel választja a kereszt mellől, s onnan jól lehet hallani még a suttogást is!”- Gondolatim szerint Ágnes kiokoskodta a tervet . Elrejtőzvén a sekrestyének posztója megett, Csete Ferentz bíró uram várakozott az atya vallomására.

Én is melléje heveredtem, mert a függő rongyoktól másként nem tehettem, s vártuk az igazság kiderülésének az eljövetelét.

Még mi csendben léptünk az Isten házába , addig Ágnes a templom görbevasú ajtaját ereje teljéből rendesen bevágta. Erre az atya kirohant s meglátta a lányt kivel oly ördögien bánt el. ,,Hát előkerültél te lány, tudod e gyermekem ,hogy keresnek a pandúrok?,,-mondta az atya. ,,Nem vagyok én kendnek gyermeke, nincsen már az ki engem gyermekemnek szólíthat , ezért tettiért  kend meg fog bűnhődni, de meg ám!”.,, Tudod lányom azt tartják ,hogy az ördög maga szállt meg tégedet, s nem tartanak épp eszűnek ,úgysem fognak hinni neked!”. Esőre állt akkor s hatalmas szélvihar kerekedett, az ajtót ki-be csapkodta, ami nem lett volna félelmetes ,ha a bíró uram el nem szunyókált volna , s nem horkantott volna olyan hangosan ,hogy még a mennydörgés is halkabb volt annál. Ekkor Ágneském tudta ám miként kell szólnia. ,, Mondd el mit tettél atya, mert én való igaz ,hogy az ördög cimborája vagyok, s ha nem ismered el ,hogy mit tettél rád uszítom őt ,s szurokká változtat!”. Az atya félelmében nehezen , de mégis megszólalt. ,,Nem akartam véget vetni szüleid életének, csak hát te nem engedelmeskedtél nekem, de nem akartam véteni ellened, bocsáss meg nekem leányom , megteszek bármit , amit csak kérsz, csak óvd meg bűnös életem!”

Bevallotta bűneit a gaz , s szerencsére bíró uram is hallotta , mert én bizony felráztam az álmából , mikor megeredt a bűnös nyelve . Még bíró uram a pandúrért kiáltott , én felvont kakasommal helyén tartottam . ,, Köszönöm Dénes jólelkűségedet , nagyon hálás vagyok,s  tartozom neked és szeretném ,hogy……!”. ,,Hogy……?” . ,,Mellettem maradj s légy az uram , de csak ha te is így kívánod!” ,, Dehogynem szeretnélek csak tudod nem akarom ,hogy vasba kerüljek ezért tovább kell állanom!”.S közbeszólt Csete Ferentz uram is: ,,Helyesen cselekedtél fiam, nem vagy te bűnös lélek, ha szeretnél, akkor bátran fogadd otthonodul Orosházát, s asszonyodul Ágnest!” A bűnösöket megbüntették, az atyát is s szolgáit is, s helyébe egy jólelkű lelkipásztor került.

Én bizony igent mondottam a nemes szókra , s felhagytam betyáréletemmel , és Ágneskémmel együtt boldogan éldegélünk . Ekképpen esett történetem nekem Fabricius Dénesnek , itten Orosházán.

GÁSPÁR DÁVID úrfitól:)

Amikor otthagytam a vásárt egy furcsa menetbe botlottam. Elég fura népség volt fekete ruhában, tehát megbizonyosodtam róla, hogy halottat visznek. Követtem őket a temetőbe ahol később el is földelték az elhunytat. No hiszen én már csak tudni akartam ki volt az a szerencsétlen, akinek a lelke eltávozott, így hát megkérdeztem az egyik gyászruhás embert. Eléggé módos paraszt lehetett, mert ruhája sokkal cifrább volt, mint a többi emberé. Ezt felelé kérdésemre: ,,Az öcsémet, a Jóskát temettük. Szegény,-Isten nyugasztalja-, nem vetette meg az italt így hát sokszor felöntött a garatra az istenadta, míg végül bele nem halt. Ám tekintetem hirtelen elkalandozott távolabbra, ahol egy szép lány állott egy köpcös, szintén úrias kinézetű ember társaságában. A ,,megboldogult” bátyja pedig bizonyára észrevette, hogy nékem nagyon tetszhetnék ez a kecses teremtés, mert rögtön áttért a tárgyra: ,,Szép, igen valóban szép lány , csak az apja a kocsmáros, az egy istenverése. Csak az uraságokhoz akarja a lányát hozzáadni, hogy jó sok pénze legyen utána. Ne tartsd a szemed sokáig azon a menyecskén, hiszen látom te csak egy egyszerű földi vagy, az apja olyan garasos ember, hogy az aranyért még a tulajdon szülejét is eladná az ördögnek.

,,Már pedig én nem hagyom ennyiben ezt a dolgot,-gondoltam magamban-ha törik, ha szakad enyém lesz az a lány. Elindultam hát, lassan sompolyogtam a kocsmáros és a lánya után. A fogadóba belépve leültem az ablak melletti asztalhoz. Nemsokára meg is jelent a kocsmáros, és odalépett hozzám: ,, Adjon Isten, mit hozhatok kendnek?” Én azt mondtam, hogy csak egy kis kancsó bort hozzon, mert mulatni akarok. Ez azt felelte, hogy hoz, de, csak ha meg tudom fizetni. Erre markába nyomtam egy kevéske lopott garast, és máris eltávozott. Ám amilyen gyorsan eltűnt, olyan gyorsan jelent meg a lánya az ajtóban. Hosszasan nézett engem és kedvesen mosolygott. Nem bírtam tétlenül várni, hiszen rajtunk kívül senki nem volt a kocsmában. Megfogtam a lányt és nyomban meg is csókoltam. Ő meg látszólag örült is neki. De hirtelen észrevettem, hogy az ajtónyíláson át az apja leskelődik. Tudtam, hogy ebből aztán isten bizony, nagy baj lesz. A menyecském bíztatott, hogy oldjak kereket, amíg nem késő. De én megmondtam neki kereken, hogy én nem megyek innen sehova, hiszen nékem már úgyis olyan mindegy, mint a szélső háznak, hogy merről fújja a szél, de nem hagyom a ,,babámat” magára. Nemsokára megérkezett a kocsmáros, de nem ám a boroskancsóval, hanem két darabont kíséretében. Inkább nem ellenkeztem, szomorúan néztem a lány sírását, meg a kocsmáros gúnyos vigyorgását.

Későre járhatott mikor a sebtében eszkábált áristomhoz értünk, ahol nyomban be is zártak. Most kerültem csak igazán kutyaszorítóba. Holnap meg majd az akasztófára kerülök, és akkor már az Isten se ment meg a haláltól. Bizony sok embert akasztott már a hóhér a szép lányok miatt. Hízott, nyakas hajdúk őriztek engem, csupa hétpróbás gazember mintha csak összeválogatták volna őket. A beszélgetésükből megtudtam, hogy az a gazember kocsmáros ültette a fülükbe azt a bogarat, hogy én zsivány vagyok. Telt múlt az idő, és furcsa mód, egy öreg pásztor jelent meg az éjszaka setétjébül, egy boroskancsóval a kezében. Az őrök nyomban elvették tőle, és kiitták fenékig. Nyomban fejükbe is szállt és nemsokára mélyen húzták a lóbőrt. A megmentőm pedig sok fiatalt megszégyenítő ügyességgel megkereste a kulcsot és kinyitotta az ajtót. Örültem, hogy végre nem kell az áristom,,pokolszagú” bűzét szagolnom, és mélyeket szippantottam a friss levegőből. Ámuldozásomból a pásztor hangja ébresztett fel: ,,Nem ismerem kendet, engem a kocsmáros lánya küldött, hogy segítsek kiszabadulni kendnek. Menjen innen minél messzebbre. Áldja meg a jó Isten! Mielőtt elbúcsúztam volna tőle, a lelkére kötöttem, hogy üzenje meg a lánynak, hogy nemsokára szerét ejtem a találkozásunknak. Az öreg sebes léptekkel eltűnt az éjszakában, én pedig kiérve a határba leheveredtem egy tölgyfa árnyékába.

ADJON ISTEN KENDTEKNEK!

ÚJABB REMEKEK ÉRKEZTEK:

MALYA ZOLITÓL

I.rész:

Kiérvén az ingoványból, nemesb földre tévedtem. Szilárd volt az, ahogyan jó alföldinek kell lennie. Rackák legelésztek seregestül , pásztor nélkül. Mondottam magamban ,de jó dolguk van ezeknek a juhászoknak ,de a toportyánoknak is, mert azok bizony nem vetik meg a rackahúst. Nem tudtam mire vélni , mert hát az előbbi vigyázta a nyáját , no de azt csak az itteni népek tudhatják, ezért tova mentem.

Beljebb érvén ,népek sokasága látszott. Keresztes menet volt az, amit az orosházi emberek kísértek. Kíváncsiságom odavezetett a sokasághoz ,hogy megtudakoljam mi az eset.

Egy sötét hajú pór ácsorgott közelembe ,akit megszóltam , hogy adja tudomásomra a nép egybekelésének okát. S neki ez volt a felelete: ,,- Orosháza hanem egyik legszebb lánya életét vette szülőinek, azt beszélik ,hogy maga az ördög szállott beléje ,mert hát nem volt oka erre a szörnytettre, egyenlőn szerette s tisztelte apját-anyját.” Ekkor hát én is csatlakoztam a menethez ,mellyel a házhoz érvén rossz kedvem támadt . Az ajtónál két pandúr strázsált , s ki tudja még mennyi a házban. Tartózkodtam tőlük ,mert nem álltam jó legény hírében , s meghúztam magam a sokaság mélyében. Kinyílt az ajtó s azon kilépett egy díszes viseletű ember, négy pandúr és maga a lyány. Kecses ,vörös hajú szép teremtés ,nem éppen gyilkos lelkületűnek látszó. Durván ragadta vállain két pandúr, kezei vasban. Arcán látszott a szomorúság , zokogott. márpedig egy szörnyetegnél nem szokott a könny látványa.

Az atya közeledtére , ártatlanságát bizonyítani akarván búkeserves sírással kísérvén ártatlanságát hajtogatta , bízva ,hogy meghallgatja őt az orosházi emberek sokasága, de nem lelt pártolóra.

Az emberek szájukra vették ,hogy az atya előttük űzi ki az ördögöt a lányból a megnyugvásukért.

Ezt már nem viselhettem,-,, Meg kell mondanom nem vagyok jó hírű, a pandúrok szemében még úgysem, áristomba nem vágyok ,de szavamra ez a lyány nem bűnös”. Kipányvázott lovamat sietve eloldoztam ,ami legelt még én kíváncsiskodtam, felvont sárkánnyal oldalamon lovamra ültem ,majd a népeken át törtem hirtelen a pandúrok közé , s amíg azok a földön heverésztek én mögöttem a szép teremtéssel megiramodtam az ingovány felé.

Ott kérdőre vont , hogy miért segítettem neki. S én ekképp feleltem: ,, Tudod e ,hogy mire készült az atya , meg a pandúr sem ver jókedvében vasba olyat akit nem az áristomba hurcol”. A lány zokogva elmesélte igazát a következőképpen:

,,Istenfélő vagyok ,s voltak szüleim is , így templomba is gyakorta járok. Az aki Isten szolgálója falunkban , szemet vet pórok lánygyermekeire , s titkon nem hagyja azokat békességben. Nem tűrtem egy pillanatig sem ,s azzal terheltem tudatát ,hogy Orosháza népének tudomására fog kerülni miként gyalázza egyháza szabályait , s az ártatlanok lelkét ,de ,hogy óvja személyét a gaz , rám terelte a szörnytett elkövetésének gyanúját, szavam hitelét, s drága szeretett szüleimet  vesztettem ezért mindörökre”.Eme gazságot hallván irtózatos haragra gerjedtem, annak okán ,hogy hajlamos volt ilyen szörnyűséget véghez vinni maga Isten szolgája. Kutyái parancsra végeztek egy szerető családdal .-,, Ezt meg kell torolni , ezért ügyemként fogadom még ha vissza is kell térnem az áristomba vagy ne adj Isten a bitófára, mert itten sok a pártolója az atyának , bizony a tisztesek közt is……

2.rész:

Híre terjedt a környéken tettimnek, a lyány megmenekülésének. Keresték nyomaink,de hál(a) Istennek nem lelték azokat. Baj volt az ,hogy a kecses teremtésnek még vasat hordtak kezei , mert addig még attól meg nem vállunk ,addig a népben meg nem bújhatunk. ,, Szülőim régi jó barátja patkolókovács , kell lennie szerszámának, mivel megszabadítja kezeim. Jó lelkű az öreg , tudja ,hogy nem én vagyok ki bűnbeesett, meg fog segíteni meglásd!”- adta tudomásimra a lyány.

Azon okért, hogy ezelőtt még nem jártam eme vidéket, bizony ismerősöm sem volt erre ,így Ágnesre ,( mert hát ez volt a lány neve), hagytam a gondolkodást.

Elhagyván rejtekünk, útra keltünk , s hamarosan megleltük az öreg mesterműhelyét. Ajtaján belépve orcánk kipirosodott a tűz melegétől , izzó vasat sújtotta kalapácsával az ősz .  Az öreg elvetette kalapácsát meglátva boldogult barátjának lyányát, majd megszabadította Ágnest béklyójától . De nem időzhettünk ottan sokáig, búcsút vettünk tőle , s tova mentünk . Egy pandúr sem volt a faluban ,mert azok bizony minket kerestek a környéki falukban , így kipányváztam pejkóm a falunak egy dús gyepű részében , ahol nem ritkaság a mén látványa , majd beljebb tértünk , hogy szomjunk , s farkaséhségünket csillapítsuk. A Nap már régóta nyugodott ,így személyünk rejtve maradt a rosszakaróktól. Betérvén a csárdába , a söntéshez bátorkodtam menni ,ahol a kocsmárosné mérte a bort. Ételt s italt egyaránt kértem , no meg egy rejtett helyt ahol ,egy pandúr sem lel minket. Kedvünkben járt a kocsmárosné ,mert ő is jól ismerte Ágnest , s tudta róla , hogy nem gyilkos , mert ismerte ő az atyát , hiszen híve Istennek , csak a gaz szolgálójának nem. Külön helységt kaptunk a segítő asszonytól, jól is volt a dolgunk , de nem sokáig , mert a kocsmárosné sietve költött ágyunkból minket , hogy menjünk onnan hamar , mert négy pandúr zörgeti az ajtaját a csárdának, és biztosan nem inni jöttek ,mert akkor nem ilyen sietős a dolguk nékik!

3.rész.

A csárdabéli veszedelmünk elkerültük hála a jó lelkületű kocsmárosnénak , aki a csárda udvarában álló kútnak a kávája köré hurkolt gúzzsal segített annak a mélyibe ,szerencsénkre elkerültük a vasba verést vagy tán még a bitófát is.. A jó asszony ésszel volt, mert megszánta a pandúrokat borocskájával amitől még az a kevés sütnivalójuk is oda lett ami volt nekik. Jó ideje volt már a pandúrok továbbállásának s mi még a kút mélyén voltunk, de a jóságos Teri asszony, akinek nevét Ágnestől tudakoltam meg gondolta ,hogy visszakívánkozhattak volna a söntéshez s megfoghattak volna minket , így hát megkésve,de fölkerültünk a csárdaudvarra. Napkelte előtt búcsút vettünk a csárdától s visszatértünk derék pejkómhoz . Leheveredtünk ottan ,hogy megpihenjünk , s hogy kieszeljük miként tegyünk eztán. ,,Én  betyár vagyok s idegen e tájott , nem tudom hogyan tegyünk , hogy újból békességben lehess,de te, ki ezen falu igaz lyánya vagy ismerheted miként bánhatunk el a gazzal. Fejbe nem parittyázhatom , mert akkor el nem jár a nyelve tettiről. Beszélj hát te lyány!”

,, Büntetést érdemelnek kutyái is akik szülőim ellen vétettek, de a legszigorúbbat még is ő érdemli és ha kezeim közé véttetik akkor…..”. ,,Akkor hogyan lesz?”-kérdeztem, de nem válaszolt kérdésimre, csak a szemben álló viskó előtt álló díszes viseletű ferfiakat nézte mikor…. ,, Tudom én ! Gyere…..,még nem is mondtad nevedet te legény!” ,,Dénes vagyok én , Fabricius Dénes a becses nevem!De ne nevezz meg gyakran engem, mert a pandúr is meghallhatja! ” ,, Akkor hát gyere te legény!”. Odamentünk s Ágnes megszólta a díszes viseletű férfiak a közül az aggot. Én csak hallgattam anélkül ,hogy tudomásimra adta volna miként kíván tenni. . ,,Csete uram tudja ,hogy mivel vádolnak engem,de kérem ne adjon pandúrkézre ,mert nem vétettem,ahogyan híre ment annak! Segítségét kérem kendnek ! Mert ha mégsem segítene ,akkor elárulnám a Bárdos Mihálynak, hogy a lányának a kérőjének az apja ,biz az kend uram, miként beszélt ellene a szomszéddal esett birtokvitájában, boldogult édesapámtól tudom!”- Ágnes ezzel maga mellé állította Csete Ferentz urat , kinek bírói tisztje volt , s szerencsénkre nem katolikus , tudtam meg Ágnestől. A lánykérés megtörtént odabenn a házban , melynek vékonydongájú ablakán mi is benézhettünk. Azután visszatért mellénk a bíró uram, akivel Ágnes tudatta miként kíván tenni a rossztevő ,sátánkutyák ellen.

ALEXY ZSANETTŐL:

Mikor kifordultam uram udvarából észrevettem egy nagyobb lovas menetet, ami a ház felé tartott.  „Pandúrjaink igazi válogatott testőrsége az igazságnak és közrendnek. Erőteljes szép alakok, verekedők nagyon hallgatnak rájok, tolvajok elfutnak előlük, haramiák jobban respektálják mint a katonát, vasmarkuk fogására megalszik a csárdajáró jó vér, karikásuk pattintása elől bokorba bújik a bitang, és duplapuskájuk csövét kerüli a betyár.” Így hát jobbnak láttam minél hamarabb odébb állni.

Mentemben megpillantottam egy jókora házat, ahol  násznép sereglett. Gondoltam betérek egy kicsit, a pandúrok úgyis őröket állítottak már az útra. A vőfély állt az udvar közepén és nagy hanggal üdvözölte a háznépét: „Alázatossággal léptem e hajlékba, az isten áldása szálljon a benne lakókra. A házigazdától bocsánatot kérek, hogy tisztelt házába belépni merészkedek. Jövetelem okát elmondom én bőven, mert egy szép eskövő van nálunk készülőben, melyre a családot általam hívatja a vőlegény és az ő tisztességes atyja, aki a fiának és annak jegybeli párjának a templomban tartja eskövőjét, saját házánál meg a mennyegzőjét. Ennek a szép napnak megüljük a torát, készít is a gazda bőséges vacsorát, és kéri, hogy szíveskedjenek egész családjukkal nála megjelenni.” - Ezután fejébe csapta bokrétás kalapját s dobbantott néhányat a szalagokkal feldíszített vőfélybotjával.  A felhívásra előhozták a menyecskét is, aztán szép szavakkal elbúcsúztatták a családtagoktól.

Közben egy pletykát hallottam, ami izgalomban tartotta az egész társaságot. Ez ugyanis arról szólt, hogy egy szökött bűnöző garázdálkodik a faluban és a pandúrok nem bukkantak még a nyomára. Persze rögtön magamra ismertem ebből a kis elbeszélésből és úgy döntöttem, hogy biztonságosabb még itt maradni, majd később ráérek kereket oldani. A templomban a mennyegző gyorsan lezajlott, csete-paté nélkül. A nép a falu fogadójába sereglett, ahol ismét a vőfély köszöntött minket: „Ünnepünkön kívánunk, egy kellemes jó estét, derű, öröm, járja át ma minden vendég testét. Vidámságod, jó kedved, boldogság lesz látnunk, örvendünk, hogy eljöttél, mert nagyon is vártunk. Zene is lesz, táncolhatsz, kapsz enni inni,ölben kelljen reggel majd, téged hazavinni. Lábadról mindkét cipőd, le kell ma táncolnod, jó lenne, ha szemöldököd nem kéne ráncolnod.”- fejezte be kedélyesen.

Nah, aztán én megfogadtam tanácsát és vigadoztam egész éjjel. Jól felöntöttem a garatra, így megoldódott a nyelvem, elbeszéltem ott minden atyámfiának hogyan menekültem meg a gazdám haragjától, és hogyan tettem eddig lóvá a pandúrokat. Először tréfára vették a dolgot, de aztán mégiscsak bökte a csőrüket. Az egyikük, aki talán a legjózanabb volt, elszaladt jelenteni az esetet, miszerint egy részeg disznó azt híreszteli, hogyan húzta csőbe a közrendnek őreit. Több se kellett nekik, rögtön ugrottak, hogy becserkésszenek és rám róják méltó büntetésem.

 De nekem több sütnivalóm volt, mint, hogy megvárjam őket, így kótyagosan bár, de elindultam az istálló felé, megfogtam kölcsönvett lovamat és felpattantam rá. Ekkor már láttam őket a távolban így fitymálón odakiáltottam nekik: „Uraim! Minden tiszteletem a maguké, köszönöm. hogy idefáradtak, de sajnos most el kell mennem.. Emlékezenek rám, Fabrícius Dénesre, akinek még egy teljes éjszakát sikerült átmulatnia, úgy, hogy önök üldözték!”- Nevetve megemeltem kalapom feléjük és elvágtattam a messzi pusztába.

Teremtőnk által támasztott szerencsés jó napot kendteknek!

Újabb remek mesteregyedek:

BAGI ÁGITÓL

…Biz visszaindultunk a faluba bízva jó szerencsénkben, habár igen csekély is volt az. Nem siettünk Bende komámmal, féltettük életünket, hiszen nem vagyunk mi macskák, hogy kilenc életünk légyen, de oly hamar odaértünk, hogy még a szűrünknek se volt ideje megszáradni. Beérve a faluba egy árva lélek se volt az utcákon. Azt gondoltuk hátha a vihar miatt húzódtak vissza, de a fogadóhoz érve mit ad Isten a falunépe mind a kisbíró körül állott…

Ekkor a vér is megfagyott a pucánkba, hisz azt gondolánk hirtelen, hogy a szerencsétlenségünk híre már az orosháziak fülébe jutott, s halálunk napját hirdetik. Nem mertünk közelebb menni a sokasághoz félve az elkövetkező sorsunktól, amit ránk szabának. Megálltunk és tanakodni kezdtünk mi tévők legyünk… Bende folyton azt mondottá: „menjünk oda komám, hisz ha nem is a nép, de az Úr haragja utoléri szegény fejünket!” Én csak nem akartam megindulni, hisz annyi csudaszép lyányka vár még rám, nem is beszélve a pacalról, no meg drága édesanyámról…

Bende csakugyan meggyőzött így hát elővettem betyárbecsületemet és elindultunk… Közeledve a lakossághoz egy csinos kis lyányka ringatódzott el pejlovam mellett. „Ó te tüneményes rózsaszál” – gondolám magamba – „Csak ezt a napot éljem túl. Felkaplak paripámra és elvágtatunk messzi-messzi mezőkre, hol még jó apád se lát”. Galambomra nézve eltanakodám, hogy milyen ura lennék, ha örökké bujdosnom kellene, hogy védhetném én meg a babámat?! Így sorsom elé menvén egyre bátrabban mentem. De azt azért meg kell vallanom, hogy férfias szívem egyre hevesebben vert…

Leszállunk csődörjeinkről és közelebb ménk a tömeghez. Senki se üdvözélt minket, még a kofás asszony se szólott hozzánk, mindenki a kiáltóra figyelt. Kisbíró kiáltása hallatszik már méterekről és üvölti ahogy a torkán kifér: „Vásárra orosházi nép, hisz most érkezik Budáról a tavaszi vásár….”. Bende komámmal egymásra néztünk, és életünkben nem repdestünk ennyire még az örömtül. A lakók bevallom furcsán is néztek miránk, de mi csak is örülni tudtunk. De tudtuk, hogy még nincs mindennek vége, Levente uram csak eztán érkezik meg. De mindenesetre a hirdetés után gyors betértünk a fogadóba és megünnepeltük az eddigi sikeres visszatértünk, ahol a galambocskám is megjelent…

SZALAI DÓRÁTÓL

Egy verőfényes szombati napra ébredvén gondoltam egyet. Mi lenne, ha szétnéznék a mezőn, hátha megint hasznát tudnám venni kitűnő betyári tehetségemnek?! Így tanakodván magamban megláttam a tegnapi férfiút - akivel a gabonát loptuk - a Miskát. Persze már megint fondorkodik valamin, mert, ahogy nézem egy-két jércét akar megfújni egy öregasszonytól. Úgy véltem oda megyek hozzá, hátha valami hasznot húzhatok. Oda kullogva Miska fintorral köszöntött, nem örült, hogy társulni akarok. Úgyhogy egy szó mint száz megértettem, végtére is betyár vér csörgedez ereiben. Tovább cammogván egy takaros kis menyecskét láttam az út szélén sírdogálni. Odalépve hozzá meg kérdém: „Adjon Isten jó napot asszonyka, min búslakodik kend?” Az asszony feltekintett és a nagy sírás-rívás közepette így szólott: „A férjuramon, mindig csak megdorgál pedig milyen finom betévőt vittem már megint, neki semmi se jó…”. Erre én megígértem néki, hogy megleckéztetem én azt a legényt, hogy csak úgy pöndörödik.

Így hát a mezőre igyekvén egy keresztúthoz értem és felmerült a nagy kérdés… melyik lehet a jó út? Istenre bízván magam mentem az orrom után igenyest és lám az Úrban nem csalódtam, megláttam a kondáslegényt a száz állatával. Azonnal tudtam, hogy ő lesz az, mivel a csinos menyecske alaposan elmagyarázta ám, hogy néz ki.

Azt találtam ki, hogy kivárom, míg elnyomja a buzgóság, azután pedig elhajtom annyi hízóját, amennyit csak tudok. A tervem príma volt, a legény jól belakott, azután pedig elbóbiskolt. Én pedig fogtam magam és elkezdtem terelni a hízókat… egyszer csak lám, hogy a kondás ébredezik, így megszaporítván lépteimet hajtottam a kondát. Persze komámat is kemény fábul faragták, így utánam eredt, de már túl messze jártam, a megmaradt hízókat pedig nem akarta elveszteni.

Jó szokásomhoz híven a disznókat (szám szerint 62-t) eladtam, a pénzt pedig elittam és megtapasztaltam milyen jó pálinkákat csinálnak ebben az ágostoni hitvallású faluban.

SZABÓ MELINDÁTÓL

Reggelre virradva éreztem, hogy üres a bendőm. Elmentem a piacra valami ennivaló után kutatni. Mennyi ember volt ott, Uram teremtőm! Alig bírtam megmozdulni. Egy csapat menyecske csacsogott össze- vissza valamiről, de amikor elmentem mellettük elhallgattak. Gondoltam magamban valami újabb pletyka születhetett. Volt ott sok kedvemre való reggeli : tej, tojás de én még is a bort és a cipót választottam. Belakmároztam egy fatuskón és mentem szétnézni a városba.

Megvizsgáltam a főtéren álló szobrot és meghallottam kongani a zombai harangot. Ekkor rádöbbentem, hogy már dél van. Visszamentem a paraszt házához, hogy kóduljak még egy kis ebédet. Kiderült mi volt, amiről pletykáltak a piacon  a paraszt bitófára kívánt engemet, mert állítólag én szemet vetettem az ő asszonyára. Bele is izzadtam mire kimagyaráztam ebből magam. Ezután vettem észre az asztalnál ücsörögni egy szép lyánykát a szomszédból. Udvaroltam is neki, amit ő szívesen fogadott (ez már a ház urának is tetszet).

Összemelegedtünk és meghívott a fogadójába lakni. Én persze szívest örömest menetem vele. Pár hét telt el és a mennyasszonyom lett. Így ér véget egy betyár története.

Adjon Isten!

Nyilas Timi művésznőtől érkezett a következő gyöngyszem:

A tikkasztó hőségben csakhamar újra kiszáradt a torkom, de csakhamar elterelték róla a figyelmem: egy ünneplő menettel találkoztam szembe. Vándorlásomnak s életmódomnak köszönhetően a pontos dátummal tisztában nem voltam, így csak kisidei gondolkodás után jöttem rá, hogy ezek itten pünkösdölnek. Ünnepi viseletben, ünnepi hangulatban haladtak a kocsma felé, visszafordultam hát – ha mulatásról van szó, ebből ki nem maradhatok. Nem tartottam olyan nyakasnak az orosházi férfiakat, mint amilyennek mondták őket. Persze, köztük is akadt egy-két kellemtelenebb figura, dehát az hol nem. Az egyik barátságosabbikkal egészen hosszan diskuráltam. Jó földműves volt, jó asszonnyal, jó, segítő gyermekekkel. Lánya is a társaságunkban élvezte az ünnepet, Julinak hívták. Csodálatos, gyönyörű teremtés volt, Istenem! Szemei gyémántként csillogtak, mosolya vérveresen játszott a férfiszívekkel. Újdonsült jó barátomnak távoznia kellett, és hirtelenjött bizalommal – erre bizonyára a jó ital is rásegített – megkért, viseljem gondját a kis Juliskának, kísérjem majd haza, ha itt véget ér a mulatság.

Egészen későig akart maradni a leány, én pedig nem zavartam vón’ haza, ha másnap estig is akar ünnepelni. Csak néztem őt, s ürítettem a poharakat sorra. Mikor aztán hazafele készülni láttam, hozzája léptem, s beszéltem neki apja kívánságáról. Így aztán egymás mellett hagytuk el a jó fogadót.

A házuk kapujáig kísértem Julit. Egészen beleszerelmesedtem ebbe az angyal leányzóba… Megköszönte a vigyázást és aludni tért, én pedig a csillagos ég alatt kerestem alvóhelyet.

NIKNIK-től a folytatás:

Másnap aztán megint útnak indultam, mentem jobbra, mentem balra, sehol egy lélek nem volt! Hátrahagyva ezt a felfedezésem, továbbvágtattam fakó csikajommal. Egyszercsak nagy zajra lettem figyelmes, elindultam hát felé, mire beértem egy temetőbe. Hát, sok istenfia énekelt itt, a gyászmenet és a bűz megadta a temető komor hangulatát. Kiderítettem a tegnap megismert csaplárosnétól, hogy a bírót búcsúztatjuk, azért van hát oly sok ember itt, a falu apraja, nagyja. A hölgyek, urak díszes ruhákban, a menetelő fiatalok egy-egy zászlóval a jobbukban vonulnak.

A hozzátartozók mind egy szálig a koporsó körül menetelnek, mígnem odaértünk a sírgödörhöz, amibe az oly híres-neves-pénzes bírót temetik. Mindenki körülállotta a sírt, és mikor a pap elkezdte a beszédet, a nép elhallgatott. Ezt követően, mikormár vége lett a szertartásnak, a halotti tor következett, ahol nagy volt a vigadás, evés-ivás! Hajj hát mekkorát táncoltunk,  vigadtunk!

Megkörnyékeztem én a szépséges csaplárosnét!Meghát  mindenki mást, aki kedvemre járt!Mikor már a fejfájás eluralkodott a fejemen, és már nem volt ismeretlen semelyik leányka,hát visszamentem szerény szállásomra, és a tegnapihoz hasonlóan, a jó kis alföldi bortól szédelegve álomra hajtottam a fejem, várva hát, hátha holnap jobb lesz a fejemnek!

Alexy kisasszonytól:

Miközben távolodtam rájöttem, hogy mégsem futamodhatok meg ilyen kutya módra és mégsem bánhatnak ilyen tisztességes emberrel mint én, ilyen rútul. Így hát visszafordítottam fakómat Orosháza irányába. Gondoltam kimagyarázom magam ebből a szorult helyzetből.

Mikor beértem a faluba rögtön a csárdába mentem, kitudakolni ki is volt a szép lyányka atyja és hol találom meg. Harruckern János  úr volt annak a becsületes neve, nagy méltóságnak számított ő nem csak a faluban, hanem az egész vármegyében is. A csaplárné nagy tisztelettel beszélt az úrról, így gondoltam, hogy bízhatok annak kegyelmességében.

Elmentem hát a házához, ami nagyobb volt, mint azok, amiket a faluban vagy annak környékén láttam.  Szívélyesen fogadott a szolga fehérnép és sebtiben beinvitáltak az úrhoz. Azt hittem, hogy rögtön felismer, de kiderült, hogy nem is emlékszik rám, így nem is említettem neki az előző estét, amikor úgy megszégyenültem. Ehelyett alássan munkát kértem tőle, és nagy megdöbbenésemre beajánlott pásztorkodásra egy derék armalistához.

Ennek az úrnak volt egy szép kis racka juh nyája, amit nekem kellett őriznem és terelnem egészen a kakas kukorékolásától kezdve a toportyánok félelmes üvöltéséig. Így teltek napjaim nyugalomban és elégedettségben. Míg egy késő délutánon beütött a mennykő. Én balga lélek, ábrándozásom közepette elfelejtettem merre is visz a lábam, így hirtelen azt vettem észre, hogy messze elkóboroltam a nyájammal a legelőről. Felfigyeltem az állatok izgalmára, ami csak nőtt, ahogy céltalanul barangoltunk. Fullasztó bűz csapta meg az orromat és nemsokára megláttam ennek az okát is: a nádast. Rögtön átfutott rajtam a félelem mivel tudtam, hogy itt vérszomjas vadak is lehetnek. Megérzésem nem hagyott cserben. Halk morgást hallottam hátam mögül, mire megperdültem sarkamon és szembe találtam magam három acsargó toportyánnal. Juhaim már régen szerteszaladtak a szélrózsa minden irányába, én maradtam csak ott egyedül a fenevadak ellen.  De ugyan nem voltam rest előkaptam fokosomat és jól rávágtam a legközelebb állónak a pofájára. Az üszkölve hátrált és úgy tűnt, hogy ez a másik kettőt is elbizonytalanítja, kihasználva megtorpanásukat nagy bátran közeledtem feléjük fokosommal hadonászva és nagyokat kurjantva. Ekkor megjelent az én hűséges komondorom, aki nekirontott a falkának és azok erre végleg megfutamodtak. Körbe tekintettem, de nyájamat sehol se láttam. Tudtam, hogy nem tudom őket újra hiánytalanul összeterelni. Miután lompos védelmezőm visszatért, elindultunk a juhok keresésére. Némely belefúlt a mocsár ingoványába, ahova rémületében szökött. Tíz híja volt a nyájnak, mikor hazafelé vettük utunkat, mivel féltem sötétedés után is kint járni.

Mivel szokatlanul későn érkeztem meg, a gazda már kint várt az istálló előtt. Mikor látta milyen foghíjas a menetünk, nem kérdezett semmit, csak felkapta a vasvillát, ami falhoz volt támasztva és elkezdett felém rohanni. Én ugyan nem vártam meg amíg felnyársal az uraság, ezért elfutottam és elbújtam előle egy lugasba. Miután a gazdám megunta keresgélésem, szitkozódva visszatért házába.

Tudtam, hogy másnap biztosan hívja a pandúrokat, hogy lássák el a bajom, de nekem nem volt kedvem újra árendába kerülni. Így elhatároztam, hogy kereket oldok. Belopóztam a gazdám istállójába és elhoztam lovamat.

Elvágtattam egy új jövő és boldogabb élet reményében.

LIPPAI DALMA kisasszonytól:

Oda léptem a csaplárnéhoz, aki igen csak kedvemre való volt és bemutatkoztam neki. Igen csak végig méregetet, nézte ugyan honnan származhatok. Elmeséltem ugyan ki és mi vagyok, és honnan származok. Láttam a csillogó szemében a leánynak, hogy én sem vagyok neki ellenére. Így hát meghívott egy keresztelőre, amit a falu templomában tartottak, és amire ő is hívatva volt. Végig iramodtunk a vásáron és elértük a templom bejáratát ahova már tódult a nép.

Volt ott fiatal, öreg, gazdag, szegény úgy tűnik mindenki kíváncsi volt a kisded keresztelőjére. Ekkor bementünk és kérdeztem mi fajta templom ez. Megtudtam, hogy evangélikus, mert hisz e faluban majd minden ki az. Egyre jobban a szívembe zártam ezt a falut hisz én sem voltam más, mint gyakorló evangélikus. Rend szerint zajlott a keresztelő és utána lakoma volt. Hát mivel kelő képen üres volt a gyomrom nagyon megörültem mikor ételt emeltem a számhoz. Eközben végig az én Ilusommal voltam, mert biz ez az angyalom becses neve bár biz igaz nem is említetem annyira megbabonázott gyönyörű szemeivel. Ahogy a nap nyugovóra tért már én is tudtam egy két csókot csenni kedvesemtől, de egyre jobban azon járt az eszem, hogy lesz e fejem felet fedél. Hisz se rokon nem ismerősöm csak az én Ilusom. Tervet kellet, kifundáljak. Nem állhattam az apja elé és kérhetem meg a lánya kezét, életemet helyben elvesztetem volna. Az ötlet már is jött megszöktetem és elmegyünk innét ebből a bűzölgő mocsárból.

Este volt a házuknál álltam és vártam, hogy apja nyugovóra térjen. Hallom, hogy nyílik, az ajtó jön a babám. Felpattantam lovamra ő meg mögém. De akkor hatalmas lárma kiabálás. Az apja rohan a házból puska a kezében és felém tartja. Ekkor egy jókorát csaptam a lovamra. És arra vettem az irányt amerről jöttem. Kedvesem sírt, de hogy sírt bánta, hogy apjával mit tett, de hamar megvigasztalódott csókjaim alatt. Így mentünk egyenesen a puszta felé és vártuk, hogy a holnap jobb jövőt hoz majd…

SZALAI művésznőtől:

Másnap pirkadatkor egy furcsa zajra kaptam fel főmet. El is indultam a hang irányába, ahol megláttam két erősen egyet nem értő embert. Látszott, hogy úgy ösmerték egymást, mint a tulajdon tenyerüket. …el is gondolkodtam azon, mi lehet a probléma, gondoltam biztosan asszony van a dologban. Odamenvén megkérdem tőlük: „Kendtek min különböztek ennyire össze?” A testesebb felháborodván így szólott: „Jó, hogy megharagszom, mikor az én menyecskémre vet szemet ez a bitang, mikor alkut kötöttünk, hogy erre a leányra nem néz rá! Lám ez a bitófára való egy hét után megszegte a szavát!” Úgy véltem, igazságot kellene tenni ebben az ügyben: „Komám, majd én döntök az ügyben, szerintem először vegyük szemügyre a leányt, utána dönthetünk.” A legények egyet értettek vélem, így felkerekedvén elindultunk a falu szélére. Ott nagy meglepetésemre az aratás kellős közepébe csöppentünk. Az említett férfiúk odavezettek az igen szemrevaló leányhoz, aki éppen vizet hozott az aratóknak. A testesebb fiú megkérdé tőlem: „ Na, hogy döntöttél?”. Erre én felbátorodván így szólottam: „Szerintem egy asszony nem ér meg annyit, hogy barátságotokba belekontárkodjon, úgy vélem egyikőtöké se legyen, legyen inkább az enyém!” E szavaimat hallva a két férfiú óriási haragra gyúlt és elkezdtek kergetni… én futottam és futottam, egészen a föld másik feléig.

Ott már érezvén, hogy elmúlt a veszély kifújtam magam egy fa tövébe leültem. Felpillantván megláttam egy parasztot, aki éppen a kaszáját fente, jobbján egy vizes kancsóval, balján a lábbeliével és hátrapillantván megláttam a többi dolgozó embert szintén kaszával. Gondoltam is magamban, hogy meg kéne próbálni ezt az aratási módot, mert mikor éngemet apám tanított, akkor még csak sarlóval arattak. Az arató legény a jobb lábával előre lép, jobb karjával a kaszát annyira fölemeli, hogy annak hegye a levágandó gabona széléig érjen, aztán erősen balfelé suhint. A jobb kéz a mell előtt keresztbe lendül, és a bal kar oldalt kinyúlik. A kaszás ezután bal lábával lép előre és ugyan így csinálja tovább. Jobban megfigyelvén megláttam a marokszedő asszonyokat és a kötözőt is. Szomjamat érezvén megszólítottam a fa tövében ülő férfit: „Jó napot kendnek, meleg időnk van, nemde bár?” Ő bólintott egyet. „De komám nem adnál egy kortyot a vizedből, mert ebben a mai rekkentő hőségben nem volt még alkalmam inni. Ő most is csak bólintott, nekem nem is kellett biztatás, nagyokat kortyoltam a vízből, de arra figyelvén, hogy maradjon is a korsóban. Letevén a korsót így szólottam: „Nem elég éles-é már a kasza?” Ő felnézve mosolygott egyet, de betyárosat ám. Nekem persze gyorsan vágott az eszem és kitaláltam, mire megy ki a játék. Gabonát szeretett volna lopni és eladni a piacon, persze jó pénzért. De látszott rajta is, hogy rájött, mi a szándékom, társulni akarok, így talán még a haszon is nő, legalábbis nékem. Eszes legény lehetett, mert még paraszt ruhát is szerzett.

A tervet végrehajtván és a piacon szerzett pénzt zsebre tevén elindultam a fogadó felé, ahol egy kissé felöntvén a garatra, nyugovóra tértem.

…Biz visszaindultunk a faluba bízva jó szerencsénkben, habár igen csekély is volt az. Nem siettünk Bende komámmal, féltettük életünket, hiszen nem vagyunk mi macskák, hogy kilenc életünk légyen, de oly hamar odaértünk, hogy még a szűrünknek se volt ideje megszáradni. Beérve a faluba egy árva lélek se volt az utcákon. Azt gondoltuk hátha a vihar miatt húzódtak vissza, de a fogadóhoz érve mit ad Isten a falunépe mind a kisbíró körül állott…

Ekkor a vér is megfagyott a pucánkba, hisz azt gondolánk hirtelen, hogy a szerencsétlenségünk híre már az orosháziak fülébe jutott, s halálunk napját hirdetik. Nem mertünk közelebb menni a sokasághoz félve az elkövetkező sorsunktól, amit ránk szabának. Megálltunk és tanakodni kezdtünk mi tévők legyünk… Bende folyton azt mondottá: „menjünk oda komám, hisz ha nem is a nép, de az Úr haragja utoléri szegény fejünket!” Én csak nem akartam megindulni, hisz annyi csudaszép lyányka vár még rám, nem is beszélve a pacalról, no meg drága édesanyámról…

Bende csakugyan meggyőzött így hát elővettem betyárbecsületemet és elindultunk… Közeledve a lakossághoz egy csinos kis lyányka ringatódzott el pejlovam mellett. „Ó te tüneményes rózsaszál” – gondolám magamba – „Csak ezt a napot éljem túl. Felkaplak paripámra és elvágtatunk messzi-messzi mezőkre, hol még jó apád se lát”. Galambomra nézve eltanakodám, hogy milyen ura lennék, ha örökké bujdosnom kellene, hogy védhetném én meg a babámat?! Így sorsom elé menvén egyre bátrabban mentem. De azt azért meg kell vallanom, hogy férfias szívem egyre hevesebben vert…

Itt egy újabb:

TÓTH KITTI

Amikor odaértem a fogadóhoz, mivel már régóta szomjaztam, első dolgom volt, hogy a híres orosházi borból igyak egy pohárral. Nagyon ízlett ez az édes nedű. S miután lovamat is megitattam, tovább mentem szétnézni az orosházi falu szélére. A falunak ezen részét inkább lehet száraznak mondani, mintsem mocsaras vidéknek. Nagy sokaságra lettem figyelmes egy hatalmas búzamező környékén.

Ahogy közelebb kerültem, rájöttem, hogy a falu lakói éppen búzát nyomtatnak lovaik segítségével. Ilyen szép termetes lovakat már nagyon régen nem láttam. Igen dolgos emberek lakhatnak ezen a tájon, gondoltam, mert bizony a tűző napon megállás nélkül dolgoztak a csikós legények.

Odamentem hát az egyik csikóshoz és megkérdeztem, hogy ugyan mi pénzt fizethetnek ezért a kemény munkáért? De az csak megvetően végignézte szerény öltözékemet és arcán kifejezve a nem tetszését, rám se hederítve folytatta tovább a munkáját. Gondoltam, ha már úgyis ennyire dolgoznak, csak nem tűnik fel, ha elviszek néhány maroknyi búzát a lovamnak, mert hát szegény állat nem halhat éhen. De ahogy ezt meglátták, rögtön vasvillát ragadott mind és szaladtak utánam, ahogy csak megmaradt erejükből tellett. Hej de addigra én már a lovamnál jártam, rögtön felpattantam és elvágtattam a város felé, hogy szállást keressek magamnak éjszakára.

Adjon Isten jó napot Kendteknek!

Megérkezeztek a folytatások. Íme a mesterremekek:

LÁZÁR DEZSŐ

Tehát folytattam az utamat, felkutatva minden zeg-zugát ennek az új falunak. Már a torkom kiszáradóba volt, amikor egy ünneplő nép jött velem szembe. Első látásra násznépnek tűnt, amikor rájöttem, hogy a Gergely-naptár pünkösdhétfőre ért. Vígadó emberek sokasága fogadott engem, rosszallóan nézve, hisz első látásra nem lehettem a férfiaknak valami szimpatikus látvány, ellenben a lyányokkal. Finom fonott hajuk volt mindnek és a legszebb ruhájukat vették fel erre a ritka ünnepélyre. A templom felé iramodtak szép borok és pálinkák társaságában. Ugyanis ezek az italok már hírükkel bejárták az ország kis és nagyjai torkát is, így hát gondoltam: „Csak ne az én torkomat hagyja már ki ez a finom nedű, ha már úgyis szomjas voltam.” A kínáló férfiak rendesek voltak velem, hírükkel ellentétben, ugyanis amikor megittam a harmadik pintet, fizetni akartam a jussukat, de csak annyit mondták:

- Ugyan fiam hadd el! Több is veszett már Mohácsnál!

Az ünneplő-ujjongó népet én is bekísértem a templomig, oda már nem követtem őket, hisz’ ezek az új vallást hirdették, amíg én édesanyám és édesapám tanításai után a keresztény jézus báránya voltam. De hisz az éjszakai mulatozást se hagytam ki, hisz nehogy pont a nevezetes Fabricius Dénes hagyja ki a legjobb tudományát ezen a szent napon! Betértem a helyi csárdába, amikor már sötétedni kezdett és ott találtam minden boldog-boldogtalant. Összecimboráltam fűvel-fával, boldog-boldogtalannal, hisz ilyen állapotban már szóba lehetett velük és gyönyörű lyányaikkal elegyedni. A hajnalig tartó mulatozás után, amelyen sok forintom veszett oda, újra útnak eredtem a világnak. Alighogy kiértem a csárdából egy menyecske ugrott elő a csárda mögül:

- Hát kend meg hová iramodik ilyen hirtelen? Hogy hívják azt a férfit kinek sármos arca megragadta a tekintetem? – mondta a menyecske, sötétben is csillogó égkék szemeivel.

- Én bemutatkozok kendnek alássan, Fabricius Dénes, de jobb lenne, ha nem ismernénk egymást, nem tudja hogy honnan jöttem, és még én magam se merre tartok. – mondtam
- Engem csak Nagy Katának szólítnak születésem óta, de ugyan-ugyan, tán kendnek nem lennék elég jó? Nem lenne kedve hazakísérni tán a tanyánkra? Már későre jár, bármiféle zsivány megfordulhat errefelé. Biztos nem olyan rossz férfi kend.

Csakugyan igaza volt neki, roppant furfangos ez a Kata, hát még a szeme állása, menten szerelembe estem a tekintetébe és idomaiba. A legszebb fakó lovat kötöttük el a csárdától ahonnan aztán a porban és éjszakában az utat amerre mutatott. Közben beszéltünk egymásról, mondtam neki, hogy csak átmenetileg tengetem itt az életem és hamarosan útnak indulok. Majd egyszer csak oda értünk egy tanya kerítésének a kapujához ahol a leány azt mondotta:

- Köszönöm kend lovagiasságát, de valamit itt felejtett.

Ahogy leszálltam, a nyakamba ugrott és megcsókolt.

- Ha még meglátogat, a többit is visszaszolgáltatom, addig nem adom azokat, biztos visszajöjjön érte egyenkint.

 Jó éjszakát kívántunk egymásnak és szerelemtől fűtve vágtam neki a végtelen pusztának.

ROMHÁNYI BARBARA

A fogadóba betérvén, szállást kértem estére, a hosszú út elfárasztott. A fogadós felkísért a szobámba és ráparancsolt a csaplárnéra hozzon nekem ételt, italt. Biz’ Isten nem volt még, életemben ilyen rossz éjszakám. Másnap útrakeltem, feltérképeztem Orosházát és lakosait.

A város szélén asszonyok seregébe botlottam, akik éppen nagymosást tartottak tudniillik vasárnaponként ez volt a bevett szokás. Az asszonyok, lányok találgatni, sugdolózni kezdtek, - vajon ki lehet ez a jóvágású ifjú? Ekkor megpillantottam egy gyönyörűszép rózsaszálat és akkor tudtam ez a bájos teremtés az én babám lesz. Mindenáron meg akartam tudni, hogy ki ő, így hát visszatértem a fogadóba és kérdezősködni kezdtem utána. Ottan aztán elárultak, hogy a neve Sára. A szegény cipész leánya és édesanyja fiatalon meghalt. Őt tartják a legszebb lánynak a faluban.

Minden alkalmat kihasználtam, hogy láthassam, e bájos teremtést. Napokon, heteken keresztül lejártam hozzá, csak hogy csodálhassam rózsás arcát. Majd erőt vettem magamon és szóba elegyedtem vele, Sárival egy pillanat alatt egymásba szerettünk. Édesapjának bemutatott, aki szívesen fogadott, bár látszódott rajta félti egyetlen leánygyermekét. Bíztattam, hogy vigyázni fogok reá, és ne féljen én, boldoggá teszem.

BAGI ÁGNES

Már igencsak sötétedni kezdett, így nem láttam mást csak tengernyi sötétséget. A muzsikaszó mutatta az irányt, és azt azért tegyük hozzá, hogy a hasam is vezette lábaimat. Fogadóhoz érve, némi eleséget remélve betértem e dalos kedvű lakossághoz. Rögtön megkínáltak egy korsó habos sörrel és a frissen sült orosházi cipóval. Teljesen ingyen és bérmentve, ez felénk nem volt szokás. Biz be kell vallanom, hogy nem csalódtam e neves eledelben, híre egészen Bécsig is elterjedt. Miután gyomrom kellően megtelt az ifjak magukhoz hívtak, hogy együtt járjunk egy csárdást. Amikor már csizmánk talpa is elkopott leültünk egy asztalhoz hatvahatot játszani. Hogy őszinte legyek kedves olvasó nincs jobb, mint egy igazi habos korsós, egy kártyajáték és a legszebb magyar jányok. Éjszakáig roptuk, játszottunk fecsegtünk és mulattunk. Már csak arra lettem figyelmes, hogy birkám, lovam kint hagytam és nincs fedél a fejem fölött nem egészen fél óra múlva. Palkó komám, aki a fogadó tulajdonosának nagyobbik sarja, marasztalt éjszakára. Én pedig kihasználtam kedvességét és ott maradtam…

Másnap frissen fejt házi tejjel és forró cipóval vártak, meg persze jó csípős kolbásszal. Reggelimet egy csinos leányka hozta nékem, akit még egyszer nőül veszek. Bár édesanyám kétkedik abban, hogy egyszer nőül veszek valakit, én mégis hiszek benne. Számomra elég furcsának számított, hogy már korán reggel a fogadóban csak úgy nyüzsögnek az emberek, hiszen, nem sokan lakják e falut meg kell hagyni. Na de nem is ez a lényeg… Egy igen jó termett szép szál legény szólított meg, miközben Matyival a fogadós középső fiával társalogtam, s éppen életemet meséltem neki. Becses neve, ki megszólított, Forgács Bende volt. Orosházán ő és apja vigyáztak a falu legnagyobb ménesére, ami Göbőczi Levente uramé. Ő is igen gazdag úr volt, de igen keveset tartózkodott a faluban, inkább Budán töltötte felesleges idejét, ezzel Forgácsékra bízva állatait. Bende alkalmasnak talált arra, hogy segédkezzek neki lovacskái terelésében, mert valljuk be anyám nem hiába nevelt, úgy ahogy. Szívesen mentem vele, így legalább ebben is kipróbálhatom önnönmagam. Így hát elindultunk új pajtásommal. 

A pusztára érve se elejit se végit nem láttam. Néhol felbukkant egy-egy gémeskút, ami igencsak jól jön egy forrónak ígérkező tavaszi napon, bár a mai igen viharosnak ígérkezik. Útitársunkká szegődött még két eb. A több mint ezer lovat meglátva lélegzetem is elállt. Jó betyár lévén nem kellene semmitől se tartanom, de ez nem volt mindennapi. Komám erre csak annyit felelt:” Ne félj Dénes, míg engem látsz! Előbb tudtam lovagolni, mint járni. Anyám szavát később értettem meg, mint a lovak nyerítését”. Bíztam Bendében és elkezdtük terelni a patásokat egészen a vásárhelyi pusztákig. Betyáréveimben ily hajtást még soha nem éltem. Lovak csak úgy vágtattak a szélben, kutyák utánuk, s közbe terelték a patásokat. Nekünk semmi dolgunk nem volt csak száguldani a mén után. Közben volt időm figyelni a paripákat. Nagy termetű, erős jószágok, igazi betyárnak való állatok. Volt ott egy igazi fekete csődör Levente uram büszkesége. Utunk feléhez érve a pusztaság közepén, egy fekete felhő száguldott fejünk fölé, és tudtok, hogy ez végzetes is lehet. A év viharja csapott le ránk. Jégtől kezdve kisebb orkán is sújtott minket. Lovaink szertevágtattak. Némelyik csoportokba, csikók anyujukkal, de volt állat amelyik egyedül ment útjára. Kutyák próbálták terelni őket, ostorjaink kurjantása el se hallatszott hozzájuk. Nem volt mit tenni. Pajtásomat így kétségbe esve nem láttam, bár nem rég ismerem csak. Ez a kegyetlen csapás nem tartott tovább, mint fél óra, mire véget ért és feleszméltünk annyit láttunk Bende komámmal, hogy ott fut Levente úr dicső lova, az utolsó ló, kit még látni lehetett. Tudtuk, hogy sorsunk hasonló lesz, mint a patásoké… 

Alexy Zsanett

Menetközben egy kofa asszony jött velem szemben jól megrakodva. Mivel olyan nagyon megbámult nem állhattam meg,hogy ne szólítsam le. Az birkám ára felől érdeklődött és mivel nem vagyok olyan keményszívű odaadtam neki egy jó magyar rénes forintért.

Továbbindultam kitűzött célom: a csárda felé, ahonnan vidám nóta hallatszott. Ráköszöntem a sok istenfiára, de azok a nagy vigadozásban rám se hederítettek. Leültem egy asztalhoz és hozattam magamnak egy kancsó jó bort, mert bizony megszomjaztam a hosszú út során. Ekkor akadt meg a szemem egy csinos lyánykán, aki kacéran illegette magát a sok siheder előtt. Rögtön szívembe zártam ezt az édes pirospozsgás rózsaszálat. Lestem minden lépését, mozdulatát és mikor láttam, hogy távozni készül én is szedtem sátorfámat.

Egészen a falu főterén álló templomig követtem ezt a égi tüneményt. Az ajtóban megálltam és megtudtam az idejövetel okát. Kereszteléshez készülődött a falu népe, és mit ad isten az én galambom volt a keresztanya. A keresztapa személye se volt sokáig kérdéses, megjelent a lyányka kérője is. Belépett a falu tisztelt földesura is, és nagy meglepetésemre, mint gyermekét üdvözölte az én rózsámat. Elkezdődött a szertartás a keresztszülők tartották a szentelt víz alá a kis csecsemőt, aki majd egykor bizonyosan számíthat a módos keresztszüleire. Én eközben magamban átkoztam az istent (bár ez isten házában még nagyobb bűn), de arra a döntésre jutottam, hogy veszítenivalóm nincs, ezért akár meg is próbálhatom, hogy elnyerjem az úri lyányka kegyeit.

Az ünnepség végeztével a népség visszaőgyelgett a fogadóba, ahol megittak jó pár áldomást az újszülött tiszteletére. Én sem restelltem magam és rendesen a pohár fenekére néztem. Egy óvatlan pillanatában elkaptam derekánál fogva a büszke kisasszonykát és megvallottam neki szívem bánatát. A lyányka igen hevesen adta tudtomra nemtetszését: először jól pofonvágott, aztán kidobatott szégyenszemre a disznók közé.

Mikor másnap lázálmomból felébredtem, felrémlett a csúfság, amit velem tettek. Gondoltam is magamban, hogy igazat szólt a pásztorlegény mikor figyelmeztetett az orosháziak nyakasságára. Tudtam, hogy nincs maradásom ezen a helyen, így az első istállóból ami elémbe került, elkötöttem egy vén fakót és sebtiben felpattantam rá. Miközben távolodtam a falutól, egyszer sem pillantottam vissza erre a bűzös nádas fertőre.

MALYA ZOLTÁN

Kiérvén az ingoványból, nemesb földre tévedtem. Szilárd volt az, ahogyan jó alföldinek kell lennie. Rackák legelésztek seregestül , pásztor nélkül. Mondottam magamban ,de jó dolguk van ezeknek a juhászoknak ,de a toportyánoknak is, mert azok bizony nem vetik meg a rackahúst. Nem tudtam mire vélni , mert hát az előbbi vigyázta a nyáját , no de azt csak az itteni népek tudhatják, ezért tova mentem.

Beljebb érvén ,népek sokasága látszott. Keresztes menet volt az, amit az orosházi emberek kísértek. Kíváncsiságom odavezetett a sokasághoz ,hogy megtudakoljam mi az eset.

Egy sötét hajú pór ácsorgott közelembe ,akit megszóltam , hogy adja tudomásomra  a nép egybekelésének okát. S neki ez volt a felelete: ,,- Orosháza hanem egyik legszebb lánya életét vette szülőinek, azt beszélik ,hogy maga az ördög szállott beléje ,mert hát nem volt oka erre a szörnytettre, egyenlőn szerette s tisztelte apját-anyját.” Ekkor hát én is csatlakoztam a menethez ,mellyel a házhoz érvén rossz kedvem támadt . Az ajtónál két pandúr strázsált , s ki tudja még mennyi a házban. Tartózkodtam tőlük ,mert nem álltam jó legény hírében , s meghúztam magam a sokaság mélyében. Kinyílt az ajtó s azon kilépett egy díszes viseletű ember, négy pandúr és maga a lyány. Kecses ,vörös hajú szép teremtés ,nem éppen gyilkos lelkületűnek látszó. Durván ragadta vállain két pandúr, kezei vasban. Arcán látszott a szomorúság , zokogott. márpedig egy szörnyetegnél nem szokott a könny látványa.

Az atya közeledtére , ártatlanságát bizonyítani akarván búkeserves sírással kísérvén ártatlanságát hajtogatta , bízva ,hogy meghallgatja őt az orosházi emberek sokasága, de nem lelt pártolóra.

Az emberek szájukra vették ,hogy az atya előttük űzi ki az ördögöt a lányból a megnyugvásukért.

Ezt már nem viselhettem,-,, Meg kell mondanom nem vagyok jó hírű, a pandúrok szemében még úgysem, áristomba nem vágyok ,de szavamra ez a lyány nem bűnös”. Kipányvázott lovamat sietve eloldoztam ,ami legelt amég én kíváncsiskodtam, felvont sárkánnyal oldalamon lovamra ültem ,majd a népeken át törtem hirtelen a pandúrok közé , s amíg azok a földön heverésztek én mögöttem a szép teremtéssel megiramodtam az ingovány felé.

Ott kérdőre vont , hogy miért segítettem neki. S én ekképp feleltem: ,, Tudod e ,hogy mire készült az atya , meg a pandúr sem ver jókedvében vasba olyat akit nem az áristomba hurcol”. A lány zokogva elmesélte igazát a következőképpen:

,,Istenfélő vagyok ,s voltak szüleim is ,  így templomba is gyakorta járok. Az aki Isten szolgálója falunkban , szemet vet pórok lánygyermekeire , s titkon nem hagyja azokat békességben. Nem tűrtem egy pillanatig sem ,s azzal terheltem tudatát ,hogy Orosháza népének tudomására fog kerülni miként gyalázza egyháza szabályait , s az ártatlanok lelkét ,de ,hogy óvja személyét a gaz , rám terelte a szörnytett elkövetésének gyanúját, szavam hitelét, s drága szeretett szüleimet  vesztettem ezért mindörökre”.Eme gazságot hallván irtózatos haragra gerjedtem, annak okán ,hogy hajlamos volt ilyen szörnyűséget véghez vinni maga Isten szolgája. Kutyái parancsra végeztek egy szerető családdal .-,, Ezt meg kell torolni , ezért ügyemként fogadom még ha vissza is kell térnem az áristomba vagy ne adj Isten a bitófára, mert itten sok a pártolója az atyának, bizony a tisztesek közt is……

 Sticker Viktória

Betértem a fogadóba, hej biz, ott aztán volt mulatozás! Gondoltam, ha már egyszer ilyen jó híre van az orosházi boroknak, Fabrícius féle próbának teszem ki őket! Az egyetlen gond csak az volt, hogy mindig azt hittem, a következő pint biztosan nem lesz olyan jó, mint az előző volt… A végeredményre… hát arra már magam sem emlékezem! Csupán annyira, hogy ott olyanokat, de olyanokat danoltak, amibe még én is beléveresedtem!

Arra jutottam, eleget mulatoztam mára, és meg kéne nézni ezt a falut, ami méltán híres a boráról. Nomeg, ha a csaplárnéból indulok ki, akkor a gyönyörű asszonyait is szemrevételezem.

Ahogy megyek a faluba, egyszer csak hatalmas dínom-dánomot hallok az egyik házból. Mondom magamban, vajon milyen ünnepet űlnek itten? Tán meghalt a ház urának az anyósa? Vagy tán a király jön egyenesen a palotából, hogy lovaggá üsse? Ennek utána kell járnom!

Amint befordultam az udvarba, látom az egyik fehércselédet rohanni egy nagy, minden jóval megrakott tállal. Megkérdeztem tőle, mégis, mi ez a nagy felfordulás. Erre nézett rám, mintha két fejem lenne, de legalábbis több, mint ami megengedett, aztán kioktatott hogy-hogy nem hallottam, hogy a környék leggazdagabb urának legszebb lányának van a lakodalma?!

Erre gondolkodóba estem. Éhes voltam, és ahogy láttam nem lett volna nekik nagy teher még egy éhes szájat megetetni, így azt mondtam, hogy nem hiszem azt, hogy ez a némber lenne a környék legszebbje, és fogadtunk. Ha én nyertem volna és hívom meg egy olyan ebédre amilyet még a király sem látott, viszont ha ő nyer, hoz nekem bentről bőven ennivalót! Hát amikor beléptünk, tényleg egy csodaszép ifjú asszonyságot táncoltatott egy igen jó vágású fiatal legény. Körülöttük sok-sok ember énekelt, táncolt, mulatozott, annyira jól érezték magukat, hogy bele gondoltam, vajon láttam e már ilyen jó kedélyű embereket. Mikor kiértünk az udvarra, magamban örülve a finom ebéd reményében, bevallottam a leánynak, hogy igaza volt. Bár igazat adni egy asszonyságnak nem tartozott az erényeim közé, de hát az éhség nagyúr!

Lassan számba kellene vennem Orosháza előnyeit! Finom bor, szép asszonyok és még jól is főznek! Isten bizony itt maradok!

 Szabó Melinda

Utamon járva belebotlottam egy parasztba, aki éppen a kaszáját fente egy nagy fa árnyékában. Éppen pihenőt tarhatott, mert a saruját levette, így ücsörgött békésen. Már jó pár órája szedtem a lábam, ezért jó ki voltam kódulva egy jó pohár itókára. Boldog is lettem, mikor megláttam a paraszt mellett egy jókora boros kannát. Úgy gondoltam megszólítom :

-         Adjon Isten komám! Öntene nekem egy pofányit abból a jó kis borocskából, mert kiszáradtam a hosszú utamon!

-         Fogadj Isten öcsém! Kössünk üzletet. Én éhes vagyok, te meg szomjas. Úgy is életlen a kaszám, nem tudom folytatni a munkát, süssük meg azt a birkát ami a válladon lóg!

Megkötöttük  az alkut és raktunk egy nagy tüzet. Felfűztük a birkát egy nagy nyársra, és megsütöttük. Olyan jót ettünk, hogy még a tíz ujjunkat is megnyaltuk Aztán megosztottuk a borocskát. Gondoltam magamban, nem is olyan nyakas nép az orosházi. Úgy döntöttem jó lesz ez nekem lakhelyül.

SZALAI DÓRA

Elindulván vonuló népeket véltem felfedezni. Figyeltem mi lehet az. Hát bámészkodásomban ráeszméltem, hogy valami temetésféle lehet. Kíváncsi lettem, milyen is az ágostai végtisztesség. A birka elnyomta-é már vállam, ezért egy bokor tövébe létettem, fél szememet rajtatartván a menet felé iramodtam.

Ez volt ám a végtisztesség. Ünnepi ruhában, zászlókkal, mécsesekkel felvonulván tették meg az utolsó utat a mennyország kapujáig. És még mit láttam! Asszonyok vitték a koporsót a sírig. Gondolkodván eszembe jutott mit mondott szülém: „Megállj, meglátod, elvisz az Ördög, a bitófán végzed”. Ilyenféle banditának nem jár ám ilyen tisztesség.

 Vállamra a birkát ismét felvevén visszaindultam, ha tudtam volna, hogy merre. Az erre botorkáló legényhez fordultam: „Szervusz testvér, azt hallottam, hogy ez egy ágostai vallású falu, való ez?”. A fiú majd belészakadt a nagy helyeslésbe.

Úgy gondoltam, megkérdezem én a csárdát is: „Hé fiam, meg tudnád-e nekem mondani merre találom a fogadót?” Erre a suhanc felkerekedett és nagy serényen elmagyarázni próbálta, merre találom. Végül arra jutottunk, elkísér éngemet addig, úgy sincsen neki más dolga. De ám ki is derült az is, hogy a fiú zsiványként tengeti életét. Együtt tértünk bé a kocsmához. A fogadósra bíztam a birkát, főzzön jó betévőt. Igazi lakomát csaptunk, majd eltettük magunkat a holnapnak.

Csürhés Tamás

 Ahogy közeledtem a fogadó felé, egyre világosabbá vált, hogy nem akármilyen dínom-dánom hallik ilyen messzire, hanem lakodalmat ülnek a fehér népek. Lássanak hát csodát, erre felé az a szokás járta, hogy a bámészkodókat is etetik, itatják borukból s kalácsukból az ünneplők, s én tanult betyár valék, egyből kaptam az alkalmon.

 Odatértem hát a népek közé, s épphogy megkóstoltam a jó orosházi veresbort, egyből kiszurtak a ebatták, hogy az ördök pörkölje meg őket levelestül-ágastul, még a bort is elvették, s el is zavart volna a vőfény, de megmondottam néki hogy vagy te nem leszel,vagy én, nem olyan családból származok én, hogy csak így elküldjönek, de békességet akartak, hogy ne zavarjuk meg a mulatságot, igy eltűrtek a boldogtalanok..

Közelebb mentem, ha már ugyis erre jelölte ki utam az Úr, megnéztem az ifju párt, de amint megláttam, megijedtem,mert olyan rusnya teremtés, mint a menyasszony, még a kalendáriumba' sincsen! Afelöl jótállok!

 Na de némileg a bor hatására, összebarátkoztam a helybéli emberekkel, s a hajnal véget vetett a a dínom-dánomnak, s én betértem a fogadóba aludni.

NIKNIK

És mihelyt Én, Fabrícius Dénes beértem erre a bűzlő helyre, megpillantottam egy istenfiát, éppen szántani, 4 ökrével, és mivel más senkisem volt itt, hát megkérdeztem én, hogy hol találok én szállást magamnak, és gyönyörű fakó csikajomnak.

Megtudtam én amit akartam, sőt még azt is, hogy valamiféle ünnep van ma,dehát hogy milyen ünnep?-honnan tudhatnám én azt?

Elindultam a település közepébe, hátha találok valakit ott. Előttem egy viskó szerű fogadó állt, hívogatott, én nem ellenkeztem, betértem hát. Minden ember oly kitörő örömmel fogadott, nem tudtam én azt eldönteni, hogy a jó kis alföldi bortól, vagy ilyen vendégszerető népség ez? Vigadtam én velük egész délután, ideje volt szállás után néznem. Megkérdeztem a csinos kis csaplárosnét- megvallom én, nagyon tetszett nekem- és örömömre, ő tudott nekem olcsón, csikajomnak is szállást.Mulattam hát még velük egész éjszaka, mikor aztán mindenki nyugovóra tért, így hát én is eltettem magam a holnapnak.

Egy kalandor történetei, avagy hogyan tört ki Fortuna szekerének kereke Orosházán.

Fabrícius Dénes a becsületes nevem. Hát hogy becsületes az már a Teremtő előtt nem oly világos... hiszen zsivány volnék. Szűlő anyám mondta is többször, mikor még pendelyes voltam, "Megállj, meglátod, elvisz az Ördög, a bitófán végzed!" Hát nem sok hiányzott hozzá...

A Dunának túlsó oldalán láttam meg a napvilágot, ágostai hitvallásúnak kereszteltek szüléim. Erre a vidékre egy tőzsér mellett kerültem, aki megbízott a marháinak őrzésével, mert hát szép szál legény lettem, jó atyámnak hála. Egy ködös őszi napon léptük át a Tiszát, azt meg nem mondom, hogy hol, mert csúnya egy idő volt. Azon az éjszakán betyárok kerülgették a gulyát, de a kutyák elzargatták őket. Másnap azonban rászedték a kutyákat, és elhajtották a gulyát egy szálig. A tőzsér elzavart, mert nem tudtam őrizni a marhákat.

Így elvetődtem egy csárdába, ahol belébotlottam a haramiák bandájába. No, lett is csetepaté, s úgy adódott, hogy homlokon teremtettem a vezérüket, valami Bandit. Így lettem Én a betyárok vezére. Zsiványságom története, most nem kerül pennámra, csak annyit, hogy áristomba kerültem abba az átkozott váradi börtönbe...Legyen átkozott az is, aki odatette! Egy napon egy hitsorsommal akadtam össze az áristomban, aki azt mondotta, hogy egy ágostai vallású falu született a Körösök mögött, ahol a Őrizhetik hitüket, s fejlődnek, hála a Teremtőnek. Na, gondoltam, ezt megnézem jómagam is. Így megszöktem, csak úgy passzus nélkül.

Ahogy elértem a nevezett falu határába egy pásztort láttam a cserénye árnyékában. Azt mondotta az a falu, amit keresek Orosháza néven ismert, de jól vigyázzak, mert nyakas népek lakják. Jól van, mondom, majd szemmel leszek a vidéken. A falu határa mérhetetlen rétekkel, nádasokkal volt tele, bűzlöttek a mocsarak, gondoltam is, hogyan élhet itt meg emberi lény ebben a luciferi bűzben. Lovamat nádi farkasok csaholták, felrebbenő nádi madarak ijesztettek fel félig alvó állapotomból...

Április utolsó napjaiban érkeztem meg a faluba, nem régen hajtották ki az állatokat, s ünnepelték a falu születésének napját, mely Szent György napján települt be, ahogy mondották a helyiek. A falu szélére érve egy birkát elkötöttem, s vállamra kanyarítva a közelben álló felettébb hangos fogadó felé indultam...

(folytatás következik)

Akkor hát Adjon Isten Kendteknek jó napot!

Elkezdjük a munkát. Az elkövetkezőkben megismerik a múzeumban őrzött források különböző típusait, s ezekn keresztül felépítjük a 18. század végi - 19. század eleji Orosházát. Egy kitalált történet fogja adni a keretet ahhoz, hogy ismereteiket közkincsé tegyük, ennek címe: Egy kalandor történetei, avagy hogyan tört ki Fortuna Szekerének kereke Orosházán. Ebben megismerjük egy hírhedett zsivány, Fabrícius Dénes képtelen eseteit, melyek településünkön érik. A megérkezését én fogom elővezetni Kendteknek, hogy könnyebben folytatni tudják.

A csoport értékelése krajcárokkal és rénes forintokkal történik majd a következő módon:

1 rénes forint = 60 krajcár, 20 krajcáronként változik a minősítés, így a gyenge 20, a jó 40, míg a kiváló 60 krajcárt kap, amit beválthat forintra. A kurzus végén A korabeli piacon költjük el a pénzünket, s ki mint dolgozott, annyi mindent fog hazavinni a portájára, s én is ezek szerint értékelek majd.

Maradok alázatos tisztelettel

A "Betyár"

Tisztelt Olvasók, Hölgyeim és Uraim!

Üdvözöljük az érdeklődőket és a blog aktív használóit! A 18. század demográfiai folyamataitól kezdődően a reformkor politikai csatározásain át a dualizmus korának átalakulásáig településünk és régiónk számtalan írott forrással rendelkezik.
Az írott források kritikai elemzése és a források mögött felfedezhető ismeretanyag áll a foglalkozás középpontjában. Milyen folyamatok, milyen arculat olvasható ki ezekből a forrásokból? Felismerjük-e a forrásokban szereplő emberi életet, annak tárgyi és szellemi környezetét és örökségét? Községi iratok, önéletírások, naplók, tárgyak állnak rendelkezésünkre az elemzés csoportos feldolgozására, vidékünk átalakulásának tanulmányozására. Az egyre népszerűbb személyes történelem forrásaival életképeket hozunk létre előzetes, játékos feldolgozás segítségével.
Közvetlenül a projekthez kapcsolódó játékos feladatok, felhasználásra váró képes és szöveges források állnak rendelkezésre az oldalon, emellett egymással információt cserélhetnek ezen az oldalon, valamint játékos feladványokat oldhatnak meg.
A projekt a Szántó Kovács János Területi Múzeum pályázatán (TÁMOP 3.2.8) keresztül valósul meg.