Egy kalandor történetei, avagy hogyan tört ki Fortuna szekerének kereke Orosházán.
Fabrícius Dénes a becsületes nevem. Hát hogy becsületes az már a Teremtő előtt nem oly világos... hiszen zsivány volnék. Szűlő anyám mondta is többször, mikor még pendelyes voltam, "Megállj, meglátod, elvisz az Ördög, a bitófán végzed!" Hát nem sok hiányzott hozzá...
A Dunának túlsó oldalán láttam meg a napvilágot, ágostai hitvallásúnak kereszteltek szüléim. Erre a vidékre egy tőzsér mellett kerültem, aki megbízott a marháinak őrzésével, mert hát szép szál legény lettem, jó atyámnak hála. Egy ködös őszi napon léptük át a Tiszát, azt meg nem mondom, hogy hol, mert csúnya egy idő volt. Azon az éjszakán betyárok kerülgették a gulyát, de a kutyák elzargatták őket. Másnap azonban rászedték a kutyákat, és elhajtották a gulyát egy szálig. A tőzsér elzavart, mert nem tudtam őrizni a marhákat.
Így elvetődtem egy csárdába, ahol belébotlottam a haramiák bandájába. No, lett is csetepaté, s úgy adódott, hogy homlokon teremtettem a vezérüket, valami Bandit. Így lettem Én a betyárok vezére. Zsiványságom története, most nem kerül pennámra, csak annyit, hogy áristomba kerültem abba az átkozott váradi börtönbe...Legyen átkozott az is, aki odatette! Egy napon egy hitsorsommal akadtam össze az áristomban, aki azt mondotta, hogy egy ágostai vallású falu született a Körösök mögött, ahol a Őrizhetik hitüket, s fejlődnek, hála a Teremtőnek. Na, gondoltam, ezt megnézem jómagam is. Így megszöktem, csak úgy passzus nélkül.
Ahogy elértem a nevezett falu határába egy pásztort láttam a cserénye árnyékában. Azt mondotta az a falu, amit keresek Orosháza néven ismert, de jól vigyázzak, mert nyakas népek lakják. Jól van, mondom, majd szemmel leszek a vidéken. A falu határa mérhetetlen rétekkel, nádasokkal volt tele, bűzlöttek a mocsarak, gondoltam is, hogyan élhet itt meg emberi lény ebben a luciferi bűzben. Lovamat nádi farkasok csaholták, felrebbenő nádi madarak ijesztettek fel félig alvó állapotomból...
Április utolsó napjaiban érkeztem meg a faluba, nem régen hajtották ki az állatokat, s ünnepelték a falu születésének napját, mely Szent György napján települt be, ahogy mondották a helyiek. A falu szélére érve egy birkát elkötöttem, s vállamra kanyarítva a közelben álló felettébb hangos fogadó felé indultam...
(folytatás következik)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.