ADJON ISTEN KENDTEKNEK!
ÚJABB REMEKEK ÉRKEZTEK:
MALYA ZOLITÓL
I.rész:
Kiérvén az ingoványból, nemesb földre tévedtem. Szilárd volt az, ahogyan jó alföldinek kell lennie. Rackák legelésztek seregestül , pásztor nélkül. Mondottam magamban ,de jó dolguk van ezeknek a juhászoknak ,de a toportyánoknak is, mert azok bizony nem vetik meg a rackahúst. Nem tudtam mire vélni , mert hát az előbbi vigyázta a nyáját , no de azt csak az itteni népek tudhatják, ezért tova mentem.
Beljebb érvén ,népek sokasága látszott. Keresztes menet volt az, amit az orosházi emberek kísértek. Kíváncsiságom odavezetett a sokasághoz ,hogy megtudakoljam mi az eset.
Egy sötét hajú pór ácsorgott közelembe ,akit megszóltam , hogy adja tudomásomra a nép egybekelésének okát. S neki ez volt a felelete: ,,- Orosháza hanem egyik legszebb lánya életét vette szülőinek, azt beszélik ,hogy maga az ördög szállott beléje ,mert hát nem volt oka erre a szörnytettre, egyenlőn szerette s tisztelte apját-anyját.” Ekkor hát én is csatlakoztam a menethez ,mellyel a házhoz érvén rossz kedvem támadt . Az ajtónál két pandúr strázsált , s ki tudja még mennyi a házban. Tartózkodtam tőlük ,mert nem álltam jó legény hírében , s meghúztam magam a sokaság mélyében. Kinyílt az ajtó s azon kilépett egy díszes viseletű ember, négy pandúr és maga a lyány. Kecses ,vörös hajú szép teremtés ,nem éppen gyilkos lelkületűnek látszó. Durván ragadta vállain két pandúr, kezei vasban. Arcán látszott a szomorúság , zokogott. márpedig egy szörnyetegnél nem szokott a könny látványa.
Az atya közeledtére , ártatlanságát bizonyítani akarván búkeserves sírással kísérvén ártatlanságát hajtogatta , bízva ,hogy meghallgatja őt az orosházi emberek sokasága, de nem lelt pártolóra.
Az emberek szájukra vették ,hogy az atya előttük űzi ki az ördögöt a lányból a megnyugvásukért.
Ezt már nem viselhettem,-,, Meg kell mondanom nem vagyok jó hírű, a pandúrok szemében még úgysem, áristomba nem vágyok ,de szavamra ez a lyány nem bűnös”. Kipányvázott lovamat sietve eloldoztam ,ami legelt még én kíváncsiskodtam, felvont sárkánnyal oldalamon lovamra ültem ,majd a népeken át törtem hirtelen a pandúrok közé , s amíg azok a földön heverésztek én mögöttem a szép teremtéssel megiramodtam az ingovány felé.
Ott kérdőre vont , hogy miért segítettem neki. S én ekképp feleltem: ,, Tudod e ,hogy mire készült az atya , meg a pandúr sem ver jókedvében vasba olyat akit nem az áristomba hurcol”. A lány zokogva elmesélte igazát a következőképpen:
,,Istenfélő vagyok ,s voltak szüleim is , így templomba is gyakorta járok. Az aki Isten szolgálója falunkban , szemet vet pórok lánygyermekeire , s titkon nem hagyja azokat békességben. Nem tűrtem egy pillanatig sem ,s azzal terheltem tudatát ,hogy Orosháza népének tudomására fog kerülni miként gyalázza egyháza szabályait , s az ártatlanok lelkét ,de ,hogy óvja személyét a gaz , rám terelte a szörnytett elkövetésének gyanúját, szavam hitelét, s drága szeretett szüleimet vesztettem ezért mindörökre”.Eme gazságot hallván irtózatos haragra gerjedtem, annak okán ,hogy hajlamos volt ilyen szörnyűséget véghez vinni maga Isten szolgája. Kutyái parancsra végeztek egy szerető családdal .-,, Ezt meg kell torolni , ezért ügyemként fogadom még ha vissza is kell térnem az áristomba vagy ne adj Isten a bitófára, mert itten sok a pártolója az atyának , bizony a tisztesek közt is……
2.rész:
Híre terjedt a környéken tettimnek, a lyány megmenekülésének. Keresték nyomaink,de hál(a) Istennek nem lelték azokat. Baj volt az ,hogy a kecses teremtésnek még vasat hordtak kezei , mert addig még attól meg nem vállunk ,addig a népben meg nem bújhatunk. ,, Szülőim régi jó barátja patkolókovács , kell lennie szerszámának, mivel megszabadítja kezeim. Jó lelkű az öreg , tudja ,hogy nem én vagyok ki bűnbeesett, meg fog segíteni meglásd!”- adta tudomásimra a lyány.
Azon okért, hogy ezelőtt még nem jártam eme vidéket, bizony ismerősöm sem volt erre ,így Ágnesre ,( mert hát ez volt a lány neve), hagytam a gondolkodást.
Elhagyván rejtekünk, útra keltünk , s hamarosan megleltük az öreg mesterműhelyét. Ajtaján belépve orcánk kipirosodott a tűz melegétől , izzó vasat sújtotta kalapácsával az ősz . Az öreg elvetette kalapácsát meglátva boldogult barátjának lyányát, majd megszabadította Ágnest béklyójától . De nem időzhettünk ottan sokáig, búcsút vettünk tőle , s tova mentünk . Egy pandúr sem volt a faluban ,mert azok bizony minket kerestek a környéki falukban , így kipányváztam pejkóm a falunak egy dús gyepű részében , ahol nem ritkaság a mén látványa , majd beljebb tértünk , hogy szomjunk , s farkaséhségünket csillapítsuk. A Nap már régóta nyugodott ,így személyünk rejtve maradt a rosszakaróktól. Betérvén a csárdába , a söntéshez bátorkodtam menni ,ahol a kocsmárosné mérte a bort. Ételt s italt egyaránt kértem , no meg egy rejtett helyt ahol ,egy pandúr sem lel minket. Kedvünkben járt a kocsmárosné ,mert ő is jól ismerte Ágnest , s tudta róla , hogy nem gyilkos , mert ismerte ő az atyát , hiszen híve Istennek , csak a gaz szolgálójának nem. Külön helységt kaptunk a segítő asszonytól, jól is volt a dolgunk , de nem sokáig , mert a kocsmárosné sietve költött ágyunkból minket , hogy menjünk onnan hamar , mert négy pandúr zörgeti az ajtaját a csárdának, és biztosan nem inni jöttek ,mert akkor nem ilyen sietős a dolguk nékik!
3.rész.
A csárdabéli veszedelmünk elkerültük hála a jó lelkületű kocsmárosnénak , aki a csárda udvarában álló kútnak a kávája köré hurkolt gúzzsal segített annak a mélyibe ,szerencsénkre elkerültük a vasba verést vagy tán még a bitófát is.. A jó asszony ésszel volt, mert megszánta a pandúrokat borocskájával amitől még az a kevés sütnivalójuk is oda lett ami volt nekik. Jó ideje volt már a pandúrok továbbállásának s mi még a kút mélyén voltunk, de a jóságos Teri asszony, akinek nevét Ágnestől tudakoltam meg gondolta ,hogy visszakívánkozhattak volna a söntéshez s megfoghattak volna minket , így hát megkésve,de fölkerültünk a csárdaudvarra. Napkelte előtt búcsút vettünk a csárdától s visszatértünk derék pejkómhoz . Leheveredtünk ottan ,hogy megpihenjünk , s hogy kieszeljük miként tegyünk eztán. ,,Én betyár vagyok s idegen e tájott , nem tudom hogyan tegyünk , hogy újból békességben lehess,de te, ki ezen falu igaz lyánya vagy ismerheted miként bánhatunk el a gazzal. Fejbe nem parittyázhatom , mert akkor el nem jár a nyelve tettiről. Beszélj hát te lyány!”
,, Büntetést érdemelnek kutyái is akik szülőim ellen vétettek, de a legszigorúbbat még is ő érdemli és ha kezeim közé véttetik akkor…..”. ,,Akkor hogyan lesz?”-kérdeztem, de nem válaszolt kérdésimre, csak a szemben álló viskó előtt álló díszes viseletű ferfiakat nézte mikor…. ,, Tudom én ! Gyere…..,még nem is mondtad nevedet te legény!” ,,Dénes vagyok én , Fabricius Dénes a becses nevem!De ne nevezz meg gyakran engem, mert a pandúr is meghallhatja! ” ,, Akkor hát gyere te legény!”. Odamentünk s Ágnes megszólta a díszes viseletű férfiak a közül az aggot. Én csak hallgattam anélkül ,hogy tudomásimra adta volna miként kíván tenni. . ,,Csete uram tudja ,hogy mivel vádolnak engem,de kérem ne adjon pandúrkézre ,mert nem vétettem,ahogyan híre ment annak! Segítségét kérem kendnek ! Mert ha mégsem segítene ,akkor elárulnám a Bárdos Mihálynak, hogy a lányának a kérőjének az apja ,biz az kend uram, miként beszélt ellene a szomszéddal esett birtokvitájában, boldogult édesapámtól tudom!”- Ágnes ezzel maga mellé állította Csete Ferentz urat , kinek bírói tisztje volt , s szerencsénkre nem katolikus , tudtam meg Ágnestől. A lánykérés megtörtént odabenn a házban , melynek vékonydongájú ablakán mi is benézhettünk. Azután visszatért mellénk a bíró uram, akivel Ágnes tudatta miként kíván tenni a rossztevő ,sátánkutyák ellen.
ALEXY ZSANETTŐL:
Mikor kifordultam uram udvarából észrevettem egy nagyobb lovas menetet, ami a ház felé tartott. „Pandúrjaink igazi válogatott testőrsége az igazságnak és közrendnek. Erőteljes szép alakok, verekedők nagyon hallgatnak rájok, tolvajok elfutnak előlük, haramiák jobban respektálják mint a katonát, vasmarkuk fogására megalszik a csárdajáró jó vér, karikásuk pattintása elől bokorba bújik a bitang, és duplapuskájuk csövét kerüli a betyár.” Így hát jobbnak láttam minél hamarabb odébb állni.
Mentemben megpillantottam egy jókora házat, ahol násznép sereglett. Gondoltam betérek egy kicsit, a pandúrok úgyis őröket állítottak már az útra. A vőfély állt az udvar közepén és nagy hanggal üdvözölte a háznépét: „Alázatossággal léptem e hajlékba, az isten áldása szálljon a benne lakókra. A házigazdától bocsánatot kérek, hogy tisztelt házába belépni merészkedek. Jövetelem okát elmondom én bőven, mert egy szép eskövő van nálunk készülőben, melyre a családot általam hívatja a vőlegény és az ő tisztességes atyja, aki a fiának és annak jegybeli párjának a templomban tartja eskövőjét, saját házánál meg a mennyegzőjét. Ennek a szép napnak megüljük a torát, készít is a gazda bőséges vacsorát, és kéri, hogy szíveskedjenek egész családjukkal nála megjelenni.” - Ezután fejébe csapta bokrétás kalapját s dobbantott néhányat a szalagokkal feldíszített vőfélybotjával. A felhívásra előhozták a menyecskét is, aztán szép szavakkal elbúcsúztatták a családtagoktól.
Közben egy pletykát hallottam, ami izgalomban tartotta az egész társaságot. Ez ugyanis arról szólt, hogy egy szökött bűnöző garázdálkodik a faluban és a pandúrok nem bukkantak még a nyomára. Persze rögtön magamra ismertem ebből a kis elbeszélésből és úgy döntöttem, hogy biztonságosabb még itt maradni, majd később ráérek kereket oldani. A templomban a mennyegző gyorsan lezajlott, csete-paté nélkül. A nép a falu fogadójába sereglett, ahol ismét a vőfély köszöntött minket: „Ünnepünkön kívánunk, egy kellemes jó estét, derű, öröm, járja át ma minden vendég testét. Vidámságod, jó kedved, boldogság lesz látnunk, örvendünk, hogy eljöttél, mert nagyon is vártunk. Zene is lesz, táncolhatsz, kapsz enni inni,ölben kelljen reggel majd, téged hazavinni. Lábadról mindkét cipőd, le kell ma táncolnod, jó lenne, ha szemöldököd nem kéne ráncolnod.”- fejezte be kedélyesen.
Nah, aztán én megfogadtam tanácsát és vigadoztam egész éjjel. Jól felöntöttem a garatra, így megoldódott a nyelvem, elbeszéltem ott minden atyámfiának hogyan menekültem meg a gazdám haragjától, és hogyan tettem eddig lóvá a pandúrokat. Először tréfára vették a dolgot, de aztán mégiscsak bökte a csőrüket. Az egyikük, aki talán a legjózanabb volt, elszaladt jelenteni az esetet, miszerint egy részeg disznó azt híreszteli, hogyan húzta csőbe a közrendnek őreit. Több se kellett nekik, rögtön ugrottak, hogy becserkésszenek és rám róják méltó büntetésem.
De nekem több sütnivalóm volt, mint, hogy megvárjam őket, így kótyagosan bár, de elindultam az istálló felé, megfogtam kölcsönvett lovamat és felpattantam rá. Ekkor már láttam őket a távolban így fitymálón odakiáltottam nekik: „Uraim! Minden tiszteletem a maguké, köszönöm. hogy idefáradtak, de sajnos most el kell mennem.. Emlékezenek rám, Fabrícius Dénesre, akinek még egy teljes éjszakát sikerült átmulatnia, úgy, hogy önök üldözték!”- Nevetve megemeltem kalapom feléjük és elvágtattam a messzi pusztába.
