Új évben egy-kétúj szösszenet!:)
Suta Máté tollából:
Miután megvacsorázott a betyár elment egy kicsit könnyített magán. Hamar elaludt hisz egésznap elfáradt, tudta hogy holnap várja a következő kaland. Elég soká kelt fel másnap Fabricius Dénes, amikor meglátta hogy nincs ott a gulya jó nagyokat nézett. „Hát hová tűntek ezek??” mérgelődött magában, majd hirtelen meglátott valakit a nádasban.
- Ki vagy te? – ordította – És a fontosabb mit keresel itten?
A furcsa alak nem válaszolt csak nagy mosollyal elvágtatott. Fabricius Dénes egyből lóra ugrott, és követte őt amíg csak tudta. Mikor már majdnem utolérte egy hatalmas ménes közé keveredtek. Egy pillanatig szem elől tévesztette a másik betyárt, ám mikor tisztult a kép észrevette és utolérte. Fabricius Dénesnek könnyebbséget jelentett, hogy az ismeretlen alak lova megbotlott és a betyár a földre hullt. Dénes odavágtatott lováról leugrott és így szólt:
- Ki volnál te?
- A nevem Gulyás Pali.
- És mit kerestél ott reggel a helyemen?
- Tudok valamit ami téged is érdekelne.
- Igen és mi volna az?
- Láttam éjjel ki lopta el a gulyád megmaradt felét.
Folytatjuk
Czecze Dorkától:
De hisz’ az az út sem tartott sokáig, csak éppen a kocsmáig. Az elhatározás,mi szerint eltűnök a városból szertefoszlott,hiszen a jó öreg pálinka és a tánc csak úgy hívogatott be engem. A bejáratban állva a segítőkész csaplárnét pillantottam meg. Odamentem hozzá és megkérdeztem:
- Hej, kendecske! De rég láttuk már egymást. Csak nem pihengetünk? Hozzon nekem egy üveg pálinkát!
- Egy üveggel, édes fiam?! Nem lesz az egy kicsit sok?
- Igen, egy üveggel, de ne kérdezősködjön, inkább hozza a pálinkámat!
Miután a pálinka megérkezett Fabricius Dénes egyedül töltve az estét János bácsin gondolkodott.
-„Vajon túlélte az öreg? Muszáj elmennem ebből a faluból?”
Mivel –e hosszas mélázásnak semmi eredménye nem lett, a körülöttem lévőket figyeltem meg, hiszen három részeg ember jött be nagy hangzavart csapva.
- Üdv, emberek! Mivel ez egy fontos nap a lányom életében, így meghívlak titeket a lakodalomra. Gyertek csak utánam-szólt a kissé zömök, bajuszos ember, akin látszott, hogy már állni is alig tudott.
A tömeg megindult kifelé, mely a kocsmárosnét egészen feldühítette.
- Megállj, te Józsi! Ide mersz jönni és a vendégeimet átcsalogatni?!
A nőről sugárzott a düh, így nem meglepő, hogy egy részeg embert fejen ütött a pálinkás üvegemmel. Mivel ez az ember senkit se érdekelt, így az emberek elmentek, az ingyen ital és étel valamint muzsika reményében. Mi kell ezeken kívül a jó estéhez? Semmi.
A fejbe ütött ember esete felelevenítette bennem János bácsit, így eldöntöttem, hogy a kocsmárosnét is magammal viszem a lakodalomra, hogy legyen társaságom az estére.
A meggyőzés gyorsan ment, így mire észbe kaptam, már a mulatozó nép között voltam.
Elnézve az emberek önfeledt táncát ráeszméltem, hogy nem futhatok el bűnöm elől, így eldöntöttem, hogy megnézem János bácsit. Az elhatározásom ismét kudarcba fulladt, hiszen miután megláttam a mennyasszonyt, eldöntöttem, hogy addig nem megyek el innen, míg szóba nem elegyedek vele. És ismét nem valósult meg a tervem, hiszen a hosszan tartó mulatságra hivatkozva az ifjú pár elment.
Csalódottságom következtében újra elindultam János bácsihoz…
Dér Henitől:
Hónapok teltek el ideérkezésem óta. Ezalatt az idő alatt jól összeismerkedtem a helyiekkel.
Egy idős öregúr mutatott be mindenkinek, nagyon jól összebarátkoztunk, s szállást is adott.
Egy napon a betyárral (akivel érkezésem óta már békét kötöttem ) útnak indultunk a napi betevőért.
Hazaérve az öregúr felesége ezekkel a szavakkal fogadott:
-Adjon Isten Fiam!
-Fogadj isten kedves asszonyom!
- Nem fogja elhinni milyen tragédia történt. Férjem uram éppen egy birkát hozott hazafelé, amikor a birkát meglátván egy nádi farkas hirtelen megtámadta, s szerencsétlen uram tehetetlen maradt. Még most sem tudom, hogy mit keresett arrafelé. -zokogott az asszony,s könnyes arccal folytatta.
- Karjából ömlött a vér, s az arca annyira összeroncsolódott,hogy már nem tudták megmenteni. -mondatát befejezve újra sírni kezdett.
Nem hittem a fülemnek. Sápadtság öntötte el az arcomat, olyan fájdalmat, mint akkor talán még sohasem éreztem.
Néhány nap múlva úgy döntöttem, hogy sétálok egyet , próbálom elfelejteni a történteket.
Rengeteg ember gyűlt össze az utcán afféle körmenet lehetett. Elöl a pap vitte a keresztet utána pedig a hívei mentek. A pap előtt az emberek tiszteletüket kifejezve meghajoltak. Közelebb mentem és végignéztem a menetet.
Benkő Alíztól:
Már ösz derekán járhat az idö majdnem egy éve, hogy letelepedtem itt Orosházán. Három hónapja feleségül vettem az én egyetlen Julcsámat. Szerencsémnek köszönhetöen meg persze jó alkuvó tehetségemnek, ha jól emlékszem, akkor úgy egy hónapja tudtam venni elég olcsón öt darab juhot melyekre most is vigyázok. Szépek és olyan békésen legnek, hogy egészen meg szerettem velük tölteni idömet. Sokszor elgondolkodom, hogy hogyan is éltem az elött, hogy megtaláltam ezt a békésebb falut. Sajnos viszont így kevesebb idöt tölthetek Julcsival, de mondtam neki, hogy amit megtehetjük fogadunk egy pásztor föleg, ha beköszönt a tél és több tenni való akad a ház körül. Idáig jutottam, amikor a szamaram elkezdett ,,kiabálni” erre én gyorsan talpon termettem, ugyanis eddig az enyhe ösznek köszönhetöen egy bokor mellet pihentem onna szemlétem a nyájat meg a szamarat. Oda mentem hozzá megnyugtattam, de mivel semmi fenyegetöt nem láttam és úgy döntöttem, meg igazság szerint késöre is járt ezért elindultunk hazafelé…
Szemenyei Valentin tollából:
Indultam is, Vásárhely irányába mentem volna, a város szélén jártam már amikor megláttam egy jobbágyot a gazdája földjén dolgozni. Állattal dolgozott a báttya’ bizony nagy bivalyokat fogott az ekébe és szántotta a földet. Megtetszett nekem ez a könnyűnek éppen nem nevezhető munka és megkértem az öreget hogy híjja már ide a gazdáját hadd beszéljek vele. Így is történt, és másnap már munkába is állottam. Valóban nehéz volt a munka de a gazda rendesen megfizetett így hát csak nem hagyhattam ott ezt az állást. A várost eleinte a rossz fogadtatás miatt nem szívleltem de egyre jobban megkedveltem az itt élő tanyán nevelkedett emberek miatt. Nem akartam persze sokáig maradni, de pénzhez kellett jutnom és ez a munka pont kapóra jött. Két hónapig robotoltam a földeken volt hogy állattal volt hogy egymagam, de a lényeg az hogy sikerült annyi pénzt összekeresnem hogy továbbállhassak. Végleg Vásárhelyre készültem. Így telt hát el ez a valamivel több mint két hónap itt Orosházán, ezen a betyároktól hemzsegő településen.
Varga Balázstól:
... Nos, vagy mégis? Szóval ott hagytuk abba, hogy a saját ravatalomon vehettem részt. Az eseményen részt vett az anyám, a Bandi, meg még néhány haramia, akik feltehetően az ő szolgálatában álltak. Mindenki meg volt győződve róla, hogy halott vagyok, egy pillanatig még én is elhittem. Magamban elkezdtem szökésem tervét fontolgatni, de először még rá kellett jönnöm, hogy hogyan maradhattam életben. A válasz egyszerű volt, hiszen a fejem csakúgy lüktetett és majd szétpattant, ráadásul éreztem, hogy hátul a koponyámon egy meglehetősen nagy púp éktelenkedik. Hamarosan összebírtam rakni a képet. A helyzet úgy állt, hogy nem végeztek túl alapos munkát, hiszen azt hitték, hogy engem csak úgy el lehet intézni azzal, hogy egy husánggal fejbe csaptak, érti a kedves olvasó? Engem a nagy Fabrícius Dénest, ilyen könnyen nem! Elmélkedésem második fele kissé hangosra sikerült, ezáltal azzal a furcsa jelenettel kellett szembesülnie a „megjelenteknek”, hogy a hulla felüvölt, hogy „ilyen könnyen nem!”. Innentől kissé sietős lett a dolgom, hiszen gondoltam, hogy nem nézik majd túl jó szemmel, hogy még élek. Felugrottam és elkötöttem a Bandi lovát és elvágtattam. Ellenállással, azonban nem kellett számolnom, a banditák lemerevedve és elfehéredve álltak, anyám meg elájult. Ezután célul ismét Orosházát tűztem ki, mivel erre a legkevésbé sem számíthatnak, hogy visszatérek oda, ahol elkaptak…
Szabó Melinda kisasszonytól:
Másnap már korán hajnalban elindultam az öregúrral, aki a hivatalba igyekezett, míg én a földjét művelem. Még akkor is kételkedett megbízhatóságomban, hiába bizonygattam, hogy nem áll szándékomban becsapni. A helyében lehet, én sem bíztam volna meg egy olyan zsiványban, mint magam.
Rövid séta után észrevettem, hogy több ember áll az utcán, asszonyok beszélgetnek egy bizonyos ház kerítésénél. Aztán hangos jajveszékelést hallottam, sírást, gyerekkacajt, egyszóval mindenfélét. Mikor odaértünk, az öregúrral bepillantottunk a nagy udvarba a kerítés felett. Kisebb megrökönyödéssel észrevettem, hogy két magas székre fektetve áll egy koporsó, koszorúval a tetején. Az emberek, akik a közelebbről körülállták, szemei vörösre duzzadtak. A legtöbb embert inkább a kíváncsiság vezérelte oda, s kérdőn tekintettem a mellettem álló öregúrra.
- A jó Pista halt meg pár napja. Nagyon szeretett inni, én mondom, nagyon. Nem is tudtam, hogy ma ravatalozzák. Az a hamiskártyás… - sóhajtott fel szállásadóm, s látszólag mélyen belemerült emlékeibe, bajsza alatt többször is elmosolyodott.
Visszafordítottam tekintetem az udvar közepére, sok ember arcán végignéztem. Az asszonyok sokkal jobban elérzékenyültek, kik nem is ismerték annyira. A férfiak rideg komorsággal nézték a koporsót, mely örökre elfedte a testet. Szemeim egy asszonyon akadtak meg, aki a földön térdelve sírt. Az öregúr észrevette, hogy azt az asszonyt nézem.
- A felesége volt. Higgye el, nem az urát sirassa az sem, csak a pénzt, amit eddig a férjura keresett.
- Nekem őszintén szomorúnak tűnik.
- Eh… - legyintett, s figyelmem nem kerülte el, hogy lekapta a fejéről kalapját. Ő is megadta a halottnak azt a tisztességet, amit megérdemel. Így tettem én is.
Az imént azt mondta az öregúr, hogy a nő a pénzt siratja. Hát csakugyan? Hiszen a házuk sem arról árulkodik, hogy főúr lett volna az a jó Pista. Bár ő maga honnan is tudhatná?
- Majd később részvétemet nyilvánítom. Most már igazán induljunk, nem időzhetünk egész nap. A szatócshoz is el kell mennem. Hajaj, így is annyi a teendő! – panaszkodott, majd egy gyors mozdulattal fejére kanyarintotta kalapját, s elindult. Követtem útját, de vállam fölött néha-néha visszapillantottam.
Alig érkeztem ide, máris haláleset fogadott ebben az Orosházának nevezett faluban. Mintha én hoztam volna ide a balszerencsét. Na még csak az kellene.
