Madarász Zsófié

EGY KALANDOR TÖRTÉNETE III.

Kvártély híjján egy magára hagyott pajtában éjszakáztunk kedvesemmel, mikor szöget vert fejembe a gondolat:

Akár milyen betyár is vagyok, mégsem tengethetem életemet egy pajtában, főleg hogy most már Marcsikára is gondolnom kell, aki nem ilyen sorhoz szokott. S azzal hajtottam álomra a fejem, hogy bizony másnap munka után nézek.

Ahogy a reggeli fényesség -és egy kakas rikácsoló hangja- felébresztett, s láttam, hogy sajnos fogytán a félretett eleség, végképp elhatároztam magamat a munkakeresés ügyében. De ahogy lenni szokott, ismét megtalált a jószerencse: a faluban járván meghallottam, hogy egy háznál igen sürgősen számadó juhászt keresnek.

Amint ezt meghallottam, indultam is a házhoz. Itt azzal fogtak, hogy felvennének szivesen, de a fizetés igen kicsinynek ígérkezett. Már azt is gondoltam, hogy más munka után nézek, amikor megállapodásra jutottunk azzal, hogy szállást biztosítanak a szerény fizetés mellé. Ezzel megkötöttük az egyességet.

Tudtam, nem lesz könnyű, de búcsút kell mondjak betyárlétemnek, és nem szabadíthattam meg gazduram nyáját egy birkától sem, mert aztán nem lenne se munka, se kvártély, de talán még Marcsikám is visszasírná magát az apjához. Kedves galambom nélkül pedig mit sem ér a létem, se Orosháza vidékén, se más helyen.

Napjaim nyugalommal folytak, nemsokára már külön házban éltünk galambommal, s a vidék számadóit is megvendégeltük olykor. Így lettem én betyárból számadó, vándorból orosházi ember, s magányomat is elcseréltem Marcsikáért.

Tóth Kittié:

Az éjszakát egy faluszéli fogadóban töltöttem.Meg kell hagyni,ezen a környéken nagyon kedvesek az embertek.Reggel,sőt mondhatni még csak hajnalodott,óriási csörgés-zörgésre,kiabálásra ébredtem.Mivel jobb dolgom nem akadt és időmből is futotta,elgondoltam,hogy megnézem mi történhet ebben a kedves faluban ami ekkora riadalmat kelthet.Sietve felugrottam a lovamra,egy "Isten áldjon"-t mondtam a fogadós öregembernek és gyorsan elvágtattam a zsivaj irányába. De nem kellett messzire mennem mert a zaj már egészen közel járt. Ekkorra már a falu jó része egybe gyült.Mostmár tisztán láttam, hogy két legény próbál megfékezni néhány elvadult lovat.Mivel kora reggel volt,az úton asszonyok sokassága hordta a vizet a közeli kútról,akik közt óriási riadalmat keltett a megvadult lovak látványa és futottak amerre csak láttak.A legényeknek néhány ügyes mozdulattal sikerült megfékezni a megbokrosodott lovakat.Mire végetért az ügy,rengeteg ember gyült össze,ez aztán igazi falusi szokás látszott.Hatalmas port kavart ezen a meleg száraz nyári reggelen ez a néhány állat keltette riadalom.Elterveztem,hogy a délelőtt további részében utamat a falu központja felé folytatom és megnézem a település azon részét is.Néhány utcával arrébb már tudták az egész történetet az elejétől a végéig persze már némi változással.Hej ez a falusi élet...

Ahogy haladtam a faluban egyre bentebb,megpillantottam néhány módosabb házat amiről megsejtettem,hogy jó helyen járhatok.Lassan mentem,hogy mindent jól szemügyre vehessek,nem volt hová sietnem.Betértem egy utcába,ahol egy kis nádtetős háznál sarkig tárt kapukkal találtam szembe magamat.Rengeteg ember sietett ide,gondoltam benézek,hátha látok valami újjat.Rögtön megláttam,hogy egy szomorú eseményre tértem be erre az udvarra.Éppen egy temetés előkészületei zajlottak.A környék lakossága egybegyült,hogy együtt sirassák el - mint később megtudtam - a korához képest fiatal embert,aki két nappal ezelőtt halt meg.Különben szegényesen zajlott a temetés,csak egyszerü koporsó itt-ott egy kis faragott mintával és ez mind az udvarban.A közeli hozzátartozók mind-mind fekete gyászos ruhát viseltek.Azután a falun kersztül egy gyászmenet keretében elvitték a halottat a temetőbe.Egy pap,némi pénz-jutalom fejében,egy rövid beszédet tartott az összegyülteknek az elhunytról.Utána ebédet tartottak a háznál,sokan voltak,igy gondoltam elvegyülök a falusi nép között és reménykedtem,hogy némi ennivalóhoz is juthatok,mert valljuk be tegnap elött már nem most volt.Ez a tervem sikerült is,mert senkisem figyelte,hogy én ki vagyok,mindenki búsult még az is,aki nem is ismerte a legényt.Annyi bizonyos azt hiszem,hogy nagyon szerethették a fiúkát.A halotti tor még javában tartott,mindenki ivott már jó néhány pohár borocskát és szomorú régi történetek mesélésébe merültek a jelenlévők.Mikor már kezdtem érezni a bor hatását,legjobbnak láttam,ha visszamegyek a tegnapi éjszakámnak otthont adó fogadóba és nem lábatlankodom tovább a gyászolók között.Megköszöntem mindent,ahogyan illik és lovamat összeszedve visszatértem a fogadóshoz,aki örömmel fogadott.Legjobb leszz hha azonnal alszom egyet...

Malya Zolitól

Fabricius Dénes

I.rész:

Kiérvén az ingoványból, nemesb földre tévedtem. Szilárd volt az, ahogyan jó alföldinek kell lennie. Rackák legelésztek seregestül , pásztor nélkül. Mondottam magamban, de jó dolguk van ezeknek a juhászoknak, de a toportyánoknak is, mert azok bizony nem vetik meg a rackahúst. Nem tudtam mire vélni , mert hát az előbbi vigyázta a nyáját , no de azt csak az itteni népek tudhatják, ezért tova mentem.

Beljebb érvén ,népek sokasága látszott. Keresztes menet volt az, amit az orosházi emberek kísértek. Kíváncsiságom odavezetett a sokasághoz ,hogy megtudakoljam mi az eset.

Egy sötét hajú pór ácsorgott közelembe ,akit megszóltam , hogy adja tudomásomra a nép egybekelésének okát. S neki ez volt a felelete: ,,- Orosháza hanem egyik legszebb lánya életét vette szülőinek, azt beszélik ,hogy maga az ördög szállott beléje ,mert hát nem volt oka erre a szörnytettre, egyenlőn szerette s tisztelte apját-anyját.” Ekkor hát én is csatlakoztam a menethez ,mellyel a házhoz érvén rossz kedvem támadt . Az ajtónál két pandúr strázsált , s ki tudja még mennyi a házban. Tartózkodtam tőlük ,mert nem álltam jó legény hírében , s meghúztam magam a sokaság mélyében. Kinyílt az ajtó s azon kilépett egy díszes viseletű ember, négy pandúr és maga a lyány. Kecses ,vörös hajú szép teremtés ,nem éppen gyilkos lelkületűnek látszó. Durván ragadta vállain két pandúr, kezei vasban. Arcán látszott a szomorúság , zokogott. márpedig egy szörnyetegnél nem szokott a könny látványa.

Az atya közeledtére , ártatlanságát bizonyítani akarván búkeserves sírással kísérvén ártatlanságát hajtogatta , bízva ,hogy meghallgatja őt az orosházi emberek sokasága, de nem lelt pártolóra.

Az emberek szájukra vették ,hogy az atya előttük űzi ki az ördögöt a lányból a megnyugvásukért.

Ezt már nem viselhettem,-,, Meg kell mondanom nem vagyok jó hírű, a pandúrok szemében még úgysem, áristomba nem vágyok ,de szavamra ez a lyány nem bűnös”. Kipányvázott lovamat sietve eloldoztam ,ami legelt még én kíváncsiskodtam, felvont sárkánnyal oldalamon lovamra ültem ,majd a népeken át törtem hirtelen a pandúrok közé , s amíg azok a földön heverésztek én mögöttem a szép teremtéssel megiramodtam az ingovány felé.

Ott kérdőre vont , hogy miért segítettem neki. S én ekképp feleltem: ,, Tudod e ,hogy mire készült az atya , meg a pandúr sem ver jókedvében vasba olyat akit nem az áristomba hurcol”. A lány zokogva elmesélte igazát a következőképpen:

,,Istenfélő vagyok ,s voltak szüleim is , így templomba is gyakorta járok. Az aki Isten szolgálója falunkban , szemet vet pórok lánygyermekeire , s titkon nem hagyja azokat békességben. Nem tűrtem egy pillanatig sem ,s azzal terheltem tudatát ,hogy Orosháza népének tudomására fog kerülni miként gyalázza egyháza szabályait , s az ártatlanok lelkét ,de ,hogy óvja személyét a gaz , rám terelte a szörnytett elkövetésének gyanúját, szavam hitelét, s drága szeretett szüleimet  vesztettem ezért mindörökre”.Eme gazságot hallván irtózatos haragra gerjedtem, annak okán ,hogy hajlamos volt ilyen szörnyűséget véghez vinni maga Isten szolgája. Kutyái parancsra végeztek egy szerető családdal .-,, Ezt meg kell torolni , ezért ügyemként fogadom még ha vissza is kell térnem az áristomba vagy ne adj Isten a bitófára, mert itten sok a pártolója az atyának , bizony a tisztesek közt is……

2.rész:

Híre terjedt a környéken tettimnek, a lyány megmenekülésének. Keresték nyomaink,de hál(a) Istennek nem lelték azokat. Baj volt az ,hogy a kecses teremtésnek még vasat hordtak kezei , mert addig még attól meg nem vállunk ,addig a népben meg nem bújhatunk. ,, Szülőim régi jó barátja patkolókovács , kell lennie szerszámának, mivel megszabadítja kezeim. Jó lelkű az öreg , tudja ,hogy nem én vagyok ki bűnbeesett, meg fog segíteni meglásd!”- adta tudomásimra a lyány.

Azon okért, hogy ezelőtt még nem jártam eme vidéket, bizony ismerősöm sem volt erre ,így Ágnesre ,( mert hát ez volt a lány neve), hagytam a gondolkodást.

Elhagyván rejtekünk, útra keltünk , s hamarosan megleltük az öreg mesterműhelyét. Ajtaján belépve orcánk kipirosodott a tűz melegétől , izzó vasat sújtotta kalapácsával az ősz .  Az öreg elvetette kalapácsát meglátva boldogult barátjának lyányát, majd megszabadította Ágnest béklyójától . De nem időzhettünk ottan sokáig, búcsút vettünk tőle , s tova mentünk . Egy pandúr sem volt a faluban ,mert azok bizony minket kerestek a környéki falukban , így kipányváztam pejkóm a falunak egy dús gyepű részében , ahol nem ritkaság a mén látványa , majd beljebb tértünk , hogy szomjunk , s farkaséhségünket csillapítsuk. A Nap már régóta nyugodott ,így személyünk rejtve maradt a rosszakaróktól. Betérvén a csárdába , a söntéshez bátorkodtam menni ,ahol a kocsmárosné mérte a bort. Ételt s italt egyaránt kértem , no meg egy rejtett helyt ahol ,egy pandúr sem lel minket. Kedvünkben járt a kocsmárosné ,mert ő is jól ismerte Ágnest , s tudta róla , hogy nem gyilkos , mert ismerte ő az atyát , hiszen híve Istennek , csak a gaz szolgálójának nem. Külön helységt kaptunk a segítő asszonytól, jól is volt a dolgunk , de nem sokáig , mert a kocsmárosné sietve költött ágyunkból minket , hogy menjünk onnan hamar , mert négy pandúr zörgeti az ajtaját a csárdának, és biztosan nem inni jöttek ,mert akkor nem ilyen sietős a dolguk nékik!

3.rész.

A csárdabéli veszedelmünk elkerültük hála a jó lelkületű kocsmárosnénak , aki a csárda udvarában álló kútnak a kávája köré hurkolt gúzzsal segített annak a mélyibe ,szerencsénkre elkerültük a vasba verést vagy tán még a bitófát is.. A jó asszony ésszel volt, mert megszánta a pandúrokat borocskájával amitől még az a kevés sütnivalójuk is oda lett ami volt nekik. Jó ideje volt már a pandúrok továbbállásának s mi még a kút mélyén voltunk, de a jóságos Teri asszony, akinek nevét Ágnestől tudakoltam meg gondolta ,hogy visszakívánkozhattak volna a söntéshez s megfoghattak volna minket , így hát megkésve,de fölkerültünk a csárdaudvarra. Napkelte előtt búcsút vettünk a csárdától s visszatértünk derék pejkómhoz . Leheveredtünk ottan ,hogy megpihenjünk , s hogy kieszeljük miként tegyünk eztán. ,,Én  betyár vagyok s idegen e tájott , nem tudom hogyan tegyünk , hogy újból békességben lehess,de te, ki ezen falu igaz lyánya vagy ismerheted miként bánhatunk el a gazzal. Fejbe nem parittyázhatom , mert akkor el nem jár a nyelve tettiről. Beszélj hát te lyány!”

,, Büntetést érdemelnek kutyái is akik szülőim ellen vétettek, de a legszigorúbbat még is ő érdemli és ha kezeim közé véttetik akkor…..”. ,,Akkor hogyan lesz?”-kérdeztem, de nem válaszolt kérdésimre, csak a szemben álló viskó előtt álló díszes viseletű ferfiakat nézte mikor…. ,, Tudom én ! Gyere…..,még nem is mondtad nevedet te legény!” ,,Dénes vagyok én , Fabricius Dénes a becses nevem!De ne nevezz meg gyakran engem, mert a pandúr is meghallhatja! ” ,, Akkor hát gyere te legény!”. Odamentünk s Ágnes megszólta a díszes viseletű férfiak a közül az aggot. Én csak hallgattam anélkül ,hogy tudomásimra adta volna miként kíván tenni. . ,,Csete uram tudja ,hogy mivel vádolnak engem,de kérem ne adjon pandúrkézre ,mert nem vétettem,ahogyan híre ment annak! Segítségét kérem kendnek ! Mert ha mégsem segítene ,akkor elárulnám a Bárdos Mihálynak, hogy a lányának a kérőjének az apja ,biz az kend uram, miként beszélt ellene a szomszéddal esett birtokvitájában, boldogult édesapámtól tudom!”- Ágnes ezzel maga mellé állította Csete Ferentz urat , kinek bírói tisztje volt , s szerencsénkre nem katolikus , tudtam meg Ágnestől. A lánykérés megtörtént odabenn a házban , melynek vékonydongájú ablakán mi is benézhettünk. Azután visszatért mellénk a bíró uram, akivel Ágnes tudatta miként kíván tenni a rossztevő ,sátánkutyák ellen.

4.rész.

A lyánykérést követve Csete bíró urat pártunkon tudván megiramodtunk az Isten háza felé., de mielőtt odaértünk volna megvitattuk ,hogyan bújtassuk elő az ördögöt a szolgájából. ,,Kiszedem én belőle az igazat, ha felvonom a kakast meg fog eredni a nyelve meglásd!”- mondtam én Fabricius Dénes. ,, De a bíró uramnak kell meghallania azt mit mond és a sátánkutya biz a bíró uram jelnlétében meg nem fogjabevallanii tettit!”.-viszont mondotta Ágneském.

,, Akkor tán bújjon meg a bíró uram a rokolyád alatt te lány?!”.,, Nincsen ott helye Csete Ferentz úrnak, de a sekrestyében jól megférhet, mert azt csak egy lepel választja a kereszt mellől, s onnan jól lehet hallani még a suttogást is!”- Gondolatim szerint Ágnes kiokoskodta a tervet . Elrejtőzvén a sekrestyének posztója megett, Csete Ferentz bíró uram várakozott az atya vallomására.

Én is melléje heveredtem, mert a függő rongyoktól másként nem tehettem, s vártuk az igazság kiderülésének az eljövetelét.

Még mi csendben léptünk az Isten házába , addig Ágnes a templom görbevasú ajtaját ereje teljéből rendesen bevágta. Erre az atya kirohant s meglátta a lányt kivel oly ördögien bánt el. ,,Hát előkerültél te lány, tudod e gyermekem ,hogy keresnek a pandúrok?,,-mondta az atya. ,,Nem vagyok én kendnek gyermeke, nincsen már az ki engem gyermekemnek szólíthat , ezért tettiért  kend meg fog bűnhődni, de meg ám!”.,, Tudod lányom azt tartják ,hogy az ördög maga szállt meg tégedet, s nem tartanak épp eszűnek ,úgysem fognak hinni neked!”. Esőre állt akkor s hatalmas szélvihar kerekedett, az ajtót ki-be csapkodta, ami nem lett volna félelmetes ,ha a bíró uram el nem szunyókált volna , s nem horkantott volna olyan hangosan ,hogy még a mennydörgés is halkabb volt annál. Ekkor Ágneském tudta ám miként kell szólnia. ,, Mondd el mit tettél atya, mert én való igaz ,hogy az ördög cimborája vagyok, s ha nem ismered el ,hogy mit tettél rád uszítom őt ,s szurokká változtat!”. Az atya félelmében nehezen , de mégis megszólalt. ,,Nem akartam véget vetni szüleid életének, csak hát te nem engedelmeskedtél nekem, de nem akartam véteni ellened, bocsáss meg nekem leányom , megteszek bármit , amit csak kérsz, csak óvd meg bűnös életem!”

Bevallotta bűneit a gaz , s szerencsére bíró uram is hallotta , mert én bizony felráztam az álmából , mikor megeredt a bűnös nyelve . Még bíró uram a pandúrért kiáltott , én felvont kakasommal helyén tartottam . ,, Köszönöm Dénes jólelkűségedet , nagyon hálás vagyok,s  tartozom neked és szeretném ,hogy……!”. ,,Hogy……?” . ,,Mellettem maradj s légy az uram , de csak ha te is így kívánod!” ,, Dehogynem szeretnélek csak tudod nem akarom ,hogy vasba kerüljek ezért tovább kell állanom!”.S közbeszólt Csete Ferentz uram is: ,,Helyesen cselekedtél fiam, nem vagy te bűnös lélek, ha szeretnél, akkor bátran fogadd otthonodul Orosházát, s asszonyodul Ágnest!” A bűnösöket megbüntették, az atyát is s szolgáit is, s helyébe egy jólelkű lelkipásztor került.

Én bizony igent mondottam a nemes szókra , s felhagytam betyáréletemmel , és Ágneskémmel együtt boldogan éldegélünk . Ekképpen esett történetem nekem Fabricius Dénesnek , itten Orosházán.

GÁSPÁR DÁVID úrfitól:)

Amikor otthagytam a vásárt egy furcsa menetbe botlottam. Elég fura népség volt fekete ruhában, tehát megbizonyosodtam róla, hogy halottat visznek. Követtem őket a temetőbe ahol később el is földelték az elhunytat. No hiszen én már csak tudni akartam ki volt az a szerencsétlen, akinek a lelke eltávozott, így hát megkérdeztem az egyik gyászruhás embert. Eléggé módos paraszt lehetett, mert ruhája sokkal cifrább volt, mint a többi emberé. Ezt felelé kérdésemre: ,,Az öcsémet, a Jóskát temettük. Szegény,-Isten nyugasztalja-, nem vetette meg az italt így hát sokszor felöntött a garatra az istenadta, míg végül bele nem halt. Ám tekintetem hirtelen elkalandozott távolabbra, ahol egy szép lány állott egy köpcös, szintén úrias kinézetű ember társaságában. A ,,megboldogult” bátyja pedig bizonyára észrevette, hogy nékem nagyon tetszhetnék ez a kecses teremtés, mert rögtön áttért a tárgyra: ,,Szép, igen valóban szép lány , csak az apja a kocsmáros, az egy istenverése. Csak az uraságokhoz akarja a lányát hozzáadni, hogy jó sok pénze legyen utána. Ne tartsd a szemed sokáig azon a menyecskén, hiszen látom te csak egy egyszerű földi vagy, az apja olyan garasos ember, hogy az aranyért még a tulajdon szülejét is eladná az ördögnek.

,,Már pedig én nem hagyom ennyiben ezt a dolgot,-gondoltam magamban-ha törik, ha szakad enyém lesz az a lány. Elindultam hát, lassan sompolyogtam a kocsmáros és a lánya után. A fogadóba belépve leültem az ablak melletti asztalhoz. Nemsokára meg is jelent a kocsmáros, és odalépett hozzám: ,, Adjon Isten, mit hozhatok kendnek?” Én azt mondtam, hogy csak egy kis kancsó bort hozzon, mert mulatni akarok. Ez azt felelte, hogy hoz, de, csak ha meg tudom fizetni. Erre markába nyomtam egy kevéske lopott garast, és máris eltávozott. Ám amilyen gyorsan eltűnt, olyan gyorsan jelent meg a lánya az ajtóban. Hosszasan nézett engem és kedvesen mosolygott. Nem bírtam tétlenül várni, hiszen rajtunk kívül senki nem volt a kocsmában. Megfogtam a lányt és nyomban meg is csókoltam. Ő meg látszólag örült is neki. De hirtelen észrevettem, hogy az ajtónyíláson át az apja leskelődik. Tudtam, hogy ebből aztán isten bizony, nagy baj lesz. A menyecském bíztatott, hogy oldjak kereket, amíg nem késő. De én megmondtam neki kereken, hogy én nem megyek innen sehova, hiszen nékem már úgyis olyan mindegy, mint a szélső háznak, hogy merről fújja a szél, de nem hagyom a ,,babámat” magára. Nemsokára megérkezett a kocsmáros, de nem ám a boroskancsóval, hanem két darabont kíséretében. Inkább nem ellenkeztem, szomorúan néztem a lány sírását, meg a kocsmáros gúnyos vigyorgását.

Későre járhatott mikor a sebtében eszkábált áristomhoz értünk, ahol nyomban be is zártak. Most kerültem csak igazán kutyaszorítóba. Holnap meg majd az akasztófára kerülök, és akkor már az Isten se ment meg a haláltól. Bizony sok embert akasztott már a hóhér a szép lányok miatt. Hízott, nyakas hajdúk őriztek engem, csupa hétpróbás gazember mintha csak összeválogatták volna őket. A beszélgetésükből megtudtam, hogy az a gazember kocsmáros ültette a fülükbe azt a bogarat, hogy én zsivány vagyok. Telt múlt az idő, és furcsa mód, egy öreg pásztor jelent meg az éjszaka setétjébül, egy boroskancsóval a kezében. Az őrök nyomban elvették tőle, és kiitták fenékig. Nyomban fejükbe is szállt és nemsokára mélyen húzták a lóbőrt. A megmentőm pedig sok fiatalt megszégyenítő ügyességgel megkereste a kulcsot és kinyitotta az ajtót. Örültem, hogy végre nem kell az áristom,,pokolszagú” bűzét szagolnom, és mélyeket szippantottam a friss levegőből. Ámuldozásomból a pásztor hangja ébresztett fel: ,,Nem ismerem kendet, engem a kocsmáros lánya küldött, hogy segítsek kiszabadulni kendnek. Menjen innen minél messzebbre. Áldja meg a jó Isten! Mielőtt elbúcsúztam volna tőle, a lelkére kötöttem, hogy üzenje meg a lánynak, hogy nemsokára szerét ejtem a találkozásunknak. Az öreg sebes léptekkel eltűnt az éjszakában, én pedig kiérve a határba leheveredtem egy tölgyfa árnyékába.