Írott örökségünk

Tóth Ádám pennája:

1.

Mentem-mendegéltem a mocsaras orosházi tanyák közelében, amikor is ricsajt hallottam a falu főteréről. Közelebb érvén halottam a dobos bejelentését, arról a tényről, hogy hamarosan kezdetét veszi a vásár a faluban. Sok népek összegyűltek itt, egészen az apró néptől az asszonyokig, kackiás bajuszú urakig. Többek körbe állták a dobost, hallgatván hirdetését. Beljebb ámolyogok és látom, hogy többek már állítják fel sátraikat és készítik ki az eladni való portékákat. Sok pompás termékkel találkoztam itt, s igazán szemre való pej paripákkal, de bánatomra az én bugyellárisom teljesen üresen lógott, ámbár a gyomrom igen korgott. Szerencsémre látok néhány betyár cimborát, hátha megszánnak egy kis cipóval és néhány korty nedűvel…

 2.

Amikor a tiszántúli Orosházára érkeztem, átkelve a mocsaras, lápos vidéken, nagyon megszomjaztam és betértem a város közepén lévő csárdába, ahol mindenki az öreg kovács, Bicskei Pista haláláról beszélt. Szegényt váratlanul ragadta el a halál, hiszen a főtéren a vasárnapi vásáron taposta agyon egy megvadult ló. A temetése éppen a mai napon volt esedékes. Délután két óra körül a falu lakosai a városon kívüli köztemetőben gyűltek össze, hogy végső búcsút vegyenek. A ravatalozóban volt nyitva koporsó, ahol a hozzátartozók az elhunyt testét utoljára láthatják. Majd a ravatalozóból menet indult a sírhelyhez. Az elhunytat utolsó útjára kísérik. A pap beszédet mond az öreg életéről, majd a koporsót lassan befedi a föld.

Hargitai Ákos szüleménye:

S beülék abba a csárdába. Szétnézek, hát látom, vendég az van bőven, nem hiába járja felénk az a mondás :,,Nyiss egy csárdát és megélsz belűle”. Azonban még szerencsémre sikerült egy üres asztalt találnom ahova letelepedék. Kis idő múlva előkaparom pipám és dohányom. Megtömtem jó alaposan azt a pipát. Majd miután meggyújtotam élvezettel szíttam belűle. Haj egy külön könyvet megérne írnom errül a pipárul. Olyan nehéz módon sikerült ellopnom egy kereskedűtül hogy azóta csak ünnepnapon gyújtok rá. Na de hát füst után a torok szomjazik, megkérdem hát: -Csapláros mid van, hogy szomjamat oltsam? -Hát fiam van jó pálinkák és borunk, de a sörünk sem utolsó. -Bor jó lészen mennyiért adod? -Kettő koronáért. No miután megittam borom érdekes párbeszéd csapta meg a fülemet a szomszéd asztaltul. Szó volt benne egy gyönyörű szép lányról állításuk szerint olyan szép formás csípője volt, hogy minden férfi megkívánta. de hát a sors olyan kegyetlenül bánt egy olyan férjet kapott aki nem törődött vele, és hiába vótak mán házasok de hát gyereket nem nemzet, emiatt a lányka elég forró vérű lett. Nahát gondolum abból nem lesz semmi ha elnézök feléjük. Mivel tudtam dél körül járhat elindultam hát a tanyájok felé. Miután átvágtam magam magam a susnyáson megláttam a tanyájokat, s ott azt a lányt akiről a fogadóban szó esett. Tényleg megmondom őszintén szemre való tekintés vót. Miután odaértem kedélyesen hozzám szólott: -Táncsak nem maga az az embör aki a vidéket járja oszt abbul él él hogy más fáját felhasogatja? Futólag hallottam magárul. Nekünk is van egy diófánk ami sajnos kiszáradt, mondja miért vágná ki? No hát gondolom isten tudja ki az de ha már így adta magát az alkalom. –De jól gondolja, nos mive épp dél van én meg nem igen ettem egy kis kenyérért szalonnáért szívesen kivágom. Nosza hozta is a menyecske a baltát, én mög nekiláttam. Jó nagy fa vólt, tartott félóráig míg kivágtam, közben a menyecske tartott előadást a nyámnyila férjilül, különösen sokat panaszkodott arrul hogy nincsen gyereke. Noö miután kivágtam fát bemutatkoztam: -Nem vagyok én favágó, betyár vónék Fabrícius Dénes a becsületes nevem! No hát majdnem halálra ijedt tűlem. Miután sikerült eszméletihez térítenem megmondtam nem fogom bántani, majd utána elmesíltem életem történetjit. Mire végeztem a meséléssel ő uis elkezdett mesélni magárul, megtidtam Juli a neve sajnos a vezötéknevire nem igazán emlékszem. Egészen közel kerültünk egymáshoz, addig-addig míg nem a vánkoson találtuk magunat. Ekkor mán késő délutánra járhatott az idő. Mikor elbúcsúztunk egymástul aszonta utánom Dénesnek fogja keresztelni a fiát. No hát elsiettem a házok elől. Ahogy teletek múltak a napok elkaptak azok a kegyetlen zsandárok. Míg a dutyiban tengődtem egyszer csak gyün a padúr. Aszonta nekem hozott valamilyen levelöt. Nahát a Julcsa írtmmég pedig hogy három hét múlva lesz a fiam keresztelűje ,még ha titokban is, de örülne ha elmennék. Nohát nem köllöt sokat várni hét-nyolc nap múlva jött is a kedvező alkalom. Sikerült leütni a börtönőrt az éjszaka folyamán és megszöknöm. Nosza loptam egy lovat is rögtön elindútam Orosháza irányába. Mivel a börtönben meg tudtam a töbi betyártul hun vannak a rejtekhelyeik oda el tudtam rejtezni nappalra csak éjszaka tudtam haladni. Mikor aztán a falu határába értem néhány óráig elrejteztem. Majd titokban odalopakodom kedvesem házához. Habár a találkozó nem tartott sokáig sikerült megtudnom hogy holnap lesz a keresztelő, kaptam tűle annyi élelmet is hogy kihúzzam addig. Nohát más nap délben be is megyök a teplomba. Láttam hogy fiam egészségös szép gyermök lett, akárcsak az apja. Miután vége lött az egésznak nhány pillantást váltottunk Julival aztán indultam kifelé. De látom a templom előtt két zsandár száll le a lovárul, valószínűleg követhették a nyomomat….

Nohát, mondom, olyan vigadalom csapta meg fülem a fogadóból hogy csak csuda. Fogtam is a birkát kikötöttem, és betértem a fogadóba, letelepedtem egy asztal elé a székre és bort kértem. Miközben iszogattam azt gondoltam ilyen zöngés nincs a kocsmába egy átlagos napon. Kérdem is hát a csapostól miféle ünnepség lesz. Hát az válaszol mégpediglen azt, hogy éppen egy legényt búcsúztatnak a cimborái, mert megnősül. A falu legszebb lányát a Csinos Rozáliát veszi el, holnapután lészen az esküvő. No, mondom, ezt megnézem magamnak. Miután megittam a boromat elmentem, hogy túladjak a birkán. Nagy nehezen találtam egy orgazdát, a határba, akinek a birkát eladhattam. Nem sokat kaptam érte éppen csak ara volt elég, hogy három napig el tudjon élni az ember. Visszamentem a faluba, betértem a fogadóba, megkérdeztem a csapost van e szobája két napra, azt mondta van. Másnap körbejártam a faluz, és a határt, hogy ha valami baj van menekülőre tudjam fogni a dolgot. Szinte az egész napom ráment, a fogadóban megvacsoráztam, majd az esővizes hordónál megmosakodtam. El is gondolkodtam azon, hogy fogok majd besurranni az esküvőre, de hiszen minek gondolkodom rajta annyit, ha a vőlegény részéről kérdezik, honnan vagyok, akkor azt mondom a menyasszony rokonságából, ha a mennyasszony részéről kérdezik akkor pedig a vőlegény rokonságából. Másnap a kakaskukorékolás előtt ébredtem, keveset reggeliztem. Miután elkezdődött az esküvő csak távolról figyeltem a templomba se mentem be. Már alig bírtam várni mikor végre elkezdődött a lakodalom a dínom-dánom. Mivel a falu még fiatal volt nyugodtam csatlakozhattam, senki sem vont kérdőre. Ettem-ittam annyit amennyi belém fért, tudtam nem sokszor lesz ilyen alkalom többet. Futó pillantást vetettem az újdonsült párra, és őszintén megmondom jól mutattak együtt, irigyeltem őket a boldogságuk miatt de hát tudtam, betyárként nekem ebben nem lehet részem. A menyecske olyan szép volt hogy leesett az állam, mondtam ilyen lányt nem lehet kapni minden határba. Ahogy telt az idő a helyeknek kezdett feltűnni hogy nem oda való vagyok, azonban mielőtt komoly gyanakvásba kezdtek volna, gyors elsurrantam. Mivel ismertem a falut könnyen elkerülhettem az embereket. Fölpattantam a lovamra és gyorsan elvágtattam a határba.

Nohát be is tértem a fogadóba, természetesen a birkát kint hagytam kikötve természetesen. Mivel pénzszűkében voltam így éppen hogy alig csak egy kis bort tudtam venni. Egyszer csak a szomszéd asztaltól érdekes hang csapta meg a fülemet. A szóbeszéd szerint a szép Marikát elveszi a falu leggazdagabb emberének a fia a Fodros Marci. Állítólag annyira gazdagok hogy az országot is meg tudnák venni, ha akarnák. Habár alig érthetően de annyit sikerült kivennem a beszélgetésből, hogy a háztűznéző holnap lesz. Aha, akkor mondom én holnap elnézek afelé a Marciék felé, hátha van egy két elemelhető dolguk. Ezután kisétáltam a fogadóból, és a határba megpróbáltam keresni egy orgazdát, mert idefele azt hallottam a többi begyártól hogy Orosháza környékén él egy tehetős fekete kereskedő. Nem sok ideig bolyongtam, hamar megtaláltam,igyekeztem aron fölül eladni a birkát. Hát emberek ne tudjátok meg milyen kemény alkuba keveredtem vele, de azért csak sikerült eladnom. Gondoltam ha még nem is sikerül Marciéktól meglovasítani semmit akkor is kerestem néhány garast. El is érkezett a másnap, kifigyeltem mikor indultak el, majd, körülnéztem nem-e figyel valaki, mikor senki sem látott beosontam a portájukra. Szerencsére a béreseik még kint dolgoznak a földeken, habár tudtam nem sok időm van. Mivel volt már kellő tapasztalatom a zárfeltörésben, sikerült bejutnom. Elég nagy volt a házuk tehát gyorsan kellet cselekednem. Csak a drágább ingóságokat tettem be a tarisznyámba, elsősorban a pénzüket akartam megtalálni. Nagy nehezen egy láda legalján sikerült találnom legalább százötven koronát. Nos, miután a pénzt elsüllyesztettem a tarisznyában, mindent visszarendeztem pontosan úgy, ahogy volt. Aztán ahogy bejöttem úgy ki is tudtam surranni. Gyorsan fölpattantam a lovamra, és arra gondoltam, hogy a lánykérésen kívül lesz itt még meglepetés. el is mosolyogtam magam e gondolat közben, majd elvágtattam a pusztába.

Nyári Józsi úr tollából:

Az orosházi feleségek

Egy téli vasárnap érkeztem Orosházára és betértem a fogadóba, ahol egy korsó kellemes borocska társaságában ültem le a csárda egyik sarkában és figyeltem, amíg a tősgyökeres orosháziak hatvanhatoznak és verik el a félretett pénzüket, amit az asszonyoktól eldugnak, de a kocsmákban már nem olyan fukarul bánnak a garasokkal.

Mivel már hetek óta a nyergeltem a pusztákban és a higiénia igen csak ritkán látott vendég a Tiszántúli mocsaras, nádas lápokon. Odamentem az urakhoz, akik az utolsó felesükkel éppen a bánatukat csillapították, mivel tudták, hogy otthon előkerül a nyújtódeszka, ha beszámolnak imádott nejüknek, hogy ebben a hónapban kereshetik az eldugott garast, de nem fognak találni semmit. Illedelmesen megkérdeztem az uraktól, hogy akad-e valahol a faluban olyan zug, ahol levethetem retkes gönceimet és esetleg megmártózhatok egy lavór kellemesen langyos vízben. Hát ajánlottak egy szállót, ahol a szálláson felül még meleg ételt is kaphatnék, de ennek ára igen borsos, én meg aztán igencsak le voltam gatyásodva, annyi pénzem volt, mint békán a szőr és az urak sem voltam abban a helyzetben, hogy esetleg kisegítenének, hiszen ők sem voltak túlzottan eleresztve az anyagiak terén. Hát annyit tudtak javasolni, hogy nézzek szét a községben, hiszen vasárnap van és az asszonyok ma mossák ki gúnyáikat, és ha igazán szépen megkérem őket, akkor talán az én gönceim is terítékre kerülnek még a mai nap folyamán, és ha tényleg jó benyomást keltek, akkor még szállást kaphatok. Hát megfogadtam a jó tanácsot és körbenéztem a falucskában. Már a községet is elhagytam, szinte már lemondtam, hogy még ma ráakadok a hőn áhított mosónőkre, akikről a félrészeg urak zengtek a csárdában. Egyszer csak egy tanyára akadtam, ahol kendős fejek mozogtak a lavórok felett, mivel télen nem hiszem, hogy déli bábot látnék, így gondoltam, hogy most megtaláltam az „Ígéret földjét”. Paripámmal odavágtattam a tanyán az asszonyokhoz, leszálltam a lovamról és odamentem a hölgyekhez.
- Adjon Isten szép napot, messzi földről érkeztem ebbe a faluba és ez alatt igen csak beszennyeződött a gúnyám és tudnának szánni rám annyi időt, hogy megtisztítsák a ruháimat és esetleg némi meleg ételt és szállást kapjak e hideg téli éjszakán.
Az asszonyok egy alkut ajánlottak, hiszen már igen idősek voltak és már igen régen lejárt a garancialevelük, itt is fájt, ott is fájt már nekik mindenük. Azt mondták, hogy kimossák a ruhámat, kapok meleg ételt, sőt még szállást is, hogyha segítek cipelni a teli kosarakat és segítek adogatni az eszközöket a mosás során.
Hát valamit valamiért, így elvállaltam örömmel a feladatot.

Cserében nagyon finom levest kaptam vacsorára és vastag paplanban vészeltem át a hideg, téli, zimankós éjszakát és másnap patyolat tiszta göncben ültem a paripára és hazafele indultam a Dunántúlra.

A balul sült látogatás és az orosházi vendégmunka

            Tavaly decemberben úgy hozta a sors, hogy e Tiszántúli kisközségre, Orosházára érkeztem meg a paripámmal és pénzhiányában néhány kedves asszony kimosta a ruháimat és szállást és meleg ételt biztosított számomra. De most kilenc hónap elteltével szeretném megköszönni az orosháziaknak, hogy szorult helyzetemben kisegítettek és éppen ezért újra a Tiszántúlra vettem az irányt.

            Amikor a mocsaras, nádas, lápos vidéken nyergeltem megálltam, hogy meggyújtsam a pipámat, mert már reggel óta nem szipákoltam egy jót. Amikor letelepedtem egy fa alá és elmerültem a gondolataim tengerében egyszer csak a tarkómon egy nyomó érzésre lettem figyelmes és egy erőszakos hangon valaki arra kért, hogy ereszkedjek térdre és a kezeimet tegyem a tarkómra. Teljesen ledermedtem, a pipa kiesett a számból és szinte levegőt venni sem mertem, a szívem szinte a majd kiugrott, folyt rólam a víz és remegtem. Az anonym bandita megmotozott és a zsebemben lévő összes pénzt elvette, majd szinte szempillantás alatt eltűnt a pénzemmel. Hála Istennek a lovamat nem vitte magával. Teljesen tanácstalan lettem. Ott voltam a nagy semmi közepén, pénzem szokás szerint, nincs és ha még hazafelé is veszem az irányt, akkor sincs annyi pénzem se, hogy egy falat száraz kenyeret egyek. Hát abban bíztam, hogy az orosháziak most sem lesznek fukarok és most is kisegítenek, hát Orosháza felé vettem az irányt. A város határában láttam, hogy éppen az aratással foglalatoskodnak a falusi földművesek. Odamentem és megszólítottam az urakat és elmeséltem nekik, hogy jártam. Akik elmondták, hogy elszaporodtak a lopások Orosháza környékén és nem csak én vagyok az egyedüli, akit így megtréfált szerencse, de mit ad az Isten, éppen van egy lehetőség, hogy elkobzott pénzemet pótoljam. „Kevesen vagyunk ehhez az igen nehéz munkához és igazán hálásan honorálnák a segítségét”- szólt egy vasvillás fickó. Hát mivel nem volt más választásom, így elvállaltam a munkát. A napvégére igencsak elfáradtam, de a falusiak állták a szavukat és kifizették a munkabéremet, ami éppen annyi volt, amennyit az a tolvaj ellopott tőlem.

            Továbbra is hálás vagyok az orosházi lakosoknak, hiszen másodjára húztak ki a nyakig érő pácból, de amíg a banditát nem kapják el, addig inkább maradok Dunántúlon és elhalasztom a hálálkodást.

Bjelik Evelin pennája:
1
Ahogyan a fogadó fele tartottam a váltamon a birkával egyre jobban érdekelt mi lehet ez a hatalmas zaj odabent. Ezért be is tértem hát. Rögtön kértem is egy korsó bort mert igen csak megszomjaztam az út alatt. Majd meg is kérdeztem a kocsmárost mi ez a hatalmas ünneplés erre fele. Meg is kaptam rá a választ hogy éppen a város születésnapját ünnepelik az emberek errefelé.
És ezért van ez a nagy mulatozás. Közben már lassan a végére jártam a korsó boromnak ami meglehetősen ízelt. Így a kocsmáros javaslatára neki indultam hát megtekinteni a falut. Nem is kellett sokat mennem és rögtön ünneplő tömegbe ütköztem. Mindenki vidáman énekelt mulatozott, örvendezett. Nekem megtetszett ez a vidám mulatozás így hát beálltam közéjük.

2
Be is mentem hát a fogadóba és meg is érdeklődtem kocsmárostól hol is vagyok most pontosan és mit is tudnék itt mostan csinálni. Rögvest ajánlotta hogy kóstoljam meg a fogadó legfinomabb borát. Így hát nem is tetem másként kikértem egy korsóval.
Igen csak ízletes volt, és mire a végére jártam a korsónak azt ajánlották nézzem meg az állatvásárt. Mert ma éppen lóvásár van és ezt érdemes megtekintetni. Gondoltam miért is ne, így hát el is indultam vállamon a nemrég szerzet zsákmánnyal.
Majd mikor már igen csak közel kerültem a vásárhoz, mer már az emberek és lovak hangja is igen csak felerősödött gondosan eldugtam az állatot. Bementem hát a vásárra. Itt volt is aztán kavarodás meg zsivaj. Ki ki vinni ki ki eladni akart, ment ám az alkudozás. Én meg el e tudtam igazodni az egészen nem is tetszett nekem ez a dolog. Így hát mikor éppen senki nem figyelt elcsentem egy lovat, és elvágattam vele, hisz mégis csak egy betyár vagyok.

3
El is indultam a fogadó felé, de aztán úgy döntöttem még se kéne bemenni ezzel a zsákmánnyal a hátamon. Így hát az ellenkező irányba indultam el. Nem sokára meg is pillantottam egy földet, ahol éppen a helyiek kaszálták le a terményt. Gondoltam odamegyek hozzájuk beszélgetek velük egy kicsit. Ahogy feléjük tartottam a fák árnyékában egy asszonyt pillantottam meg. Aki a munkásoknak csomagolt ebédet csomagolta éppen ki. Ekkor jöttem rá én is hogy már igen csak délre áll a nap. Oda mentem hát hozzá, ekkor láttam meg a rajta pihenő kisgyermeket. Az asszony nagyon barátságos volt, bár az étel nem volt túl bőséges de nagy szeretettel hívott engem is hogy egyem velük. Én meg gondoltam hát mégis csak dél van és ebédidő, meg ha már így hívtak is csak velük tartok már. Hívta is a munkásokat és neki is látunk az evésnek.
Tisztelettel: Bjelik Evelin