Írott örökségünk

Nyári Józsi úr tollából:

Az orosházi feleségek

Egy téli vasárnap érkeztem Orosházára és betértem a fogadóba, ahol egy korsó kellemes borocska társaságában ültem le a csárda egyik sarkában és figyeltem, amíg a tősgyökeres orosháziak hatvanhatoznak és verik el a félretett pénzüket, amit az asszonyoktól eldugnak, de a kocsmákban már nem olyan fukarul bánnak a garasokkal.

Mivel már hetek óta a nyergeltem a pusztákban és a higiénia igen csak ritkán látott vendég a Tiszántúli mocsaras, nádas lápokon. Odamentem az urakhoz, akik az utolsó felesükkel éppen a bánatukat csillapították, mivel tudták, hogy otthon előkerül a nyújtódeszka, ha beszámolnak imádott nejüknek, hogy ebben a hónapban kereshetik az eldugott garast, de nem fognak találni semmit. Illedelmesen megkérdeztem az uraktól, hogy akad-e valahol a faluban olyan zug, ahol levethetem retkes gönceimet és esetleg megmártózhatok egy lavór kellemesen langyos vízben. Hát ajánlottak egy szállót, ahol a szálláson felül még meleg ételt is kaphatnék, de ennek ára igen borsos, én meg aztán igencsak le voltam gatyásodva, annyi pénzem volt, mint békán a szőr és az urak sem voltam abban a helyzetben, hogy esetleg kisegítenének, hiszen ők sem voltak túlzottan eleresztve az anyagiak terén. Hát annyit tudtak javasolni, hogy nézzek szét a községben, hiszen vasárnap van és az asszonyok ma mossák ki gúnyáikat, és ha igazán szépen megkérem őket, akkor talán az én gönceim is terítékre kerülnek még a mai nap folyamán, és ha tényleg jó benyomást keltek, akkor még szállást kaphatok. Hát megfogadtam a jó tanácsot és körbenéztem a falucskában. Már a községet is elhagytam, szinte már lemondtam, hogy még ma ráakadok a hőn áhított mosónőkre, akikről a félrészeg urak zengtek a csárdában. Egyszer csak egy tanyára akadtam, ahol kendős fejek mozogtak a lavórok felett, mivel télen nem hiszem, hogy déli bábot látnék, így gondoltam, hogy most megtaláltam az „Ígéret földjét”. Paripámmal odavágtattam a tanyán az asszonyokhoz, leszálltam a lovamról és odamentem a hölgyekhez.
- Adjon Isten szép napot, messzi földről érkeztem ebbe a faluba és ez alatt igen csak beszennyeződött a gúnyám és tudnának szánni rám annyi időt, hogy megtisztítsák a ruháimat és esetleg némi meleg ételt és szállást kapjak e hideg téli éjszakán.
Az asszonyok egy alkut ajánlottak, hiszen már igen idősek voltak és már igen régen lejárt a garancialevelük, itt is fájt, ott is fájt már nekik mindenük. Azt mondták, hogy kimossák a ruhámat, kapok meleg ételt, sőt még szállást is, hogyha segítek cipelni a teli kosarakat és segítek adogatni az eszközöket a mosás során.
Hát valamit valamiért, így elvállaltam örömmel a feladatot.

Cserében nagyon finom levest kaptam vacsorára és vastag paplanban vészeltem át a hideg, téli, zimankós éjszakát és másnap patyolat tiszta göncben ültem a paripára és hazafele indultam a Dunántúlra.

A balul sült látogatás és az orosházi vendégmunka

            Tavaly decemberben úgy hozta a sors, hogy e Tiszántúli kisközségre, Orosházára érkeztem meg a paripámmal és pénzhiányában néhány kedves asszony kimosta a ruháimat és szállást és meleg ételt biztosított számomra. De most kilenc hónap elteltével szeretném megköszönni az orosháziaknak, hogy szorult helyzetemben kisegítettek és éppen ezért újra a Tiszántúlra vettem az irányt.

            Amikor a mocsaras, nádas, lápos vidéken nyergeltem megálltam, hogy meggyújtsam a pipámat, mert már reggel óta nem szipákoltam egy jót. Amikor letelepedtem egy fa alá és elmerültem a gondolataim tengerében egyszer csak a tarkómon egy nyomó érzésre lettem figyelmes és egy erőszakos hangon valaki arra kért, hogy ereszkedjek térdre és a kezeimet tegyem a tarkómra. Teljesen ledermedtem, a pipa kiesett a számból és szinte levegőt venni sem mertem, a szívem szinte a majd kiugrott, folyt rólam a víz és remegtem. Az anonym bandita megmotozott és a zsebemben lévő összes pénzt elvette, majd szinte szempillantás alatt eltűnt a pénzemmel. Hála Istennek a lovamat nem vitte magával. Teljesen tanácstalan lettem. Ott voltam a nagy semmi közepén, pénzem szokás szerint, nincs és ha még hazafelé is veszem az irányt, akkor sincs annyi pénzem se, hogy egy falat száraz kenyeret egyek. Hát abban bíztam, hogy az orosháziak most sem lesznek fukarok és most is kisegítenek, hát Orosháza felé vettem az irányt. A város határában láttam, hogy éppen az aratással foglalatoskodnak a falusi földművesek. Odamentem és megszólítottam az urakat és elmeséltem nekik, hogy jártam. Akik elmondták, hogy elszaporodtak a lopások Orosháza környékén és nem csak én vagyok az egyedüli, akit így megtréfált szerencse, de mit ad az Isten, éppen van egy lehetőség, hogy elkobzott pénzemet pótoljam. „Kevesen vagyunk ehhez az igen nehéz munkához és igazán hálásan honorálnák a segítségét”- szólt egy vasvillás fickó. Hát mivel nem volt más választásom, így elvállaltam a munkát. A napvégére igencsak elfáradtam, de a falusiak állták a szavukat és kifizették a munkabéremet, ami éppen annyi volt, amennyit az a tolvaj ellopott tőlem.

            Továbbra is hálás vagyok az orosházi lakosoknak, hiszen másodjára húztak ki a nyakig érő pácból, de amíg a banditát nem kapják el, addig inkább maradok Dunántúlon és elhalasztom a hálálkodást.