Írott örökségünk

Major Nikolett úrhölgy irodalmi vérfrissítése:

Út közben vettem észre,hogy nagy sürgés-forgás van kint a házak előtt. Gondoltam megnézem mi a csudát csinálhatnak ezek a népek,hisz nem veszítek vele semmi időt sem.

Fejkendős asszonyok és fiatal leányok és fiatal fiúk ültek körbe egy tehetősebb halom kukoricát,pörlekedve nevetgélve fosztották meg a héjától.

Mikor észrevettek engem egy pillanatra- vagy talán többre is- elhallgattak,majd folytatódott a zsongás tovább.

Egy fejkendő öregúr állt fel a halom mellől és lépett oda hozzám.

Megkérdezte mi járatban vagyok erre felé,milyen ügyben jöttem erre a vidékre,mert az egyből látszik,hogy nem vagyok a környékre valósi.

Röviden elmondtam neki a történetem és azt is,hogy csupán a kíváncsiság hajtott erre a vidékre és a remény,hogy talán találok erre valami munkát.

Az öreg azt mondta,nem tud semmi -féle munkát sem. Idő közben észre vette a birkát a vállamon,majd azt tanácsolta,hogy talán ha megérzik a birkapörkölt illatát a falusiak,megered a nyelvük. Beleegyeztem a burkolt,ám határozott utalásba és elkezdtem megnyúzni a birkát.

Az öreg vissza ment a népes társasághoz,majd magyarázott nekik valamit és fiatal leánykák szaladtak be a házba és tértek vissza a kezükben tetemes mennyiségű borral,mézes pálinkával és főtt kukoricával.

Az idő múlásával egyre jobb lett a hangulat, a falusiak kerítettek bográcsot,az asszonyok zöld fűszereket, a fiatal legények készségesen segítettek felaprítani a birkát,s lassacskán felkerült a tűz fölé az étel. Miközben serényen tevékenykedtünk, a falu lakói engem is előszeretettel kínálgattak a mindenféle házi készítésű italaikkal. Nem mondom,volt néhány amitől úgy éreztem magam mint ha tüzes piszkavasat nyalogatnék,de amin a legjobban meglepődtem az az volt,hogy az én nyelvem is megered és elkezdtem mesélni a saját történeteimet,miközben beültem közéjük hántani.

Tréfás jelenet szemtanúja lettem,mikor az egyik leány piros kukoricacsövet talált. Ha az a legény aki tetszett neki el tudta venni tőle a kukorica csövet, csókért adta vissza. Volt is ám hurrogás,meg a vénasszonyok pörlekedtek,de látszott mindenkin,hogy jól érzi magát.

Úgy eltelt az idő,hogy észre sem vettem, már egészen késő délután felé kanyarodott,mikorra készen lett a birka pörkölt. Ugyan ezen időben be is fejeztük a hántást,s most az asszonyok evőeszközöket pakoltak ki,az idő közben már kihurcolt és szép fehér abrosszal lefedett asztalokra.

A jókedv töretlen marad,talán soha nem éreztem még magam ilyen jól emberek társaságában, a falusiak igen kedvesek voltak, kérdezgettek,mit akarok,van-e feleségem, akarok-e feleséget. Majd miután felvázoltam nekik,hogy semmi ilyen tervem nincs a jövőre nézve, a késői ebéd hátra lévő részében, a falu csinosabb leányainak erényeit sorolták föl nekem. Megtudtam,hogy közel,s távol itt vannak a legszebb leányok az egész alföldön.

Mikorra befejeztük az evést, az öregúr isten áldásával engedett útnak,s az orromra kötötte,hogy feltétlenül nézzek be a fogadóba,mert ő hallotta,hogy az egyik öregasszony mesélte a másiknak,hogy talán mégis akad valamiféle munka a közelben.

S mivel eredetileg is oda tartottam és nem akartam magamra haragítani az öreget sem, utamat újra a

felettébb hangos fogadó felé vettem....

Zsedényi Fanni költeménye:

A fogadóban igen nagy vigadalom volt. Ettek-ittak az emberek, így nekem is kijutott a jóból. Hajnalig mulatoztam. Amikor aztán elindultam éppen csak kiléptem az ajtón, és mit látok, két suhanc próbálja ellopni a bárányomat. Erre én igen nagy haragra gerjedtem és jól elagyabugyáltam őket. Az egyiket szerencsétlenségemre agyon is ütöttem. A helybelieknek ez nem tetszett ezért nyomban üldözni kezdtek. Én a birkát vállamra kapva ugrottam fel a lovamra. Jó ideig üldöztek de, végül feladták. Sokáig mentem, még míg találtam egy újabb települést. Itt éppen vásár volt, ami kapóra jött. Eladtam a birkát, amiért igen szép pénzt kaptam. Ezért betértem a kocsmába. Balszerencsémre az Orosháziak mégsem hagyták abba üldözésem. Elfogtak és visszavittek. Tárgyalás nélkül vetettek kalodába. Szerencsére balszerencsés történetemet meghallották betyár társaim és eljöttek értem. Nem kis bánatára az orosháziaknak, mivel társaim nem voltak oly szelídek, mint én. Feldúlták az egész települést. Miután végeztek tovább álltunk együtt a felkelő nap fényében, újabb kalandokat keresni.

Németh Marianna kisasszony tollforgatása:

A fogadóhoz vezető út a piacon haladtam keresztül. Csütörtök lévén hatalmas piac volt Orosházán, a kofák hangosan kínálták portékájukat. Volt ott minden: méretes tökök, krumpli és paradicsom, alma és körte, másutt tejes köcsögök sorakoztak, tyúkok káráltak, kacsák hápogtak minden felöl.

- Hé, fiatalember – hallottam a kiabálást a hátam mögött -, mit keres itt azzal a birkával?

- Ez egy piac, nem jól látom? - kérdeztem vissza.

- Lát itt maga nagy állatokat? Két utcával arrébb van az állatpiac!

- Nem adom én el, most kaptam a komámtól!

- Ki a maga komája?

- Tudja a város szélén az a magas ember…

- Gyanús ez nekem, mindjárt hívom a csendőrt.

Na ennek már fele sem volt tréfa,szaladtam mindenen keresztül. Volt ám csetepaté: borultak az asztalok, törtek a tejes köcsögök, folyt a tej minden felé. Persze mindjárt ott termett két csendőr és bevittek a fogdába.  Hamar kiderült, hogy senkit sem ismerek itt Orosházán, nem kaptam, hanem loptam ezt a jószágot. Így aztán volt szerencsém az orosházi börtönt is mergismerni…