Adjon Isten!
Nyilas Timi művésznőtől érkezett a következő gyöngyszem:
A tikkasztó hőségben csakhamar újra kiszáradt a torkom, de csakhamar elterelték róla a figyelmem: egy ünneplő menettel találkoztam szembe. Vándorlásomnak s életmódomnak köszönhetően a pontos dátummal tisztában nem voltam, így csak kisidei gondolkodás után jöttem rá, hogy ezek itten pünkösdölnek. Ünnepi viseletben, ünnepi hangulatban haladtak a kocsma felé, visszafordultam hát – ha mulatásról van szó, ebből ki nem maradhatok. Nem tartottam olyan nyakasnak az orosházi férfiakat, mint amilyennek mondták őket. Persze, köztük is akadt egy-két kellemtelenebb figura, dehát az hol nem. Az egyik barátságosabbikkal egészen hosszan diskuráltam. Jó földműves volt, jó asszonnyal, jó, segítő gyermekekkel. Lánya is a társaságunkban élvezte az ünnepet, Julinak hívták. Csodálatos, gyönyörű teremtés volt, Istenem! Szemei gyémántként csillogtak, mosolya vérveresen játszott a férfiszívekkel. Újdonsült jó barátomnak távoznia kellett, és hirtelenjött bizalommal – erre bizonyára a jó ital is rásegített – megkért, viseljem gondját a kis Juliskának, kísérjem majd haza, ha itt véget ér a mulatság.
Egészen későig akart maradni a leány, én pedig nem zavartam vón’ haza, ha másnap estig is akar ünnepelni. Csak néztem őt, s ürítettem a poharakat sorra. Mikor aztán hazafele készülni láttam, hozzája léptem, s beszéltem neki apja kívánságáról. Így aztán egymás mellett hagytuk el a jó fogadót.
A házuk kapujáig kísértem Julit. Egészen beleszerelmesedtem ebbe az angyal leányzóba… Megköszönte a vigyázást és aludni tért, én pedig a csillagos ég alatt kerestem alvóhelyet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.