Tóth Ádám pennája:
1.
Mentem-mendegéltem a mocsaras orosházi tanyák közelében, amikor is ricsajt hallottam a falu főteréről. Közelebb érvén halottam a dobos bejelentését, arról a tényről, hogy hamarosan kezdetét veszi a vásár a faluban. Sok népek összegyűltek itt, egészen az apró néptől az asszonyokig, kackiás bajuszú urakig. Többek körbe állták a dobost, hallgatván hirdetését. Beljebb ámolyogok és látom, hogy többek már állítják fel sátraikat és készítik ki az eladni való portékákat. Sok pompás termékkel találkoztam itt, s igazán szemre való pej paripákkal, de bánatomra az én bugyellárisom teljesen üresen lógott, ámbár a gyomrom igen korgott. Szerencsémre látok néhány betyár cimborát, hátha megszánnak egy kis cipóval és néhány korty nedűvel…
2.
Amikor a tiszántúli Orosházára érkeztem, átkelve a mocsaras, lápos vidéken, nagyon megszomjaztam és betértem a város közepén lévő csárdába, ahol mindenki az öreg kovács, Bicskei Pista haláláról beszélt. Szegényt váratlanul ragadta el a halál, hiszen a főtéren a vasárnapi vásáron taposta agyon egy megvadult ló. A temetése éppen a mai napon volt esedékes. Délután két óra körül a falu lakosai a városon kívüli köztemetőben gyűltek össze, hogy végső búcsút vegyenek. A ravatalozóban volt nyitva koporsó, ahol a hozzátartozók az elhunyt testét utoljára láthatják. Majd a ravatalozóból menet indult a sírhelyhez. Az elhunytat utolsó útjára kísérik. A pap beszédet mond az öreg életéről, majd a koporsót lassan befedi a föld.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.