Írott örökségünk

Bjelik Evelin pennája:
1
Ahogyan a fogadó fele tartottam a váltamon a birkával egyre jobban érdekelt mi lehet ez a hatalmas zaj odabent. Ezért be is tértem hát. Rögtön kértem is egy korsó bort mert igen csak megszomjaztam az út alatt. Majd meg is kérdeztem a kocsmárost mi ez a hatalmas ünneplés erre fele. Meg is kaptam rá a választ hogy éppen a város születésnapját ünnepelik az emberek errefelé.
És ezért van ez a nagy mulatozás. Közben már lassan a végére jártam a korsó boromnak ami meglehetősen ízelt. Így a kocsmáros javaslatára neki indultam hát megtekinteni a falut. Nem is kellett sokat mennem és rögtön ünneplő tömegbe ütköztem. Mindenki vidáman énekelt mulatozott, örvendezett. Nekem megtetszett ez a vidám mulatozás így hát beálltam közéjük.

2
Be is mentem hát a fogadóba és meg is érdeklődtem kocsmárostól hol is vagyok most pontosan és mit is tudnék itt mostan csinálni. Rögvest ajánlotta hogy kóstoljam meg a fogadó legfinomabb borát. Így hát nem is tetem másként kikértem egy korsóval.
Igen csak ízletes volt, és mire a végére jártam a korsónak azt ajánlották nézzem meg az állatvásárt. Mert ma éppen lóvásár van és ezt érdemes megtekintetni. Gondoltam miért is ne, így hát el is indultam vállamon a nemrég szerzet zsákmánnyal.
Majd mikor már igen csak közel kerültem a vásárhoz, mer már az emberek és lovak hangja is igen csak felerősödött gondosan eldugtam az állatot. Bementem hát a vásárra. Itt volt is aztán kavarodás meg zsivaj. Ki ki vinni ki ki eladni akart, ment ám az alkudozás. Én meg el e tudtam igazodni az egészen nem is tetszett nekem ez a dolog. Így hát mikor éppen senki nem figyelt elcsentem egy lovat, és elvágattam vele, hisz mégis csak egy betyár vagyok.

3
El is indultam a fogadó felé, de aztán úgy döntöttem még se kéne bemenni ezzel a zsákmánnyal a hátamon. Így hát az ellenkező irányba indultam el. Nem sokára meg is pillantottam egy földet, ahol éppen a helyiek kaszálták le a terményt. Gondoltam odamegyek hozzájuk beszélgetek velük egy kicsit. Ahogy feléjük tartottam a fák árnyékában egy asszonyt pillantottam meg. Aki a munkásoknak csomagolt ebédet csomagolta éppen ki. Ekkor jöttem rá én is hogy már igen csak délre áll a nap. Oda mentem hát hozzá, ekkor láttam meg a rajta pihenő kisgyermeket. Az asszony nagyon barátságos volt, bár az étel nem volt túl bőséges de nagy szeretettel hívott engem is hogy egyem velük. Én meg gondoltam hát mégis csak dél van és ebédidő, meg ha már így hívtak is csak velük tartok már. Hívta is a munkásokat és neki is látunk az evésnek.
Tisztelettel: Bjelik Evelin