Írott örökségünk

Utamon járva belebotlottam egy parasztba, aki éppen a kaszáját fente egy nagy fa árnyékában. Éppen pihenőt tarhatott, mert a saruját levette, így ücsörgött békésen. Már jó pár órája szedtem a lábam, ezért jó ki voltam kódulva egy jó pohár itókára. Boldog is lettem, mikor megláttam a paraszt mellett egy jókora boros kannát. Úgy gondoltam megszólítom:

-         Adjon Isten komám! Öntene nekem egy pofányit abból a jó kis borocskából, mert kiszáradtam a hosszú utamon!

-         Fogadj Isten öcsém! Kössünk üzletet. Én éhes vagyok, te meg szomjas. Úgy is életlen a kaszám, nem tudom folytatni a munkát, süssük meg azt a birkát ami a válladon lóg!

Megkötöttük  az alkut és raktunk egy nagy tüzet. Felfűztük a birkát egy nagy nyársra, és megsütöttük. Olyan jót ettünk, hogy még a tíz ujjunkat is megnyaltuk Aztán megosztottuk a borocskát. Gondoltam magamban, nem is olyan nyakas nép az orosházi. Úgy döntöttem jó lesz ez nekem lakhelyül.

Tovább haladtam hát Orosháza útjain. Egy fél fertályórányit mehettem, amikor láttam, hogy egy ember négy ökörrel húzza az igát. Csodálkoztam is, hisz már esteledett. Megkérdeztem ezért a paraszttól, mit csinál ilyen sokáig itt kint. Azt felelte: ő nem hagy félbe semmilyen munkát, és ne jártassam a számat, inkább segítsek neki. Jó tett helyébe jót várj alapon én így feleltem: a munkám fejében adjon cserébe szállást. Kezet ráztunk és nekiveselkedtem. Úgy feltörte az iga a kezem, hogy csak sajgott. Gondoltam magamban: igen nehéz mesterség ez a szántás, vetés.

Alig vártam, hogy végre lemenjen a nap és elérjük a paraszt házát. Érdemes volt annyit fáradoznom, mert olyan jó vacsorát kaptam, hogy még jövőre is ezt fogom emlegetni. Nem beszélve arról, aki az ételt felkínálta. Ilyen tűzről pattant  asszonykát rég láttam. Jó ízlése van ennek a derék embernek. Nincs is szebb altató egy magamfajtának.

Romhányi Barbarától:

A fogadóba betérvén, szállást kértem estére, a hosszú út elfárasztott. A fogadós felkísért a szobámba és ráparancsolt a csaplárnéra hozzon nekem ételt, italt. Biz’ Isten nem volt még, életemben ilyen rossz éjszakám. Másnap útrakeltem, feltérképeztem Orosházát és lakosait.

A város szélén asszonyok seregébe botlottam, akik éppen nagymosást tartottak tudniillik vasárnaponként ez volt a bevett szokás. Az asszonyok, lányok találgatni, sugdolózni kezdtek, - vajon ki lehet ez a jóvágású ifjú? Ekkor megpillantottam egy gyönyörűszép rózsaszálat és akkor tudtam ez a bájos teremtés az én babám lesz. Mindenáron meg akartam tudni, hogy ki ő, így hát visszatértem a fogadóba és kérdezősködni kezdtem utána. Ottan aztán elárultak, hogy a neve Sára. A szegény cipész leánya és édesanyja fiatalon meghalt. Őt tartják a legszebb lánynak a faluban.

Minden alkalmat kihasználtam, hogy láthassam, e bájos teremtést. Napokon, heteken keresztül lejártam hozzá, csak hogy csodálhassam rózsás arcát. Majd erőt vettem magamon és szóba elegyedtem vele, Sárival egy pillanat alatt egymásba szerettünk. Édesapjának bemutatott, aki szívesen fogadott, bár látszódott rajta félti egyetlen leánygyermekét. Bíztattam, hogy vigyázni fogok reá, és ne féljen én, boldoggá teszem.

Szerelmetes csillagommal immár 1 esztendeje, hogy egymásba szerettünk. No lám én mondom, csak úgy röpül az idő. Drágalátos apósommal nem sok időt tudtam eltölteni, ugyanis szegény jámbor teremtésit elvitte a kaszás, így hát halála előtt megígértem neki megkérem a jányka kezét, és gondját viselem, ami egyáltalán nem volt ellenemre, sőt. Így is történt megtartottuk a mennyegzőt, a híres, jó izű orosházi bor meghozta mindeki jókedvét, aki még talpon tudott maradni táncra perdült, volt ott dinom-dánom, amit akartak, minden, ami szem-szájnak ingere. Galambocskám otthon tesz-vesz, vezeti a háztartást, mint minden rendes asszony a faluban. Minden este finom főzttel vár, mos, takarít nemis kívánhatnék jobbat. Első szülött gyermekünket hordja a szíve alatt. Remélem fiú gyermekkel ajándékoz meg, akit igazi erős férfiúvá nevelek, bár ha jányka lesz azt sem bánom…egyefene, csak épségben szülessen meg ez világra. Takaros kis vályogfalú házat vettünk a folyóparttól egy utcányira a tél beköszöntekor a szomszédok segítségével be is költözködtünk.

A szomszéd asszony Ilonka egész fiatal asszonka. Három kisgyermekkel maradt magára, mivel az ura, Dénes fiatalon elhalálozott valamiféle gyógyíthatatlan kórban. Felajánlottuk Sárámmal neki, hogyha elkel egy erős férfikéz a háznál, vagy bármiféle segítségre szorulna, ránk számíthat bármikor. Estére szedtem tüzifát és begyújtottam a kályhát, bizony mondom lefagyott kezem-lábam. Ilyen fagyos tél már idők óta nem volt erre.