Írott örökségünk

Madarász Zsófié

EGY KALANDOR TÖRTÉNETE III.

Kvártély híjján egy magára hagyott pajtában éjszakáztunk kedvesemmel, mikor szöget vert fejembe a gondolat:

Akár milyen betyár is vagyok, mégsem tengethetem életemet egy pajtában, főleg hogy most már Marcsikára is gondolnom kell, aki nem ilyen sorhoz szokott. S azzal hajtottam álomra a fejem, hogy bizony másnap munka után nézek.

Ahogy a reggeli fényesség -és egy kakas rikácsoló hangja- felébresztett, s láttam, hogy sajnos fogytán a félretett eleség, végképp elhatároztam magamat a munkakeresés ügyében. De ahogy lenni szokott, ismét megtalált a jószerencse: a faluban járván meghallottam, hogy egy háznál igen sürgősen számadó juhászt keresnek.

Amint ezt meghallottam, indultam is a házhoz. Itt azzal fogtak, hogy felvennének szivesen, de a fizetés igen kicsinynek ígérkezett. Már azt is gondoltam, hogy más munka után nézek, amikor megállapodásra jutottunk azzal, hogy szállást biztosítanak a szerény fizetés mellé. Ezzel megkötöttük az egyességet.

Tudtam, nem lesz könnyű, de búcsút kell mondjak betyárlétemnek, és nem szabadíthattam meg gazduram nyáját egy birkától sem, mert aztán nem lenne se munka, se kvártély, de talán még Marcsikám is visszasírná magát az apjához. Kedves galambom nélkül pedig mit sem ér a létem, se Orosháza vidékén, se más helyen.

Napjaim nyugalommal folytak, nemsokára már külön házban éltünk galambommal, s a vidék számadóit is megvendégeltük olykor. Így lettem én betyárból számadó, vándorból orosházi ember, s magányomat is elcseréltem Marcsikáért.

Tóth Kittié:

Az éjszakát egy faluszéli fogadóban töltöttem.Meg kell hagyni,ezen a környéken nagyon kedvesek az embertek.Reggel,sőt mondhatni még csak hajnalodott,óriási csörgés-zörgésre,kiabálásra ébredtem.Mivel jobb dolgom nem akadt és időmből is futotta,elgondoltam,hogy megnézem mi történhet ebben a kedves faluban ami ekkora riadalmat kelthet.Sietve felugrottam a lovamra,egy "Isten áldjon"-t mondtam a fogadós öregembernek és gyorsan elvágtattam a zsivaj irányába. De nem kellett messzire mennem mert a zaj már egészen közel járt. Ekkorra már a falu jó része egybe gyült.Mostmár tisztán láttam, hogy két legény próbál megfékezni néhány elvadult lovat.Mivel kora reggel volt,az úton asszonyok sokassága hordta a vizet a közeli kútról,akik közt óriási riadalmat keltett a megvadult lovak látványa és futottak amerre csak láttak.A legényeknek néhány ügyes mozdulattal sikerült megfékezni a megbokrosodott lovakat.Mire végetért az ügy,rengeteg ember gyült össze,ez aztán igazi falusi szokás látszott.Hatalmas port kavart ezen a meleg száraz nyári reggelen ez a néhány állat keltette riadalom.Elterveztem,hogy a délelőtt további részében utamat a falu központja felé folytatom és megnézem a település azon részét is.Néhány utcával arrébb már tudták az egész történetet az elejétől a végéig persze már némi változással.Hej ez a falusi élet...

Ahogy haladtam a faluban egyre bentebb,megpillantottam néhány módosabb házat amiről megsejtettem,hogy jó helyen járhatok.Lassan mentem,hogy mindent jól szemügyre vehessek,nem volt hová sietnem.Betértem egy utcába,ahol egy kis nádtetős háznál sarkig tárt kapukkal találtam szembe magamat.Rengeteg ember sietett ide,gondoltam benézek,hátha látok valami újjat.Rögtön megláttam,hogy egy szomorú eseményre tértem be erre az udvarra.Éppen egy temetés előkészületei zajlottak.A környék lakossága egybegyült,hogy együtt sirassák el - mint később megtudtam - a korához képest fiatal embert,aki két nappal ezelőtt halt meg.Különben szegényesen zajlott a temetés,csak egyszerü koporsó itt-ott egy kis faragott mintával és ez mind az udvarban.A közeli hozzátartozók mind-mind fekete gyászos ruhát viseltek.Azután a falun kersztül egy gyászmenet keretében elvitték a halottat a temetőbe.Egy pap,némi pénz-jutalom fejében,egy rövid beszédet tartott az összegyülteknek az elhunytról.Utána ebédet tartottak a háznál,sokan voltak,igy gondoltam elvegyülök a falusi nép között és reménykedtem,hogy némi ennivalóhoz is juthatok,mert valljuk be tegnap elött már nem most volt.Ez a tervem sikerült is,mert senkisem figyelte,hogy én ki vagyok,mindenki búsult még az is,aki nem is ismerte a legényt.Annyi bizonyos azt hiszem,hogy nagyon szerethették a fiúkát.A halotti tor még javában tartott,mindenki ivott már jó néhány pohár borocskát és szomorú régi történetek mesélésébe merültek a jelenlévők.Mikor már kezdtem érezni a bor hatását,legjobbnak láttam,ha visszamegyek a tegnapi éjszakámnak otthont adó fogadóba és nem lábatlankodom tovább a gyászolók között.Megköszöntem mindent,ahogyan illik és lovamat összeszedve visszatértem a fogadóshoz,aki örömmel fogadott.Legjobb leszz hha azonnal alszom egyet...