Írott örökségünk

Az idei csoport sziporkái következnek.

Kovács Emese folytatása:

Suta Máté tollából után…

 Pali javasolta, hogy nyugodt körülmények között beszéljük át a dolgokat, nem akarta, hogy bárki hallja a beszélgetésünket. Így elvezetett szülőházához, ahol egész családja fogadott. Anyja igazi nemes lélek volt, mintha érezte volna, hogy mily nagy szükségem van arra a kis puliszkára, amit elém tett. Már napok óta gyötört az éhség.

  Pali ezután egyből rátért a lényegre, bár a kép még számára is homályos volt.

-Barátom, Dénes. Emlékszel arra a homályos estére, amit a pálinka mámorában töltöttél a kocsmában, és a lakodalomban?

-Hogy is ne emlékeznék! Azóta vagyok ilyen nagyon beteg!

-Jól figyelj most énreám! Attól tartok, hogy a kocsmárosné bájaival túlságosan elragadott, s míg te kegyével enyelegtél az emberei elintézték a gulyádat.

Most aztán beötlött a nagy felismerés. Azért öntögette oly bőszen a szeszt, és gombolgatta lejebb és lejjebb ingét. Szörnyű haragra gerjedtem, hangos szavakkal szidtam a kocsmárosnét, mire családja egy emberként mozdult, és tartott vissza a kicsitől egészen a meglettig. Nyugodt vérmérsékletű emberek lévén próbáltak jobb belátásra bírni. Kértek, üljek le, és beszéljük meg, készítsük el stratégiánkat……

Tompa Vivien irománya:

…Elértem a csárdát, de a lárma csak nem szűnt meg, sőt már egyre kivehetőbb volt a hangokból, hogy valami csuda nagy mulatozás lehet odabent.

Egy „Adjon Isten” felkiáltással benyitottam a fogadóba, hát mit ad a jó isten egy lakodalom közepibe találtam magam.

Mint megtudtam az özvegy fogadósné lányát vette el egy szerencsésnek mondható félnótás, bár a szerencséje csak a lány szépségében és hozományában merült ki, a kiállhatatlan anyósért már valószínűleg nem szerencsét kell áldani, ahogy egy Palkó nevű legény néhány kancsó bor után bizalmaskodva magyarázta nekem.

Jómagam az este a lakodalom valamennyi hajadonját megtáncoltattam és igencsak felönthettem a garatra, mert egy idő után, mint Palkó másnap mesélte a foagdósnét, azt a házi sárkányt is táncba vittem, bár hála a Teremtőnek én erre nem emlékezem.

Másnap reggel, ahogy kiléptem a kocsmaajtón elindultam a falu közepe felé ahol a helység temploma állt. A főtéren egy körmenetbe botlottam, legelöl vonult a lelkész kezében egy nagy keresztet tartott, az atyát pedig a falusiak kísérték.

A menet szélén őgyelgő legény valahogy ismerősnek tűnt nekem, nem telt bele sok idő mire fel is ismertem benne a tegnap esti ivócimborámat, Palkót oda fordultam hozzá és megkérdeztem, hogy mi ez a nagy felhajtás itt, úgy látszik, a környék eseményeiben már csak hozzá fogok fordulni…

Pap István szerzeménye:

Kedves helynek tűnt ez a kis település,de mivel sok mindent hallottam az itt settenkedő nádi farkasokról emiatt a birkát mielőtt bementem a fogadóba előtte kiköttöttem a csárda elé,nehogy lába keljen miközbe én bent mulatozással és borozgatással töltöm el régóta várt szabad időmet.Amint betoppantam olyan nagy üdvrivalgás tört ki,mintha nekem örülnének,de tévedtem,mert mindez nem miattam tört ki hanem,mert férjhez ment a település legszebb lánya és a nászmenet épp a fogadó előtt haladt el és ezt a bent egyébként is jó "állapotba" lévő mulatozók észre is vették.Na persze engem Fabricius Dénest ez nem tántorított el attól,hogy ne kérjek egy országszerte közismert jófajta minőségi szőlőből termelt orosházi borocskát egy pohárral,de amint megittam én is megnéztem,ki az a szép lány és hirtelen feltűnt,hogy eltűnt a birkám.Gondoltam,majd visszajön biztos csak a lakodalmasok vitték el egy-két pillanatra.Visszamentem a fogadóba,ahol viszont rendületlenül jó volt a hangulat,hisz valami Gyurinak pont a születése napja volt.Kellő mennyiségű bor fogyasztása után és igen fáradtan tántorogtam ki a fogadóból és láss csodát a birka ott volt ahova előzőleg kötöttem.Tudtam én,hogy kedvesek ezek az orosháziak.Szépen kikötöttem,de mivel nehezen tudtam megmozdulni emiatt ott aludtam a birkával együtt a csárda előtt.Reggel miután felkeltem bementem egy pohár borra,majd hirtelen meg kellett,hogy látogassam a mellékhelyiséget.Mikor onnan kiléptem vissza a fogadó részbe egy csodaszép lány állt ott és amikor megláttam rögtön tudtam,hogy ő lesz a feleségem.Ő hasonlóan gondolkodhatott,hiszen 1 hónap múlva már férj és feleségként éltük napjainkat e kis alföldi településen...

Kovács Krisztián írása:

.........eközben a birka hirtelen ki szaladt a lábaim alól és a porban találtam magamat.A körülöttem lévő dolgozó emberekből kitört a nevetés és gúnyos megjegyzéseket tettek rám.A szénát lapátoló ifjak nem vették észre,hogy a lovak alá is lecsúszott a sok száraz gaz és teljesen elsüllyedtek benne.Ekkor úgy éreztem eljött az én időm és vissza kell vágnom,ezért szemrehányó szavakat dobáltam feléjük: "Na mi van okosok nem látjátok mit csináltatok ??" "Lovaitok a szénába vannak temetődve,ti parasztcsírák":és a szó végén alig bírtam a lábamon állni,így ismét eldobtam magam a porban és csak hahotázni tudtam a szerencsétlenkedésükön. Azonban újra figyelmes lettem a velem szemben álló hangos fogadóra! Amint beléptem a szórakozó helyre valahogy észrevettem,miért van lucifer bűz,mert ez maga a lucifer szórakozó hely,ami tele volt betyár és részeg népséggel.
Beljebb mentem és megkérdeztem:"Mire véljem,ezt a nagy felhajtást???"
Válaszolt a tulajdonos,hogy a város ünneplésére rendeznek jó hangulatú bulit,ahová mindenki eljöhet,aki akar köztük engem is meghívtak,mint Orosházi lakost!
Kissé meglepődve mentem vissza a kevésbé forgalmas utcákra és sétáltam míg nem kezdett szürkülni.
          Eljött az idő este 8-9 óra körül lehetett,amikor már a vénasszonyok is nyugovóra térnek,de nem Orosházán a Lucifer Csárdában most kezdődött el az élet libát-libára,piát-piára halmoztak az emberek és jó ízűen ettek és táncoltak,az akkori zenékre. Összeismerkedtem a kezdetben por népnek hitt emberekkel és a buli felétől kezdve én is Orosháza lakosának éreztem magam,vagyis (beavatottnak),ahogy sokan próbálták túlordibálni egymást. Az étel és az ital csak fogyott,de a hangulat egyre jobb lett.ennek csak az lett az eredménye,hogy túl jóra sikeredett ez a kis mulatozás,még hozzá annyira,hogy másnap egy árokban tértem magamhoz semmire sem emlékezve...

Rattai Renáta stílusgyakorlata:

Nagy Zsuzsi írott lehellete:

...Ám a fogadótul pár utcára egy helyes kis parasztház keltette fel a figyelmemet, a kertben sok disznóval és libával. Gondoltam lopok onnan vacsorát még a birkámhoz. Elvégre nem hiába voltam én betyár. 
   Amikor osontam be a kertbe, megpillantottam egy gyönyörű- amolyan bögyös, faros parasztleánykát. A szívembe csak úgy belehasított az érzés. Gondoltam egyet, s arra jutottam, hogy valahogy megszerzem magamnak. Leraktam a ház elé birkám. Gyorsan megpenderítettem bajuszom, és legszebb ábrázatomat vettem fel. Mellyem kihúztam, majd odamentem hozzá. A leány felháborodva kizavart a kertből, mondván nem elég hogy zargatom még véres is ingem. Szerény személyem nem tudta, hogy erre fele ilyen bolond népek laknak, hogy az udvarlást sem fogadják jó néven. 
   Elkeseredésem tetőpontján úgy döntöttem, hogy elhagyom ezt a rút koszfészket. Így hát továbbálltam, de időm már nincs írni, mert újból áristomba kerültem. Mondták hogy ez lesz az utolsó feljegyzésem az ott töltött idő alatt. Remélem kiszabadítotok.

Horváth Evelin szösszenete:

Be is mentem a fogadóba,ahol a helyi kocsmatölteléktől megtudtam,hogy holnap nagy lakodalmat tartanak. El is határoztam,hogy elmegyek megnézem ezt, hátha húzok belőle egy kis hasznot. Kora reggel már a menyasszony házánál voltam,és csendesen figyeltem az eseményeket a bokor mögül a birkámmal. A vőfély nagy kedéllyel megérkezett a helyszínre,ő volt az egyedüli aki észrevett a nagy tömegben. Megkérdezte mit csinálok itt és ki vagyok...én persze szokás szerint hazudtam össze-vissza. Pár fontos dolgot azonban megtudtam tőle. A jövendőbeli házaspár nagyon szegény volt és "pörköltnek valót" se tudtak készíteni a vendégeknek. Én nagylelkűen felajánlottam a birkámat,de persze betyár vagyok,nem adhattam ingyen,cserébe a gyönyörű menyasszonyt kértem. A vőfély nem adta,azért leütöttem a menyasszonyt a hátamra vettem és otthagytuk a népséget. A férjnek kárpótlásul,hogy mindenki lássa a kedvességem,a birkát otthagytam fizetésképpen.

Gelegonya Richárd úrfi elméncsége:

Miközben közelítettem a fogadó felé megláttam hogy egy asszony és fia a fa alatt üldögél. Oda léptem hozzájuk és így szóltam : - Hát magácska és derék fia miért üldögél e fa alatt?

-         Jó idő van itt kint ebédeltünk meg a szabad ég alatt…de hozzá tegyem elég rossz volt ez az ebéd.

-         Hát akkor jöjjenek velem el a fogadóba, éppen arra tartok és talán akkor normálisan meg tudunk ebédelni!

-         Ez remek ötlet magával tartunk.

El is indultunk a fogadóba. A helység teljesen tele volt, épp egy asztal volt csak szabadon hátul a sarokban, hát leültünk oda mivel más szabad hely nem volt. Volt egy cetli az asztalon ezzel a felirattal hogy ’foglalt’.  Gondoltam nem lehet nagy gond ha gyors meg ebédelünk itt. Kikértük az ebédet, és pár perc múlva ki hozták és  neki is fogtunk az elfogyasztásához. Ekkor egy nagy termetű fiatal ember lépett a fogadóba. Körülnézett jó alaposan és elindult az asztalunk felé. És így szólt: - Maguk foglalták ezt az asztalt?

-         Nem! Csak ide ültünk  megebédelni.

-         Nem kellett volna ideülni ha nem maguk foglalták le!

És ebben a pillanatban egy határozott mozdulattal felborította az egész asztalt. Megfordult és elindult a kijárat fele, a kijáratnál megállt és visszanézett: - Mi a neved?

       -Fabrícius Dénes a becsületes nevem!

      - Megjegyeztem a neved!

Czombos Alíz kalandja:

…Mikoron a fogadóba értem kértem egy szállás helyet, majd miután megétkeztem és együtt ünnepeltem a népekkel a Szent György napját ,nyugovóra tértem. Másnap reggel úgy gondoltam felfedezem hát e kis falucskát. A fogadótól úgy egy mérföldnyire volt található a település, még látszódtak a tegnapi mulattság maradványai, szalagocskák , pislákoló fáklyák. Nem nagyon találkoztam a népekkel, csak egy két öregemberrel, gondoltam az esti mulatság miatt ma tovább alusztak a jó emberek. Így hát boldogan ebben a gyönyörű tavaszi időben sétáltam tovább míg nem egy nagy vonuló tömegre lettem figyelmes és ekkor jöttem rá miért is nem találkoztam a népekkel. Sajnos szomorú napra virradtak az orosházi lakosok, az egyik asszony meghalt az este szörnyű vajúdásában. Az egész falú elkísérte utolsó menetelére, ott volt kis családja, férje és két szép gyermeke is. Csöndben a gyászoló nép mögé beálltam és végig néztem a temetést melyen a koporsót az asszonyok vitték. Gondoltam is milyen furcsa népek ezek,  majd mikor vége lett és a tömeg oszlani kezdett én is velük tartottam a család házába a torra és poharamat emeltem az asszonyra. Majd napnyugta felé visszatértem a fogadóba és álomra hajtottam fejemet.